Skip to main content

Találat: digitális számla

A júliusban induló online számlázási rendszer problémái

„Júliustól élesben is elindul az online számlázás rendszere Magyarországon. Sürgeti az idő a vállalkozásokat, akiknek az új rendszerrel ráadásul a számlakibocsátást követő azonnali adóellenőrzésre is fel kell készülniük. Ha ezt nem tudják teljesíteni, akár számlánként 500 ezer forintos bírságra is számíthatnak majd – hívja fel a figyelmet az EY. Közzétette a harmadik, egyben az utolsó módosítási csomagot is a Nemzetgazdasági Minisztérium az online számlázás rendszerének kiépítéséről. A rendelet legkorábban mégis csak áprilisban jelenhet meg, hiszen a tervezetet egy bejelentési eljárás keretében még...

Részletek

Átadták a NAV ügyfélszolgálati ablakát Gyulán

„Ünnepélyes keretek között adták át a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ügyfélszolgálati ablakát csütörtökön a Békés Megyei Kormányhivatal gyulai járási hivatalában. Dr. Kovács József országgyűlési képviselő beszédében elmondta, a kormányablakokban a korszerű foglalási rendszernek köszönhetően az állampolgárok rövid várakozási idő mellett vagy anélkül intézhetik ügyeiket. – Az adóhatóságnak nem csak az a feladta, hogy átlátható, egyszerű és könnyen értelmezhető jogszabályi környezetet teremtsen, hanem az is, hogy az ügyfelek kiszolgálása minél rugalmasabb legyen, és alkalmazkodjon a különböző igényekhez – hangsúlyozta. – Ezt segíti, hogy...

Részletek

Valós idejű számlaadat-szolgáltatás – Mindenkinek, minden számláról?

„Az NGM napokban megjelent rendelettervezete megerősíti, hogy 2018. július 1-től indul a számlák valós idejű bejelentése a NAV felé. Minden olyan belföldi adóalany részére kibocsátott számláról, amelynek áfatartalma meghaladja a 100 ezer forintot, adatszolgáltatást kell teljesíteni az adóhatóság felé. Mindezt valós, vagy közel valós időben. Csak adóalanyok felé kiállított és csak százezer forint feletti áfatartalmú számlák esetében él a kötelezettség, de nézzük pontosan a részleteket! Kikre vonatkozik a valós idejű számla-adatszolgáltatás? A valós idejű számla-adatszolgáltatási kötelezettség minden belföldön nyilvántartásba vett adóalanyra vonatkozik,...

Részletek

A NAV július elsején indítja élesben az e-számlarendszert

„A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nagy erőkkel dolgozik az e-számlarendszer kialakításán, hogy július 1-én zökkenőmentes legyen az átállás, a következő nagy feladat a vállalkozások áfabevallás-tervezetének kiajánlása lehet - mondta Tállai András csütörtökön Gyulán, ahol NAV adóügyi ügyfélszolgálati ablakot adtak át a kormányhivatalban. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára, a NAV vezetője elmondta, ez év végéig az adóhatóság ügyfélszolgálata 64 új helyen lesz elérhető. Tavaly a NAV 4 millió ember személyijövedelemadó-bevallását készítette el - emlékeztetett az államtitkár, hozzáfűzve: "ennél...

Részletek

2018-ban debütálhat a gazdaságfehérítés újabb állomása, az online számlázás

„2018-ban debütálhat a gazdaságfehérítés újabb állomása, az online számlázás. A gazdasági tárca célja az, hogy az új rendszer a lehető legkisebb adminisztrációval járjon, rendkívül egyszerűen működtethető legyen, és a tesztelésére a vállalkozásoknak elegendő idejük maradjon. Az online számlázással, vagyis a számlázó-programok online adatszolgáltatásával gyakorlatilag a vállalkozók teljes forgalmára rálát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A kockázatelemzők az adatok összegzését követően azonnal kiszűrik a csalárd cégeket. A tisztességes vállalkozások nemcsak újabb megrendeléseket nyerhetnek a csalások visszaszorulásával, hanem egyszerűsítést is, hiszen a rendszerrel érintett...

