Skip to main content

Találat: építésügy

Orbán Viktor: át kell alakítani az építésügyi szabályokat és az adóeljárásokat

„...Több egyeztetés ...Szólt arról is: ősszel szeretne egy újabb nemzeti konzultációt, azt azonban nem árulta el, hogy ez miről szólna. Mint mondta, minisztereinek célként jelölte meg, hogy általában is több egyeztetés legyen, és a lényegre koncentráljanak. Több munkahely, kevesebb adó, nagyobb biztonság – sorolta. Át kell alakítani az építésügyi szabályokat és az adóeljárásokat Az építésügyi szabályrendszer és az adóeljárás átalakítását nevezte meg a következő fél év polgári kormányzása két szimbolikus témájának. A kormányfő azt mondta: az építésügyi szabályrendszer átláthatatlan, megkeseríti az emberek...

Read more

Konfliktuskezelési, mediációs módszerek alkalmazása a településfejlesztésben

„A konfliktusok felszínre kerülése előnyére és hátrányára is válhat a település közösségének. Hátrányára akkor válhat ha a konfliktus elmérgesedik, állandósul és ezáltal fékezi a fejlesztést. Ha viszont a konfliktus feloldható őszinte véleménycserével, a másik fél véleményének és érdekeinek tiszteletben tartásával létrejövő kompromisszumokkal, megegyezéssel, akkor ez a folyamat erősítheti a település közösségének megtartó erejét. Ezért különösen fontos, hogy kellő hozzáértéssel, empátiával kezeljék a fejlesztés résztvevői a felszínre kerülő konfliktusokat. Ennek érdekében ajánlom a Konfliktuskezelési, mediációs módszerek alkalmazása a településfejlesztésben című kötetet minden településfejlesztésben...

Read more

A Kormány 1032/2015. (I. 30.) Korm. határozata az építésüggyel kapcsolatos társadalompolitikai elképzelések megvalósítását célzó intézkedésekről

„A Kormány 1. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy átfogó felülvizsgálatot követően, a lakossági építkezések sajátosságait kiemelten szem előtt tartva tegyen javaslatot az ügyintézés egyszerűsítésére és hatékonyabbá tételére az építésügyi igazgatás területén; Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter Határidő: 2015. június 30. 2. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy az igazságügyi miniszterrel együttműködve vizsgálja felül a tervező építészeti tevékenységének szerepét, jogait és kötelezettségeit, azok szükség szerinti tisztázása és egyértelműsítése érdekében; Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter igazságügyi miniszter Határidő: 2015. május 31. ... 4. az építési...

Read more

XIX. Országos Főépítészi Konferencia

„...Az ország önkormányzati és állami főépítészei saját kezdeményezésükre 1996-tól évente más és más városban rendezik meg nagy sikerrel az Országos Főépítészi Konferenciát. Ez évben, 2014. augusztus 27-29. között Szentgotthárdon kerül megrendezésre a XIX. Országos Főépítészi Konferencia. A konferenciákon a főépítészek mellett a szakág egyéb képviselői is állandó vendégek, megtalálhatók közöttük tervezők, építéshatóságok munkatársai, örökségvédők, régészek, minisztériumok, főhatóságok, kormányhivatalok, önkormányzati szövetségek, helyi és országgyűlési képviselők, szociológusok, közgazdászok, szakmai, társadalmi szervezetek vezetői/munkatársai egyaránt. A résztvevők száma 150-250 fő között szokott változni. A főépítészek által...

Read more

V. Önkormányzati Vagyongazdálkodási Konferencia Budapest, 2014. március 27-28.

„...A helyi önkormányzatok gazdálkodási tevékenységében egyre jelentősebb a vagyongazdálkodási tevékenység. Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodás eredményessége jelentős mértékben függ az önkormányzatok gazdálkodással kapcsolatos döntéseitől. Az önkormányzatok által létrehozott vagyonkezelő szervezetek sokfélék mind szervezeti formájukat, mind működésüket tekintve. Egymás tevékenységét csak részben ismerve tevékenykednek, így megállapítható, hogy vannak olyan technikák az önkormányzati vagyongazdálkodás területén, amelyeket érdemes összegyűjteni, rendszerezni, szintetizálni és mint szakmai javaslatot a jogszabályalkotók, a jogalkalmazók figyelmébe ajánlani. FŐVÉDNÖKÖK: Dr. Cserny Ákos dékán (Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar) Tarlós István főpolgármester (Budapest...

