Skip to main content

Találat: társadalom

Járműipari központok fejlesztései a Modern Városok Program keretében

„:A Magyarország Kormánya által 2015-ben meghirdetett Modern Városok Program hosszú időre meghatározhatja a 23 magyarországi megyei jogú város és térsége fejlődését. A közel 3 500 milliárd forint tervezett összköltségű program példátlan a hazai területfejlesztési gyakorlatban, ezért vizsgálata különösen fontos. Jelen tanulmány három egységből épül fel. Elsőként – a program általános bemutatása mellett – áttekinti a témában eddig született publikációkat és röviden összegzi az eddigi vizsgálatok eredményeit. Ezt követően új aspektusból vizsgálja a programot, a magyar gazdaság zászlóshajóinak tekintett járműipari központok (Győrt, Kecskemétet...

Read more

Lázár János is tagja lett a Vidékfejlesztési Kormánybizottságnak

„Az új testületet Orbán Viktor miniszterelnök hívta életre, s ő is vezeti majd a munkáját. A tagok közé bekerült Lázár János építési és közlekedési miniszter is. Az agrár- és vidékfejlesztés koordinálása, megerősítése céljából új Vidékfejlesztési Kormánybizottságot hozott létre március 30-ával az Orbán-kormány – derült ki a friss Magyar Közlönyből. A testület feladata az agrár- és vidékfejlesztéshez kapcsolódó hazai és európai uniós források felhasználásának nyomon követése, valamint a források felhasználásával kapcsolatos kormányzati döntések előkészítése. A Vidékfejlesztési Kormánybizottság munkáját Orbán Viktor miniszterelnök vezeti. A...

Read more

Félévnyi kényszerszünetet kér a GPT-4-nél erősebb MI-rendszerek fejlesztésében az Apple alapítója és Elon Musk

„Több mint ezren írták alá azt a nyílt levelet, amely szerint legalább fél évre le kellene állítani a GPT-4-nél összetettebb mesterséges intelligenciák trenírozását. Egy szervezet még az amerikai kormánynál is panaszt tett. "A jelenlegi mesterséges intelligencia (MI) rendszerek versenyképessé válnak az emberekkel általános feladatok ellátásakor, ezért fel kell tegyük a kérdést: hagyjuk, hogy a gépek propagandával és hazugsággal töltsék meg az információs csatornáinkat? Hagyjuk, hogy automatizálják az állásokat, azokat is, amelyek örömet okoznak? Hagyjuk, hogy nem emberi elmék egyszer többen legyenek, okosabbak...

Read more

Mesterségesintelligencia-szakértők bírálták az MI-fejlesztések azonnali felfüggesztését követelő nyílt levelet

„Több mesterségesintelligencia-szakértő aggodalmának adott hangot amiatt, hogy említették fejlesztési eredményeit az Élet Jövője Intézet (Future of Life Institute) nyílt levelében, amelyben az aláírók az AI-hoz kötődő fejlesztések azonnali felfüggesztését követelték. A technológiai ipar vezető szereplői március 22-én nyílt levélben követelték a mesterséges intelligencia fejlesztésének azonnali felfüggesztését a vélt társadalmi kockázatok miatt. A dokumentum szerint a fejlesztőknek átmeneti, hat hónapos időre le kellene állítaniuk a munkájukat, az olyan eszközök betanítási folyamatát, amelyeknek a teljesítménye meghaladja az úgynevezett GPT-4-es rendszerét. A GPT-4 a Microsoft...

Read more

Kormányrendeletek a Digitális Jólét Nkft. megszűnéséről és a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökségről

„...1. § (1) Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 11/A–11/F. §-ában foglaltak alapján a Digitális Jólét Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: Digitális Jólét Nkft.) (székhely: 1016 Budapest, Naphegy tér 8.; cégjegyzékszám: 01-09-986454; adószáma: 23733251-2-41; főtevékenysége: M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység) az általa ellátott állami feladatokat a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség részére adja át. ... (4) Az (1) bekezdés szerinti feladatok tekintetében átvételi felelősként a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter (a továbbiakban: miniszter) által kijelölt személy jár el....

