Skip to main content

Találat: Czunyiné Bertalan Judit

Elindult az Okosportál

„A TÁMOP 3.1.2-B projekt zárókonferenciáján indult el a köznevelési rendszer idei legnagyobb innovációja, az Okosportál. A konferencián bemutatásra kerültek a projekt további eredményei is. Kaposi József (főigazgató – OFI) köszöntőjében a tankönyvek, munkafüzetek kipróbálásáról, kísérleti program megvalósításáról beszélt. Mint mondta: nagy innováció valósult meg a 3.1.2-B projekt keretében a köznevelésben. Az Okosportál indulása csak a kezdő pillanat, hiszen folyamatosan fejlődő, bővülő tudásbázis jött létre. A Portál formális és nonformális tereken egyaránt használható, platformfüggetlen eszköz, amely nagy segítség a pedagógusoknak. Előadása végén köszönetet...

Read more

Ingyen kapják a tanárok az Office 365-öt

„Csütörtöktől több mint 150 ezer tanár és oktató ingyen használhatja a Microsoft felhőalapú Office 365 programcsomagját öt személyi számítógépen, illetve további öt különböző mobileszközön, legyen az táblagép vagy okostelefon - jelentette be a köznevelésért felelős államtitkár sajtótájékoztatón, Budapesten. Czunyiné Bertalan Judit elmondta, a négymilliárd forint értékű ajándék lehetőség a tanároknak. Ahhoz, hogy valaki jó tanár legyen, a munkafeltételeket is közelíteni kell a jó tanítási környezethez, ezt célozza a mostani fejlesztés is - jegyezte meg. Minden tanár évi 26 ezer forint értékű szoftvercsomagot...

Read more

Megújult 21 oktatási intézmény energetikai rendszere

„Országosan 18 település 21 oktatási intézményének energiahatékonysága javult annak a beruházássorozatnak köszönhetően, amelyet 2,7 milliárd forintos uniós forrásból a projektgazda Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) hajtott végre. A Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében megvalósult projekt ünnepélyes záróeseményét pénteken tartották a Pest megyei Turán, ahol 150 millió forintból korszerűsítették a Hevesy György Általános Iskola energetikai rendszerét. Czunyiné Bertalan Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára rámutatott: sok olyan helyre sikerült a programból forrást irányítani, ahol a korábbi fenntartó és működtető...

Read more

Kétszázmillió forintot ad a kormány Komáromnak

„Ismét felhalmozódott a város adóssága. Kétszázmillió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a kormánytól Komárom önkormányzata az adósságai visszafizetésére. 2013-ban a város visszafizette az adósságait, így nem részesült az állami adósságkompenzációból, azonban azóta megint sok tartozást halmoztak fel. Az egyszeri támogatást Czunyiné Bertalan Judit, a térség fideszes országgyűlési képviselője jelentette be. Mint mondta, Komárom 2013-ra komoly megszorítások árán törlesztette adósságait, így a városnak nem volt szüksége adósságkonszolidációra. "A most megítélt támogatás a felelős gazdálkodás elismerésének tekinthető" - fogalmazott. Molnár Attila (Fidesz-KDNP) polgármester...

Read more

A digitális kompetenciák fejlesztése nélkül végérvényesen lemaradhatunk

„ Magyarország végérvényesen lemaradhat a nemzetközi versenyképességi versenyben a digitális kompetenciák fejlesztése nélkül - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Hódmezővásárhelyen. Lázár János a Telenor Magyarország Zrt. Hipersuli programjának sajtótájékoztatóján kifejtette: a következő öt évben fejleszteni kell a gimnáziumi oktatás színvonalát, akár a felvételi visszaállítása árán is. A miniszter arra biztatta az oktatási intézményeket és a vállalatokat, hogy csatlakozzanak az államreform keretében történő informatikai fejlesztésekhez, amelyekre a következő években legalább egymilliárd eurós támogatást biztosít az Európai Unió. Hangsúlyozta: a 2020-ig szóló Európai...

