Skip to main content

Találat: digitális kormányzati szolgáltatások

A Magyar Államkincstár haladéktalanul kivizsgálja a bérekkel kapcsolatos panaszokat

„A Magyar Államkincstár haladéktalanul és egyesével kivizsgálja az állami szférában dolgozók esetleges, bérekkel kapcsolatos panaszait - mondta Dancsó József, az államkincstár elnöke szombaton az MTI-nek. Az Index szombaton azt írta, úgy tudják, hogy az országban több helyen, Fejér megyétől Budapesten át Gyuláig sok olyan közalkalmazott van, aki 30-50, vagy akár 100 ezer forinttal kevesebb pénzt kapott, mint kellett volna. Az elnök az MTI-nek hangsúlyozta, csak azokkal a panaszokkal tudnak érdemben foglalkozni, amelyekről tudomásuk van. Az esetleges panaszokat a kira.info@allamkincstar.gov.hu e-mail címen lehet...

Read more

Az Európai Bizottság kedden elfogadta az új egységes európai közbeszerzési iratot

„Az Európai Bizottság kedden elfogadta az új egységes európai közbeszerzési iratot, ami a közbeszerzéseken induló kis- és középvállalkozások adminisztratív terheit hivatott csökkenteni. Az egységes okmány a közbeszerzési reform része. A közbeszerzési reform részeként az Európai Bizottság elfogadta az új egységes európai közbeszerzési iratot, mely a közbeszerzések vonatkozásában jelentősen csökkenti a vállalkozásokra, elsősorban a kkv-kra háruló adminisztratív terheket. A tagállamonként jelentős eltéréseket mutató jelenlegi előírások helyébe így egységes európai rendszer lép. Az új irat alkalmazása lehetővé teszi, hogy a közbeszerzésen induló vállalkozások elektronikus...

Read more

Ügyfélbarát működés – Időpont iratbetekintéshez már a GVH honlapján is

„A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2016. január 4-től biztosítja az online időpont-foglalást ügyfeleinek iratbetekintéseik intézésekor. A GVH ügyfélbarát módon, átlátható és kiszámítható hozzáállással támogatja a piaci szereplőket a versenyfelügyeleti eljárások lefolytatásakor is. A most bevezetett honlapfejlesztés lehetőséget teremt az eljárás alá vontak, illetve képviselőik számára az irat-betekintési időpontok kényelmes, elektronikus foglalására. A GVH Versenytanácsa új fejlesztésű, elektronikus ügyintézési szolgáltatásként biztosítja ügyfeleinek az időpontfoglalást a www.gvh.hu honlapon keresztül, irat-betekintési joguk hatékonyabb gyakorlása érdekében, azokban az ügyekben, amelyekben az irat-betekintési jog 2016. január 4. után...

Read more

Roham az új személyiért

„Mintegy 80 százaléka az új személyazonosítót igénylőknek kéri azt, hogy az okmány tárolóelemében rögzítsék az ujjlenyomatát is - ezt a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEKKH) elnöke közölte az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában. Ignácz István úgy véli, a roham azt jelzi, hogy az emberek bíznak az új kártyaformájú igazolványban, amely számos új biztonsági elemet tartalmaz a korábbihoz képest. A KEKKH elnöke elmondta, az első nap, hétfőn csaknem 10 ezren, míg kedden 7 ezernél többen igényeltek új okmányt, míg korábban...

Read more

Törvény és kormányhatározat az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól

„...8.§ 1) Az ügyfél – törvény, eredeti jogalkotói hatáskörben megalkotott kormányrendelet eltérő rendelkezése hiányában – jogosult az elektronikus ügyintézést biztosító szerv előtt az ügyei intézése során ügyintézési cselekményeit elektronikus úton végezni, nyilatkozatait elektronikus úton megtenni. (2) Nincs helye elektronikus ügyintézésnek azon eljárási cselekmények esetében, ahol törvény, eredeti jogalkotói hatáskörben megalkotott kormányrendelet az ügyfél személyes megjelenését vagy meghatározott okiratok másként nem pótolható benyújtását kötelezővé teszi. (3) Törvény, eredeti jogalkotói hatáskörben megalkotott kormányrendelet az elektronikus ügyintézés lehetőségét csak annyiban korlátozhatja, ha az eljárás során...