Read more

Még nem hozott rendszerváltást az új építési szabályozás

„Az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület szerint még nem működik megfelelően az idén január 1-től hatályos új építésügyi szabályozás a gyakorlatban. Ráadásul az építésügyi reformmal egy időben zajlott a közigazgatási rendszer átalakítása, valamint az elektronikus ügyintézés bevezetése is. A három, egyszerre zajló alapvető változás pedig jelentős kihívás elé állítja az ügyintézőket és az építési engedélyért folyamodókat egyaránt. A várva várt egyszerűbb, gyorsabb és kiszámíthatóbb építésügyi igazgatás még várat magára – vélik az ingatlanfejlesztők. A 2013. január 1-től hatályos különböző építési jogszabályok – az új...

Read more

Az Építésügyi Monitoring Rendszer (ÉMO) komplex működését biztosító településrendezési tervek digitalizálása

„Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent az ”Egységes építésügyi nyilvántartás megalapozása” című, EKOP-1.2.17/B kódszámú kiemelt felhívás útmutatóját lecseréltük a honlapon. A felhívás címét „Az Építésügyi Monitoring Rendszer (ÉMO) komplex működését biztosító településrendezési tervek digitalizálása” címre módosítottuk. Az output indikátorok teljesítésének határidejét korrigáltuk.” Forrás: Az Építésügyi Monitoring Rendszer (ÉMO) komplex működését biztosító településrendezési tervek digitalizálása; Nemzeti Fejlesztési Ügynökség; 2012. augusztus 15. Kapcsolódó dokumentumok

Read more

Megjelent az egységes építésügyi nyilvántartás megalapozása érdekében kiírt felhívás

„Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent az ”Egységes építésügyi nyilvántartás megalapozása” című, EKOP-1.2.17/B kódszámú kiemelt felhívás dokumentációja. A rendelkezésre álló keretösszeg 900 millió forint. A projektjavaslat benyújtására 2012. július 17. és 2012. augusztus 16. között van lehetőség. ” Forrás: Megjelent az egységes építésügyi nyilvántartás megalapozása érdekében kiírt felhívás; Nemzeti Fejlesztési Ügynökség; 2012. július 17. Kapcsolódó dokumentumok

Read more

Számos ponton változhatnak az építési engedélyekkel kapcsolatos szabályok

„Elektronikus ügyintézést vezetnének be az építésügyi engedélyezési eljárásokban, rövidülnének a határidők és nagyobb hangsúlyt kapnának az ellenőrzések Pintér Sándor belügyminiszter törvénymódosító javaslata szerint, amelyet pénteken nyújtott be az Országgyűlésnek. A településfejlesztéssel, településrendezéssel és építésüggyel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló javaslat az előterjesztő szándéka szerint a döntések előkészítésére, az eljárások rugalmasságára és kiszámíthatóságára és a döntések jogszerűségére helyezi a hangsúlyt, mind a településrendezés, mind a hatósági eljárások terén. A javaslat szerint a beruházói érdekek egyensúlyba kerülnek az önkormányzati fejlesztési és rendezési elhatározásokkal. Törvényi...

Read more

Jövőre elektronikusan lehet építési engedélyt kérni

„Az ÉTDR bevezetésével jelentősen felgyorsulnak az építésügyi engedélyezések, ami az állampolgárok és a szakhatóságok szempontjából egyaránt fontos – húzta alá Szaló Péter, a Belügyminisztérium területrendezési és építésügyi helyettes államtitkára a rendszert bemutató sajtótájékoztatón. Szaló Péter elmondta: az Építésügyi hatósági engedélyezési eljárást Támogató elektronikus Dokumentációs Rendszer (ÉTDR) az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) keretében, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg, teljes költségvetése mintegy 1,1 milliárd forint. Az ÉTDR az Interneten elérhető, központi szolgáltatásként az engedélyezési tervdokumentáció elektronikus...

Read more
Page 6 of 7 1 5 6 7