Skip to main content

Találat: digitális kormányzati szolgáltatások

Sikeres az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer, de módosítanak rajta

„Sikeres az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer), amelyet 2015. január elsején a gazdaság fehérítésének céljából vezetett be a kormány - mondta Molnár Tamás, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára csütörtökön Óbarokban, sajtótájékoztatón. Molnár Tamás ismertette: az elmúlt másfél év alatt több mint 56 ezer ügyfél regisztrálta magát a rendszerbe, és több mint 17 millió bejelentés érkezett. A hatóság az úti ellenőrzésekkel és a telephely-vizsgálatokkal együtt közel 100 ezer ellenőrzést végzett. Tájékoztatott arról is, hogy önkéntes befizetésből, illetve lefoglalásból 2016 első fél évében közel...

Read more

Elkészül a nemzeti sportinformációs rendszer

„A jövő év végén teljes körűen megkezdi működését a nemzeti sportinformációs rendszer - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára. Szabó Tünde elmondta: az adatbázis tartalmazza például a hatezer sportszervezet, a 16 ezer sporttal foglalkozó civilszervezet, 430 ezer sportoló, 15 ezer edző, sportoktató adatait, és bárki információhoz juthat majd a segítségével a sportolási lehetőségek teljes köréről. A sportlétesítmény-fejlesztések, a mindennapos testnevelés, az öt látványcsapatsportág és a tizenhat kiemelt sportág, a szabadidősport támogatása mind-mind azt mutatják, hogy a magyar kormány nemzeti...

Read more

Digitális kormányzat: az észt csoda titka

„Egyes országokban az e-kormányzás a közeljövőben olyan szerepet tölthet be, mint amilyet az ipari forradalom Angliájában a vasút vagy az ókori Rómában az utak: a digitalizált közigazgatás a gazdasági fejlődés infrastrukturális alapja lehet. Legalábbis erre utal Észtország példája, amely miután szegény és kevés erőforrással rendelkező államként függetlenné vált a Szovjetuniótól, húsz éve tervbe vette az elektronikus kormányzásra való átállást, mára pedig meghétszerezte GDP-jét. De pontosan milyen szerepet is játszott a gazdasági növekedésben az elektronikus közigazgatás, és mit üzen Magyarország számára az észtek...

Read more

„Okosváros” lesz Nagyvárad

„Oradea Smart City néven indult el az a projekt, melynek keretében a különféle adatokat tennék hozzáférhetőbbé a lakosság számára. A városháza dísztermében megjelenteket Ilie Bolojan köszöntötte tegnap, majd Marcel Opriş tábornok, a Speciális Kommunikációs szolgálat vezetője biztosította támogatásáról az önkormányzat terveit, ezt követően Eduard Florea városmenedzser és Stelian Brad, a Cluj IT egyesület vezetője beszélt a tervekről, és arról, hogy egy intézményközi együttműködés létrehozása szükséges ahhoz, hogy sikerre vigyék a projektet, melynek végső célja az életminőség javítása Nagyváradon. Mint elhangzott, történetek már...

Read more

Robbanásszerű növekedés előtt áll az e-kereskedelem Magyarországon

„Robbanásszerű növekedés előtt áll Magyarországon az e-kereskedelem, a kormányzat a rendelkezésre álló minden eszközzel garantálni fogja az interneten vásárló fogyasztók biztonságát - mondta Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos. Megjegyezte: míg egy tavalyi kutatás eredményei szerint Magyarországon a fogyasztók 36 százaléka vásárol a világhálón keresztül, addig az uniós átlag 53 százalék, ráadásul az elköltött pénz alig két és fél százalékát adják ki a magyarok ezen az úton. A miniszterelnöki biztos azért is fontosnak nevezte a fogyasztóvédelem hatékony működését, mert...

Read more

Telefonon is lehet meghatalmazást adni

„ Júniustól már azoknak sem kell feltétlenül megjelenniük a közigazgatási hivatalokban, akik például egyéni vállalkozói ügyet szeretnének intézni. Most már ilyen ügyek intézésére is meg lehet hatalmazni telefonon keresztül is például a könyvelőt vagy ismerőst – mondta Balogh Gábor, Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) osztályvezetője egy sajtóbeszélgetésen. Ebben az esetben egy a kormányzati ügyfélvonalat kell felhívni, és az okmányirodában kapott – és örök életre szóló - telefonos azonosítót, illetve jelszót kell megadni. Ezt követően másodpercek alatt meg lehet bízni valakit...

Read more

Kalkulátor segíti a cégek spórolását

„A legnagyobb megtakarítást biztosító adózási forma kiválasztásában segít a cégeknek a Nemzetgazdasági Minisztérium által most elkészített kiva-kalkulátor. Minden cégnek megéri a próbaszámításokat elvégezni, hiszen a kisvállalati adó (kiva) választásával az áttérésre jogosult, foglalkoztatottal rendelkező cégeknek több mint 80 százaléka jobban jár. A kormány több speciális adózási formát kínál a vállalkozásoknak. A megfelelő adózási mód kiválasztásával rengeteg pénz spórolható meg törvényi keretek között. A legoptimálisabb forma kiválasztásban segít most a kiva-kalkulátor. Annak a cégnek, amelynek a bértömege nagyobb a nyereségénél, vagy amelyik növekedésre...

Read more

Quaestor-ügy: ügyészség, bíróság, informatikai kultúra a XXI. század elején

„...Jóformán feldolgozhatatlan mennyiségű, két és fél millió oldalnyi dokumentum keletkezett a Quaestor-ügy nyomozása során. A vita egyelőre arról folyik, ki, hogyan és mennyiért kaphatja meg a dokumentumokat. ... De a csütörtöki tárgyalás nem csak azért marad emlékezetes, mert Tarsoly a 474 napja tartó letartóztatása óta először kapott olyan nyilvános fórumot, amely előtt ártatlanságát hangoztathatta. Hanem azért is, amilyen érvek és ellenérvek előjöttek informatikai fronton Idzigné Novák Csilla bíró, az ügyész és a vádlottak ügyvédjeinek vitájában. A bíró előre jelezte: ez egy sajátos...

Read more

Jogszabálytervezet: a Kormány rendelete az önkormányzati ASP rendszerről

Forrás: A Kormány rendelete az önkormányzati ASP rendszerről; Belügyminisztérium; 2016. július 15. (ZIP-fájl) Szerkesztői megjegyzés: A letöltött fájlból két további fájl bontható ki: A Kormány .../2016. ( ) Korm. rendelete az önkormányzati ASP rendszerről (.docx fájl) A csatlakozásra kötelezett helyi önkormányzat listája (.xlsx) Nincs jelezve, hogy van-e társadalmi konzultáció.

Read more

Interaktív térképen nagyobb városaink fejlesztési-tervezési adatai

„Bővült a településen belüli adatokat interaktív térképen megjelenítő alkalmazás térbeli lefedettsége és információ-tartalma. Már nem csupán a megyei jogú városok, hanem valamennyi, 20 ezer főnél népesebb település több száz intézményi adata megtekinthető 100*100 méteres területegységekre bontva. A Lechner Tudásközpont fejlesztése révén már a nagyobb városok esetében is elérhetővé váltak a helyi demográfiai, jövedelmi, beépítettségi adatok. Az információk 100*100 méteres területekre lebontva is megjeleníthetők, az interaktív térképi rétegeknek köszönhetően pedig néhány kattintással vizsgálhatók a különböző adathalmazok közötti térbeli összefüggések is. Megfelelő alkalmazással például...

Read more
Page 265 of 350 1 264 265 266 350