Skip to main content

Találat: digitális bölcsészet

Hungaricana Közgyűjteményi Portál: kapu a digitalizált történelmi kincsekhez

„A HUNGARICANA rendszer célja az NKA által támogatott közgyűjteményi digitalizálások eredményeinek bemutatása, publikálása. A honlap egyrészt információt ad a meghirdetett pályázatokról, közli a pályázati eredményeket, illetve egy publikációs felületet biztosít az elkészült adatbázisoknak. Ezek mellett igyekszik teret adni a jó digitalizálási gyakorlatoknak, újszerű eszközöknek, technológiáknak. Az NKA által támogatott pályázatok mellett számos más, az adott intézmény saját forrásából, esetleg más forrásból finanszírozott adatbázis is elérhető a rendszerben, ezzel is jelezve, hogy a cél a minél szélesebb körű hozzáférés és az egységes keresés...

Részletek

A történész mint hacker, avagy merre tart a történettudomány?

„A történettudomány forrásait nagyrészt a könyvtárak, levéltárak, irattárak anyagai jelentik. Hogyan alakul át a kutatás a digitális forradalom hatására? Hogyan fogják kutatni a jövő történészei azt a kort, amelynek kommunikációja már nem papíralapon, hanem elektronikusan történik? Merre halad a történettudomány? Természetesen nem tudhatjuk, mit fog hozni a jövő, azonban el kell gondolkodni az előttünk álló kihívásokon. Cikkünk elsősorban vitaindító szándékkal íródott. A mai Internet ősén az 1950-es években kezdtek dolgozni. Az amerikai hadsereg olyan számítógéprendszert kívánt létrehozni, amely atomtámadás és egyes részeinek...

Részletek

A Vatikán elkezdi digitalizálni felbecsülhetetlen értékű antik kéziratgyűjteményét

„Felbecsülhetetlen értékű kéziratokat őriznek a Vatikánban, és hamarosan bárki megnézheti ezeket, feltéve persze, hogy van internete. A Vatikán immár hivatalosan is bejelentette, hogy elkezdi digitalizálni felbecsülhetetlen értékű antik kéziratgyűjteményét, amelyet az V. Miklós pápa által alapított Vatikáni Apostoli Könyvtárban őriznek. Több mint 80 ezer műről van szó, és a gigászi munkát a japán NTT Datával végzik majd karöltve, egyébként a partnercég 20 millió dollárral támogatja a projektet. Az első menetben 3000 kézirat digitalizálására kerül sor, ezek klasszikus görög és római művek, illetve...

Részletek

Digitalizálják a Habsburg Birodalom történelmi térképeit

„Az Osztrák Állami Levéltár (Österreichisches Staatsarchiv), Budapest Főváros Levéltára, az ARCANUM Adatbázis Kft, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum valamint az ELTE TTK Geofizikai és Űrtudományi Tanszéke együttműködésének köszönhetően elkészült és a nyilvánosság számára megnyílt a MAPIRE (Historical maps of the Habsburg Empire) honlap, amely a Habsburg Birodalom és az Osztrák-Magyar Monarchia történelmi térképeit kívánja modern térinformatikai eszközökkel közzétenni. E páratlan levéltári anyag régiségében, részletességében és művészi kidolgozottságában is egyedülálló a világon. A honlapon jelenleg a második katonai felmérés (1806–1869) teljes anyaga található....

Részletek

Felkerültek a netre a régi magyar népszámlálási adatok

„Hivatalosan szerdától hozzáférhetőek az 1784 és 1996 közötti hazai népszámlálási kiadványok, de tesztüzemben már most is elérhetőek a képek. A projekt résztvevői ma közölték, hogy szerdán, 2014. március 5-én a magyarországi történeti népszámlálások kiadványainak összesen 128 ezer oldala szabadon hozzáférhetővé válik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Könyvtár honlapján. A Népszámlálási digitális adattár (Néda) a KSH Könyvtár és az Arcanum Adatbázis Kft. együttműködésével, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre. A népszámlálások felbecsülhetetlen értékű információval szolgálnak az adott időszak társadalmi viszonyairól. Adataik nélkülözhetetlenek...