Részletek

Nemzeti Versenyképességi Tanács: elektronikus számlavezetés, digitalizáció, internethasználat áfája

„A kormány célja, hogy minél szélesebb körben elterjessze a digitális szolgáltatásokat, egyszerre javítva ezzel a szolgáltatók versenyképességét és csökkentve a felhasználók költségeit - jelentette ki Varga Mihály a Nemzeti Versenyképességi Tanács harmadik ülését követően. A nemzetgazdasági miniszter elmondta: a Tanács által tárgyalt első hat témakörből már öt területen sikerült olyan jogszabály-módosításokat elindítani, amelyek még ebben a félévben az Országgyűlés elé kerülhetnek. Varga Mihály kiemelte: ösztönözni kívánják az elektronikus számlavezetést, a közműszámlák elektronikus kiegyenlítését, és a kabinet azt tervezi, hogy idővel a cégek...

Részletek

Júliustól e-adatszolgáltatást kell adni minden számlázó programból

„Még mindig nem jelent meg az a rendeletet, amely meghatározza, hogy júliustól milyen adatokat kell beküldeniük a NAV-nak azoknak a vállalkozásoknak, amelyek számlázó programmal kiállított, 100 ezer forintot meghaladó áfát tartalmazó számlát bocsátanak ki. Új kötelezettségként idén július 1-től valamennyi számlázási funkcióval rendelkező programmal kibocsátott számla adattartalmáról elektronikus adatszolgáltatást kell teljesíteniük a számlakibocsátóknak, amennyiben egy belföldi adóalanyra legalább 100 ezer forint áfát hárítanak át. Egyelőre azonban sem az adatszolgáltatás módja, sem annak előírt pontos tartalma, sem az adatszolgáltatás elvárt gyakorisága nem ismert,...

Részletek

„Okosváros” a szegediekért

„Jövő pénteken egységes előterjesztésként tárgyalja a közgyűlés azt a tervezetet, mely lehetővé teszi a parkolás, a tömegközlekedés, a távfűtés és az iskolai étkezés költségeinek kártyás fizetését. Botka László polgármester csütörtök déli sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a tervek szerint olyan modernizációs program indul be számos területen, melynek eredményeként jövő májusra a parkolás, a tömegközlekedés, a távfűtés, valamint az iskolai, óvodai és az bölcsődei étkeztetés fizetését is bankkártyával lehetne intézni. A legjelentősebb újítás az elavultnak számító szegedi parkolási rendszer teljes megújítása lesz. Ismeretes, hogy...

Részletek

Kormányinfo: tízéves társadalmi programot dolgoz ki a kormány

„...Ősszel Orbán Viktor miniszterelnök azzal bíz meg egy kormánytagot, hogy állítson össze kormányzati programot arról, mit tudnak kínálni az országnak 2018 és 2028 között - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten. A tárcavezető kiemelte: "nagy kérdések kezelése áll előttünk 2018 után", hiszen például akkor zárul le egy uniós fejlesztési ciklus. Ezért a kormány közép- és hosszú távú társadalmi programot akar hirdetni a 2018 utáni időszakra - közölte Lázár János. ... Lázár János az uniós pénzekkel kapcsolatban kitért rá:...

Részletek

A FŐGÁZ fogyasztói elektronikusan is intézhetik a mérőátírást

„A nemzeti közműszolgáltatási rendszer részeként működő FŐGÁZ Zrt. fogyasztói érdekeit és visszajelzéseit szem előtt tartva folyamatosan fejleszti szolgáltatásait annak érdekében, hogy azokat a földgázfelhasználók minél egyszerűbben és kényelmesebben tudják igénybe venni. A FŐGÁZ elektronikusan is lehetővé teszi a jelenleg mintegy másfél millió lakossági fogyasztója számára a gázmérő átírásának elindítását, amelyhez az ügyfélnek már nem kell személyesen felkeresni a társaság ügyfélszolgálati irodájának egyikét, hanem biztonságosan és gyorsan három különböző csatornán tudja elindítani a folyamatot. Ha a földgáz-felhasználó személyében változás történik, ilyen például a...

Részletek
Page 2 of 4 1 2 3 4