Találat: Békés megye

Szabó Erika: Cél az ügyfélbarát állam

„Gyorsabb legyen, hatékonyabb és minél ügyfélbarátibb a közigazgatás, ezért az átszervezés – mondta csütörtökön Orosházán dr. Szabó Erika államtitkár. Dr. Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára a térség polgármesterei, jegyzői, intézményvezetői számára tartott fórumon vázolta a területi közigazgatás átalakításának lépéseit, illetve a járások kialakításával kapcsolatos tudnivalókat. Az államtitkár dr. Dancsó József országgyűlési képviselő, Orosháza polgármestere meghívására érkezett. ... Szabó Erika elmondta, az átszervezés a regionális államigazgatási hivatalok megyésítésével kezdődött (2010 szeptember), amit a kormányhivatalok létrehozása követett (2011...

Részletek

Kondoros nem akar a csabai járáshoz tartozni

„A járások kialakítására vonatkozó törvény-tervezet módosítását kezdeményezi a kondorosi önkormányzat. A békéscsabai helyett ugyanis a szarvasi járáshoz szeretnének tartozni. Mint ismeretes, a tervezet szerint megyénkben kilenc járás lesz, s ezen belül Kondorost a békéscsabai járáshoz kívánják sorolni. Ez a tény a Körös-szögi kistérségben mindenkit meglepetésként ért, ugyanis Kondoros ezernyi szállal kötődik Szarvashoz. A településen több intézmény is régóta a Körös-szögi kistérség fenntartásában működik. Dankó Béla, Kondoros polgármestere a képviselő-testület január 19-i ülésén hangsúlyozta: a szomszédos Kardossal több éve körjegyzőséget működtetnek, sőt az...

Részletek

A hatékonyabb feladatellátás a kormányhivatal célja

„Erdős Norbert országgyűlési képviselő, megyei kormánymegbízott a korábban megyei önkormányzat által fenntartott intézmények átadásáról és átvételéről szólt pénteki háttérbeszélgetésén. A megyei önkormányzati rendszer átalakult, nagy változások után van az ország — kezdte pénteki háttérbeszélgetését Erdős Norbert országgyűlési képviselő. Elmondta, hogy a megyei Pándy Kálmán kórház nagytérségi irányítás alá került... — Az volt a legfontosabb, hogy a megyei lakosság érdekeit tartsuk szem előtt a békéscsabai Jókai színház esetében — folytatta Erdős Norbert. Leszögezte, több épületet is ingyenesen használhat a teátrum, tehát a felszerelt...

Részletek

A színház még kérdéses, a megyeházáról egyeztetnek

„Hetek óta folyik az intézmények átadása, átvétele a megyei önkormányzat és a kormányhivatal között. A jövő héten parlament elé kerülő törvényjavaslat szerint január elsejétől a Pándy Kálmán kórház kivételével valamennyi megyei intézmény állami fenntartásba, a kormányhivatal alá kerül. Az átadás-átvételt intézményi biztos, Gara Ágnes, a kormányhivatal pénzügyi főosztályvezetője koordinálja. A megyei önkormányzatok hosszú távú kötelezettségeket november eleje óta csak kormánymegbízotti ellenjegyzéssel vállalhatnak. — Mi várható az átvett intézményeknél január elseje után? — kérdeztük Erdős Norbert kormánymegbízottat. — Az intézmények január elsejétől változatlan...

Részletek

A feladatok mellett ingatlanokat is átvesz a kormányhivatal a megyétől

„A jövő év a változásokról szól az államigazgatásban. Változnak a megyei önkormányzatok, új feladatokat kapnak a kormányhivatalok. Mi várható? — kérdeztük Erdős Norbert kormánymegbízottat. — Több feladat és velük együtt a munkatársak jó része is átkerül a megyei önkormányzattól fokozatosan a kormányhivatalhoz. Január elsejétől a szociális és egészségügyi ellátás közül több részfeladat, a jövő év közepétől, tanévkezdettől pedig az eddig a megyei önkormányzathoz tartozó oktatási feladatokkal bővül a kormányhivatal. — Nem csak a megyétől, de a települési önkormányzatoktól is átvesznek hatásköröket. Mikor...