Read more

Interjú Czunyiné Bertalan Judittal: tartalmi, módszertani fejlesztések a minőségi oktatásért

„A lemorzsolódás csökkentését, az esélyegyenlőség megteremtését kell szolgálnia a hazai köznevelési rendszernek. Idén folytatódnak az egyeztetések a tantervi szabályozás és az iskolarendszer esetleges szerkezeti átalakításáról, amely nemcsak a plusz egy évfolyamról, hanem komplex pedagógiai szemléletváltásról is szólna. Czunyiné Bertalan Judittal, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkárával a köznevelési rendszer helyzetéről, a várható változásokról beszélgettünk. – Melyek lesznek a legfontosabb újdonságok az idei tanévben? – Létrehoztuk a pedagógiai oktatási központokat, hogy a pedagógusok egy homogén minőségű támogató segítséget kapjanak a munkájukhoz az...

Read more

Mindenható lesz az Oktatási Hivatal

„Nemcsak a Kliktől, a kormányhivataloktól és az Oktatáskutató Intézettől vesz át feladatokat az Oktatási Hivatal, de várhatóan hamarosan magába olvasztja az oktatási szolgáltatásokat fejlesztő és üzemeltető Educatio Kft.-t is, így az ágazat eddigi legnagyobb háttérintézménye jöhet létre – értesült lapunk. Előkészítette az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az oktatási háttérintézmény-rendszer átalakítását, a hatékonyabb és gyorsabb munkavégzés érdekében 2015 folyamán több lépcsőben az Oktatási Hivatalhoz (OH) telepítik a legfontosabb feladatokat – értesült lapunk. Ahogy azt Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár is jelezte már, a...

Read more

Ingyenes otthoni Office 365 használattal bővül a Tisztaszoftver program

„A Word, az Excel és a Powerpoint is ingyenesen jár a köznevelésben tanuló diákoknak, majd januártól a közoktatásban dolgozó pedagógusoknak is. A csomaghoz 1 TB OneDrive tárhelyet is biztosít a Microsoft. Mától minden köznevelésben tanuló (vagyis közel 1,3 millió diák), januártól pedig minden, a közoktatásban dolgozó pedagógus 5 számítógépre, laptopra és további 5 mobil eszközre töltheti le jogtisztán és ingyenesen a Word, az Excel és a Powerpoint legfrissebb változatát – jelentette be Kara Ákos infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár. A Tisztaszoftver Program...

Read more

Czunyiné Bertalan Judit: nem hátraarc a háromszintű KLIK

„Nem jelent visszalépést a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ átalakítása - mondta az InfoRádiónak az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára. Czunyiné Bertalan Judit hozzátette: a KLIK átszervezéséről szóló javaslat várhatóan még az év vége előtt az Országgyűlés elé kerülhet "A köznevelési törvény kétszintű szervezeti egységet nevesít a KLIK esetében. Mi arra teszünk javaslatot, hogy legyen egy közép-, azaz megyei szintű adminisztratív és döntéshozatalban az intézmények működését támogató szintje igazgatásilag a KLIKnek. Arra is javaslatot fogunk tenni, hogy a járási tankerületeket úgy megerősítsük, hogy...

Read more

30 ezer új informatikai eszköz az iskoláknak

„Az általános iskolai tanulók felzárkózását és a pedagógusok munkáját 11,7 milliárd forintos informatikai fejlesztés segíti - mondta a köznevelésért felelős államtitkár hétfőn Kecskeméten. Czunyiné Bertalan Judit a Móra Ferenc Általános Iskolában tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a fejlesztés során 1855 helyen mintegy 30 ezer új informatikai eszközt, köztük tantermi számítógépeket, notebookokat, tableteket telepítenek. A projektnek 500 ezer diák és 70 ezer pedagógus a kedvezményezettje. Czunyiné Bertalan Judit átadta az országos program keretében elsőként üzembe helyezett 16 tantermi és hat pedagógusi notebookot, valamint egy projektort....

Read more
Page 2 of 3 1 2 3