Skip to main content

Találat: egészségügyi szervezés

Az Állami Számvevőszék jelentése a vészhelyzeti betegellátás súlyos problémáiról

„A vészhelyzeti betegellátó-rendszerre vonatkozó átfogó fejlesztési célok kialakításáról az ágazati irányításért felelős miniszter gondoskodott. Nem alakított ki azonban a nyomon követéshez és értékeléshez szükséges eszközöket és feltételeket, illetve nem értékelte a megvalósítás folyamatát. A vészhelyzeti betegellátás fejlesztése érdekében történtek intézkedések, azonban azok nem biztosították az ellátást igénybe vevők jogát, hogy sürgős szükség esetén az egészségi állapot által indokolt időn belül ellátást kapjanak. A lakossági véleményfelmérés alapján a szolgáltatást igénybe vevők az ellátás szakmai színvonalával elégedettek voltak, ugyanakkor az ellátáshoz való hozzájutás időtartamát...

Részletek

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár aktualitásokról: megfelelő ösztönzők mellett nem a teljesítményt, hanem a gyógyítás eredményességét finanszíroznák a jövőben

„Bár a tavalyinál mintegy kétezer orvossal több dolgozik a közfinanszírozott ellátásban, ez nem jelenti azt, hogy ténylegesen többen vannak a gyógyítók. Bár a nagyszámú közönség évértékelő előadásra számított, Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár – ahogy fogalmazott – aktualitásokkal érkezett az IME egészségügyi szaklap évzáró konferenciájára. Változtatni fognak az intézményi gazdálkodás szabályain, és megfelelő ösztönzők mellett nem a teljesítményt, hanem a gyógyítás eredményességét finanszíroznák a jövőben – festette fel egyetlen mondatban az államtitkárság jövőbeni terveit Ónodi-Szűcs, azonban részletesebben inkább a bérbeépítésről szólt. Egyelőre...

Részletek

Beteg ne várakozzon indokolatlanul!

„Semmi nem indokolja, hogy egyetlen beteg is jövő évi, főleg hogy még annál is későbbi műtéti időpontot kapjon. Az egészségbiztosító ezért a jövőben az eddiginél is jobban kontrollálja a kórházi várólistákat, és hozzálát rendet tenni a szakrendelési előjegyzési listákban is. Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani – ebből az alapelvből indult ki az egészségügy vezetése, amikor úgy döntött: rászorítja a kórházakat, hogy reális műtéti időpontot adjanak ki a betegeknek. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK – volt OEP) megbízott főigazgató-helyettese, Kiss...

Részletek

III. Egészséggazdaság Konferencia: Működésoptimalizáció és Innováció az egészségügyben

„Az egészségügyi szolgáltatások újratervezéséhez, gazdaságosabbá és hatékonyabbá tételéhez keressük előadóinkkal a megoldási lehetőségeket. A távdiagnosztika, a cognitiv computing, a rendszer biológia vagy akár a mesterséges intelligencia, esetleg a betegelégedettségi kutatási területek jelenthetnek előrelépést e téren? Miként építsünk márkát az egészségügyi területen, várható-e az otthoni gyógyulás vagy a fizikai és mentális betegségek együttes kezelésében innováció, újítás, forradalmi előrelépés? Időpont: 2016. április 27., szerda Helyszín: Boscolo, 1073 Budapest, Erzsébet krt. 9. 8.30–9.00 Regisztráció 9.00–9.20 A hazai egészségügy megújításának lépései – Dr. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért...

Részletek

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár: Csak azt látjuk, amit az intézményrendszer láttatni akar, az pedig nem a valóság

„Csak azt látjuk, amit az intézményrendszer láttatni akar, az pedig nem a valóság – mondta Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár egy tegnapi háttérbeszélgetésen, ahol az is kiderült, az alapellátóknak teljesíteniük is kell a jövő évi tízmilliárdért. A zsúfolt várók, a hosszú várólisták, az elszaladó adósság nem a valóság, mindezt csak az intézményrendszer akarja láttatni velünk, mert ez az érdeke. Ebben ígér változást Ónodi-Szűcs Zoltán, akit októberi kinevezésekor az emberi erőforrások minisztere úgy mutatott be, „komoly harcossal van dolgunk, aki nemcsak az orvosok,...

Részletek

Továbbra is problémák vannak a kórházak működésében

„ Teljesíthetetlen szakmai minimumfeltételek, folyamatosan növekvő hiány, szétszakadt ügyeleti ellátás, koncepcionális válság képe rajzolódott ki az Önkormányzati Egészségügyi Napok mai szimpóziumán elhangzott előadásokból. Az egészségügyi intézmények számos osztálya még a könnyített szakmai minimumfeltételeknek sem felel meg, elsősorban humán erőforrás oldalról - mondta előadásában Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség korábbi elnöke, a Veszprém megyei Cholnoky Ferenc Kórház főigazgató- főorvosa. Az EU-s fejlesztések a központi régión kívüli térségekben az infrastruktúrát lényegesen javították, azonban az ország közepén e téren is jelentősek az elmaradások. Az új...

Részletek

Felfüggesztik az új beutalási rendet Budapesten

„Felülvizsgálják a Budapesten és Pest megyében bevezetett új beutalási rendet Szócska Miklós egészségügyi államtitkár kérésére - közölte az államtitkárság. A vizsgálat lezárultáig felfüggesztik az új rendszert és a régi szisztéma alapján utalják be ismét a betegeket. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár kérésére az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) felülvizsgálja a január 21-én kiadott határozatát a Budapest és Pest megye területén működő járóbeteg-szakellátást nyújtó szolgáltatók ellátási területének megállapításáról - közölte az államtitkárság. A kiadott határozatok végrehajtását a vizsgálat lezárultáig felfüggesztik. A Budapesten és Pest megyében...

Részletek

Nem rövidülnek a nyilvánossá tett várólisták

„...A magyar helyzetet az jellemzi, hogy 127 ezren kerültek fel az elmúlt negyedévben a várólistára, és 53 ezer beteg kapott ellátást. A legkevesebbet, a halasztható katéteres szívkoszorúér-vizsgálatra, „csak” 64 napot, azaz két hónapot kell várni. Átlagosan öt hónapos sorállásra számíthatnak a szürkehályogos betegek, az elmúlt három évben csak ennél a műtéti fajtánál háromszorosára nőtt a várakozási idő. Persze az egyes intézmények várólistái nagyon különböző hosszúságúak. Radó Gábor szemész főorvos lapunknak elmondta, a Szent István kórházban ez a várakozási idő egy, maximum két...

Részletek