Read more

A centralizált fejlesztéspolitika jól teljesít, de minden lehetőségét kimerítette

„A területfejlesztési miniszter szerint bár a centralizált fejlesztéspolitika jól teljesít, de "minden eddigi lehetőségét kimerítette". Navracsics Tibor csütörtökön Mosonmagyaróváron, egy szakmai konferencián tartott megnyitóbeszédében rámutatott: a főváros és a budapesti régió az Európai Unió (EU) egyik kimagasló jelentőségű fejlődési térségeként állja a versenyt más közép-európai fővárosi régiókkal, a többi régió azonban, köztük a nyugat- és a közép-dunántúli is "megtorpant a felzárkózásban". A megtorpanásnak számos oka van, köztük több külső ok is, mint a koronavírus-járvány és az EU gazdaságának mostani problémája, de "ha...

Read more

Komplex vidékfejlesztési csomag készül a kistelepülések számára

„Az Agrárminisztérium a vidéki kistelepülések fejlesztése érdekében többféle támogatási lehetőséggel készül a Közös Agrárpolitika 2027-ig tartó időszakában – jelentette ki Feldman Zsolt Mosonmagyaróváron, a negyedik alkalommal megrendezett Területfejlesztők Napja szakmai konferencián. Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Magyar Regionális Tudományos Társaság és a Széchenyi István Egyetem által szervezett kerekasztal-beszélgetésen Mayer Gáborral, a Miniszterelnökség területfejlesztésért felelős államtitkárával és Goda Pállal, az Agrárközgazdasági Intézet főigazgatójával a vidékfejlesztés eredményeiről és jövőbeli lehetőségeiről beszélt. Feldman Zsolt hangsúlyozta, hogy a vidéki térségek települései több más...

Read more

Nem fog problémát okozni a néhány napos csúszás az Európai Bizottságnak tett vállalások teljesítésében

„ Az idén egészen biztos, de én abban bízom, hogy az év első felében az első uniós források megérkeznek – mondta az InfoRádióban a területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős miniszter. Sajtóértesülések szerint megcsúszott a kormány az önkéntes határidővel az EU pénzekért tett vállalásoknál, a miniszter szerint nem a csúszás a megfelelő kifejezés. Sajtóértesülések szerint megcsúszott a kormány az önkéntes határidővel az EU pénzekért tett vállalásoknál. Navracsics Tibor más szót használna csúszás helyett, mert az azt jelenti, hogy valaki nem készül...

Read more

Ferenc pápa: A mesterségesintelligencia-rendszerek nem súlyosbíthatják az egyenlőtlenséget

„A Kultúra és a Nevelés Dikasztériuma szervezésében tartotta meg a Minerva Párbeszéd csoport éves találkozóját Rómában, a résztvevőket március 27-én, hétfőn délelőtt fogadta Ferenc pápa. A mesterséges intelligencia szerepéről, célkitűzéseiről és korlátairól tanácskozó harmincfős közösségnek a Szentatya az új technológiák pozitív szerepéről szólt, leszögezve, hogy azok feltétlen kritériuma, hogy mindig álljanak az emberi méltóság szolgálatában. A Minerva Párbeszéd csoport évenkénti szokásos találkozóin a technológia világának szakértői – tudósok, mérnökök, cégvezetők, jogászok és filozófusok – folytatnak párbeszédet egymással és az Egyház képviselőivel, hogy...

Read more

Az MI forradalma: Kinek lesz barát, kinek lesz ellenség? – Infotér Szakmai Napok

„Az AI forradalma: Kinek lesz barát, kinek lesz ellenség? Átvette az uralmat az Általános Mesterséges Intelligencia (AMI)? Vagy történt, AMI történt? Miért (NEM) veszíted el az állásodat? Képzeljünk el egy olyan világot, ahol a gépek már nem csak az összeszerelő üzemek állandó lakói, hanem képesek zenét komponálni, regényeket és verseket írni emberi beavatkozás nélkül. Ez már nem fikció és a távoli jövő, hanem a jelenünk. Néhány hónappal a Chat GPT, és más általános mesterséges intelligencia (AMI) jellegű alkalmazások megjelenése után minden szakértő...

Read more
Page 64 of 179 1 63 64 65 179