Read more

Informatikai fejlesztések közel 12,5 milliárd forint értékben a köznevelési intézményekben

„A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ közel 12,5 milliárd forint támogatásból komplex informatikai fejlesztést valósít meg az Új Széchenyi Terv keretén belül. A kiemelt projekt célja, hogy a közoktatási intézményeket korszerű, a kor igényeit kielégítő informatikai eszközökkel lássa el, így adva meg az alapot minden diák számára az informatikai oktatást biztosító egyenlő esélyek megteremtéséhez. A projekt az informatikai szaktantermi eszközök beszerzésére, azok korszerűbb eszközökre történő cseréjére, új eszközök beszerzésére, a tankönyvek és tananyag tartalmak elektronikus hozzáférésének biztosítására, valamint a digitális írástudás fejlesztésére irányul, elősegítve...

Read more

Patyi András: Nagy tartalékok vannak még az elektronikus igazgatásban is

„...– Ön tagja az Államreform Bizottságnak is, amelynek egyik fő feladata a bürokrácia csökkentése. Miért olyan nehéz ez? – A bürokrácia eredetileg nem pejoratív szó, tényleges jelentése az iroda hatalma. Azt az állami működést jelenti, amelyben fizetett hivatalnok kezében van az ügyek intézésének a sorsa. Ami negatívvá teszi, az a túlzott bürokrácia. Minden adófizető állampolgár joggal várja el, hogy a közpénz felhasználása szabályos és átlátható legyen. Ez viszont önmagában generál egy belső, államháztartási bürokráciát, amely elég nagy. Megítélésem szerint ennek a csökkentése...

Read more

Téves utalás: Simonfának 300 ezer forintba került a 130 millió

„A települések csak néhány óráig örültek a meglepetésnek, aztán vissza kellett utalniuk az összeget. Ez azonban váratlan nehézséget jelentett többeknek. Szilveszter előtt a Belügyminisztérium önkormányzati főosztálya az adatbázisuk adminisztrációs hibája folytán rossz helyre utalta a rendkívüli támogatások címén kiküldött összegeket. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a települések csak néhány óráig örültek a meglepetésnek, aztán vissza kellett utalniuk az összeget. Ez azonban váratlan nehézséget jelentett többeknek. Egy baranyai falu például félmilliárdot kapott, ám a visszautalás költsége kétmillió forintot tett ki. Ezt a községnek kell...

Read more

Energiahatékonysági tájékoztató honlap indult

„Energiahatékonyságról és megújuló energiáról szóló tájékoztató honlapot indított a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) - tájékoztatott a hivatal. Az energiahatekonysag.mekh.hu oldal többek között a megújuló energiaforrásokkal és energiahatékonysággal kapcsolatos gyakorlati módszereket és energiamegtakarítási tanácsokat mutat be. Az érdeklődők szintén információt kaphatnak az energiahatékonysági szolgáltatások és a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos beruházások finanszírozására, támogatására rendelkezésre álló pénzügyi eszközökről, pályázati forrásokról. Emellett a témával kapcsolatos magyar és uniós jogi szabályozás, valamint a magyar energiapolitika stratégiai dokumentumai is megtalálhatók a weboldalon. A honlapot a hivatal...

Read more

Fejlesztéspolitikai informatika: a támogatásból megvalósuló fejlesztések központi monitoringjáról és nyilvántartásáról szóló rendelet módosult

„A Kormány az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 109. § (1) bekezdés 15. pont b) alpontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. § A támogatásból megvalósuló fejlesztések központi monitoringjáról és nyilvántartásáról szóló 60/2014. (III. 6.) Korm. rendelet 25/A. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép és a § a következő (2a) bekezdéssel egészül ki: „(2) A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat kizárólagosan látja el a FAIR-ral és az EMIR-rel kapcsolatos informatikai biztonsági...

Read more
Page 279 of 349 1 278 279 280 349