Skip to main content

Találat: adatalapú világ

Vágújhelyi Ferenc: „Lépések az adatvezérelt közigazgatás felé”

„Az adatipar Magyarország gazdasági versenyképességének növelése szempontjából kiemelt területté válik a jövőben. A folyamatosan növekvő adatmennyiség az üzleti világ mellett a közigazgatást is érinti, így az adatrobbanás megfelelő kezelésében a kormányzatnak is meghatározó szerepe van. Napjainkban egyre nyilvánvalóbb, hogy a gazdaság új hajtóereje az adat. Szinte felfoghatatlan, de percenként 1,7 millió gigabájtnyi adat keletkezik világszerte. Az adatipar évente 40 százalékkal nő, ami hétszer gyorsabb, mint a teljes infokommunikációs ipar éves növekedése. Ezzel Európa GDP-je 1,8 százalékkal lehet nagyobb 2020-ra a mostaninál -...

Részletek

„Magasan megfelel” az Európai Statisztikai Hivatalnak a KSH

„Az európai auditon a magyar statisztikai hivatal magas szinten megfelelt - ezt Vukovich Gabriella, a KSH elnöke ismertette háttérbeszélgetésen hétfőn Budapesten. Elmondta: 2015 nyarán az Európai Bizottság által kiválasztott háromtagú csapat ellenőrizte a KSH-t. Az audit eredménye szerint - amelyen minden európai statisztikai hivatal megfelelt - a KSH magas szinten megfelel az Európai Statisztikai Hivatal által támasztott követelményeknek. Kiemelte: az auditáló csoport megállapítása szerint a hivatal pártatlanul, függetlenül működik, elkötelezett az objektivitás iránt, és megfelelően felkészült az európai standardok alkalmazására. Ezeknek az...

Részletek

Hol van használható 4G/LTE lefedettség Magyarországon (B20)?

„...Azt már tényleg mindenki tudja, hogy a mobilok rádiófrekvenciás hálózatokon keresztül működnek, volt bőven időnk hozzászokni a kezdetben egyedüliként jelen levő 900 MHz-es megjelöléshez (ami persze nem fix 900 MHz, hanem az ekörül található számos frekvencia egyike, függően a szolgáltatónktól és a közeli bázisállomásoktól), ami aztán bővült az 1800 MHz-es, nagyobb kapacitást, de kisebb hatótávolságot kínáló verzióval, majd később a 2100 MHz-es 3G-vel... És persze, hogy itt nincs vége, egyre több és több eszköz óhajt mobilhálózaton kommunikálni (és még az IoT igazi...

Részletek

Melyik szervezet végezze a cégregisztrációs tevékenységet?

„A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint megfontolásra méltó a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara azon kezdeményezése, hogy a teljes hivatalos cégregisztrációs tevékenység kerüljön a cégbíróságtól a kamarához. A tárca szerint az MKIK felvetése a bürokrácia csökkentését és a gazdaság érdekeit szolgálja, így mindenképpen alkalmas a további egyeztetésre. A döntést természetesen széles körű egyeztetés után, a kamarák és a vállalkozói érdekképviseletek véleményének figyelembe vételével kell majd meghozni. ” ------ „...A cégbíróságok jelenleg jogszabályban előírt feladata az új cégek, illetve a változások bejegyzése, a törvényességi felügyeleti eljárások...

Részletek

A cégregisztrációt is akarja a kamara

„A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) kezdeményezi a kormánynál, hogy a teljes hivatalos cégregisztrációs tevékenység kerüljön a cégbíróságtól a kamarához - közölte Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Parragh László szerint a bürokrácia csökkentése jegyében, a gazdaság biztonsága, hatékonysága szempontjából elérkezettnek látják az időt, hogy a kormány átgondolja, érdemes-e fenntartani a cégbíróság jelenlegi infrastruktúráját, vagy kimondható, hogy a cégregisztráció olyan adminisztrációval járó regisztrációs folyamat, amelyet más meglévő szervezet is – például a kamara – el tud látni. Parragh szerint a...