Részletek

Nemzetközi Szemle, 2013. december 2.

Uniós fejlemények Forrás: European Commission formally requests the Austrian regulator to amend or withdraw its proposal for broadband wholesale access regulation; IP/13/1172 , 2013. november 26. Online public services must be accessible to everyone, MEPs insist; European Parliament; 2013. november 28. Leading the way in making Europe's cities smarter – Frequently asked questions; MEMO/13/1049, 2013. november 26. Draft Horizon 2020 Work Programme 2014-2015 In the area Innovation in SMEs; 2013. november 26. (pdf) Code of Practice sets benchmark for telehealth services; 2013....

Részletek

Digitális bölcsészettudományi központot alapítanak Ausztriában

„Digitális bölcsészettudományi központot hoz létre az Osztrák Tudományos Akadémia (ÖAW). A bölcsészet-, a társadalom- és a kultúratudomány digitalizálásával új lehetőségek nyílnak meg, az eredmények többféle módon felhasználhatóvá válnak - hangsúlyozta Karlheinz Töchterle osztrák tudományos, kutatási és felsőoktatási ügyekért felelős miniszter és Anton Zeilinger, az ÖAW elnöke Bécsben tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján. Az első három évben a fejlesztésre hárommillió euró áll az intézmény rendelkezésére, amely részben a minisztériumtól, részben az akadémiától származik. Évek óta foglalkoznak már szöveg-, hang- és filmdokumentumok digitalizálásával, ami teljesen új...

Részletek

Digitális kutatóterem a Állambiztonsági Szolgálatok levéltárában

„igitális kutatótermet alakítanak ki az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában szeptemberre; a változás az iratvédelem mellett a kutatók jobb kiszolgálását is segíti majd. Az átalakítás érdekében a levéltár júliusban bezár, szeptemberben pedig már az országban egyedülálló, kizárólag elektronikus kutatóhelyekkel felszerelt galériával bővülve nyit meg újra. A földszinten a papír alapú iratok kutatása többé-kevésbé a jelenlegi formájában működik tovább - tájékoztatta az MTI-t pénteken a Történeti Levéltár kutatószolgálata. Mint a közleményük emlékeztetett, a Történeti Levéltár őrzi az egyik legkutatottabb magyarországi irategyüttest, kutatóterme szinte folyamatosan...

Részletek

Közkinccsé tette képes online adatbázisát a Néprajzi Múzeum

„...A nagyjából 60 ezer műtárgyat, 38 ezer fotót, nyomatot és rajzot felvonultató portál az egyik legnagyobb teljesítmény a műfajban. Mint megtudtuk, az intézményben majdnem tíz éve zajló – a honi muzeológiában egyedülálló volumenű – digitalizálás attraktív eredménye. A főként bordót és a lángoló magyar nyári napon a szükségesnél lényegesen hosszabb ideig tárolt vaj színét használó site mint dizájnprodukció nem kifejezetten látványos, sőt kifejezetten nem az: az olvasót egy rokonszenves, de meglehetősen semmilyen felület köszönti, nagy holtterekkel és unalmas tipográfiával – bár már...

Részletek

Kétmillió oldal a Digitalizált Törvényhozási Tudástárban

„ Kétmillió oldalnyi magyar nyelvű könyv, időszaki kiadvány, történeti országgyűlési dokumentum, jogforrás, jogi, történettudományi és politikatudományi szakirodalom érhető el elektronikus úton. Az uniós támogatással létrehozott Digitalizált Törvényhozási Tudástár (DTT) szerdai budapesti projektzáró sajtótájékoztatóján Ambrus János, az Országgyűlési Könyvtár (OGYK) főigazgatója a hazai és külföldi digitalizálási projektekről szólt. Ezeket elmondása szerint az olvasási szokások gyökeres átalakulása generálja. A 200 millió forint költségvetésű DTT projekt 2010 januárjában indult az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) keretében, és 2012. november 30-án ért véget. Eredményeképpen kétmilliónyi oldalt,...

Részletek
Page 7 of 7 1 6 7