Részletek

Bemutatta szolgáltatásait a Békés Megyei Kormányhivatal

„A nyári szezon kezdetén hasznos tanácsokkal látták el az érdeklődőket a Békés Megyei Kormányhivatal, illetve az ahhoz tartozó népegészségügyi, társadalombiztosítási és közlekedési felügyelőségi szakigazgatási szervek munkatársai csütörtökön a megyeszékhely legnagyobb bevásárlóközpontjában. Az Egész nyáron biztonságban című békéscsabai rendezvényen a látogatók választ kaphattak például arra, mennyi útdíjat kell fizetni Romániában, s milyen védőoltásokra van szükség, ha egzotikus országba kívánunk utazni. Az országosan is egyedülálló kezdeményezésről szólva Erdős Norbert, a megyei kormányhivatal vezetője elmondta: a gyakorlatban is bizonyítani kívánják, hogy a szolgáltató állam kialakításáról...

Részletek

Szerény érdeklődés a békéscsabai kormányablaknál

„ Személyes tapasztalunk szerint nagy tolongásról és forgalomról aligha lehet beszélni a Békés Megyei Kormányhivatal békéscsabai kormányablakainál. Vannak időszakok, amikor az új ügyintézési hely szinte kong az ürességtől. A Békés Megyei Kormányhivataltól kapott hivatalos tájékoztatás szerint az ez év január 3-án megnyílt kormányablakoknál április végéig 2880 ügyfelet szolgáltak ki. Ennek alapján az átlagos napi ügyfélforgalom 33 fő. Megtudtuk, hogy akár a heti, akár az egy-egy napon belüli forgalomban olykor jelentős ingadozás tapasztalható. Általában hétfőn és szerdán jelenik meg a legtöbb, péntekenként a...

Részletek

1 milliárdot spórol idén a Békés Megyei Kormányhivatal

„- Már az egyes szakigazgatási szervek átköltöztetése nyomán kiváltott bérleti díjak megtakarításával is több mint 100 milliót spórolhatunk az idén, amelyhez dologi kiadásaink nagyfokú csökkentése mellett komolyabb leépítések elkerülésével közel egymilliárd forintot takaríthat meg a kormányhivatal már az első költségvetési évében - jelentette be Erdős Norbert. A Békés megyei kormánymegbízott hozzátette, hogy történtek ugyan személyügyi átszervezések a szakigazgatási szerveknél, de ezt főleg nyugdíjazásokkal oldották meg. A 2011-ben 5,8 milliárdos főösszegű költségvetésből gazdálkodó kormányhivatal ezzel ellensúlyozni tudja a központi források és zárolások következtében...

Részletek

Három szerv hoz pénzt a kormányhivatal konyhájára

„Újabb állomásához érkezett a Békés Megyei Kormányhivatal „roadshow-ja", bemutatkozó körútja Békéscsabán. A mai szakmai tájékoztatón a kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatósága került terítékre a Gyulai úti Panoráma Hotelben, ahol természetesen a vetőmagágazat és a vetőmag-előállítás helyzete is szóba került. Egészen a legutóbbi időkig 33 úgynevezett dekoncentrált szervre tagozódott a magyar közigazgatás, amellyel szemben bizony értetlenül álltak a nyugat-európai közigazgatási szakemberek, hangsúlyozta Erdős Norbert kormánymegbízott. Országosan 17-et, Békés megyében 14-et sikerült egy kalap alá venni 2011. január elsejei hatállyal. „A vetőmagot előállító növényvédelmisek...

Részletek

A Békés Megyei Kormányhivatal jelentős megtakarítást vár a költözésektől

„— A célunk az, hogy az eddigi nem állami tulajdonú épületekből, ahol használati díjat fizettünk, saját tulajdonú ingatlanokba költözzünk — emelte ki a kormánymegbízott. ... — Egyelőre árajánlatot kértünk az épület felújításáról, utána dől el, hogy mikor költözhet a kormányhivatal. Reményeink szerint novemberre a hivatal és a szakigazgatási szervek is már a végleges helyükön lesznek — közölte Erdős Norbert, aki éves szinten több tízmilliós megtakarítást vár mindettől. A költözködés nemcsak Békéscsabát, hanem a kormányhivatal orosházi, szarvasi, szeghalmi, gyomaendrődi és mezőkovácsházi telephelyeit is...

Részletek
Page 7 of 8 1 6 7 8