Részletek

Európai Bizottság: A Bizottság kijelöli az európai ipar digitalizálásához vezető utat

„ A digitális egységes piac létrehozását célzó stratégiája megvalósításának részeként a Bizottság ma bemutatta arra vonatkozó terveit, hogy az európai ipart, a kkv-kat, a kutatókat és a közigazgatási szerveket hozzásegítse az új technológiák adta lehetőségek lehető legteljesebb mértékű kihasználásához. Az Európai Bizottság ma intézkedéscsomagot mutatott be, amelynek célja az ipar és a kapcsolódó szolgáltatások ágazatközi digitalizálását szolgáló nemzeti kezdeményezések támogatása és összekapcsolása, valamint a beruházásoknak a stratégiai partnerségek és hálózatok révén való ösztönzése. A Bizottság továbbá a közös szabványok fejlesztésének felgyorsítását célzó...

Részletek

A technológia csak okosan használva fordítható a társadalom javára

„Nagy adattömegek, azaz a „big data” társadalmi felhasználási lehetőségeit és hatásait mutatták be a hallgatóknak a Liska Tibor Szakmai Hetek rendezvénysorozat keretében. „Viszonylagos, hogy mi számít nagy adattömegnek a mai, rohamtempóval fejlődő technológiai világban. Az információ hamar „erodálódik”: ami néhány évvel ezelőtt még feldolgozhatatlan mennyiségű adatnak tűnt, ma már a tenyerünkben egy adathordozón elfér. Átmeneti időszaknak nevezhető az, amiben élünk: e méret- és felfogásbeli korlátok állandóan változnak” – hangzott el Székely Iván, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar Elektronikai Technológia Tanszék docense...

Részletek

„Mindent egy helyen” az éghajlatváltozásról: indulásra kész a Nemzeti Alkalmazkodási Térinformatikai Rendszer

„„Mindent egy helyen”’ az éghajlatváltozásról: elkészült az alkalmazkodást támogató eszköz-rendszer Indulásra kész a Nemzeti Alkalmazkodási Térinformatikai Rendszer – jelentették be ma a Magyar Földtani és Geofizikai Intézetben tartott konferencián. Az internetes portál minden eddiginél áttekinthetőbb módon mutatja be az éghajlatváltozás várható hatásait Magyarországon. A 2013 őszén indult „Nemzeti Alkalmazkodási Térinformatikai Rendszer (NATéR) létrehozása” című projekt 2016. április 13-án tartott zárókonferenciáján részletesen bemutatták az új eszközt. A fejlesztésért és üzemeltetésért felelős Magyar Földtani és Geofizikai Intézet (MFGI) munkatársai hangsúlyozták: a cél az volt,...

Részletek

Megjelent London Adatstratégiája

„London a világ vezető adatpiaca szeretne lenni. Ennek keretében megjelentette a Városi Adatstratégiáját. Három területre helyezik a hangsúlyt: az adatok központi szerepet fognak játszanak a városvezetésben; biztosítani kell az értékes adatok megfelelő kínálatát; nagyobb tudatosságot kell teremteni és nagyobb megértést az adatvezérelt innováció iránt. Az adatokat a város infrastruktúrájának részeként fogják kezelni. A stratégia része lesz a városvezetés tevékenységének, így például építene majd rá az intelligens várossal kapcsolatos tervekben is. De az látható, hogy egyedül nem lesznek képesek megvalósítani, ezért arra törekednek,...

Részletek

Összefoglaló a Smart City legutóbbi előadásáról: Okos Települések a gyakorlatban. Hogyan induljunk el? Az állam szerepe a megvalósulásban

„A Smart City rendezvénysorozat ötödik előadója Kulcsár Sándor a Lechner Nonprofit Kft. vezérigazgatói tanácsadója, egyben smart city vezetője volt. Kulcsár Sándor a Lechner Nonprofit Kft. bemutatását követően előadásában ismertette a Magyar Telekom szolnoki T-City programjának megvalósítását, annak tanulságait és sikereit. Az előadásból kiderült, hogy hazánkban a Smart City megvalósításához a kritikus tömeget a megyei jogú városok jelentik. Ezalatt a méret alatt is szükséges „smart” településeket létrehozni, viszont ebben az esetben a településeket hálózatba kell szervezni. Ugyanakkor az „okos” városok megvalósulásánál az infokommunikációs,...

Részletek
Page 9 of 9 1 8 9