Skip to main content

Találat: Európai Unió

Kihirdették az EU agrár-vidékfejlesztésének alapvető dokumentumát, a Cork-i Nyilatkozatot

„2016. szeptember 5-6. között megtartott konferencián az EU 28 tagállamának küldöttségei kidolgozták és Phil Hogan, az EU mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztosa vezetésével kihirdették az agrár-vidékfejlesztés alapvető dokumentumát, a Corki-i Nyilatkozatot. A Nyilatkozat az elmúlt húsz év tapasztalatainak és a jövőbeli tervek megfogalmazásával, az 1996-os első Cork-i Nyilatkozat felülvizsgálatával jött létre, a tagállamok közösen kifejezett szándékainak rögzítésével a következő két évtizedre írja elő a vidékfejlesztés fejlődési irányát 10 pontban. A 10 pontról röviden: Vidéki jólét elősegítése A vidékmegújuló képességének kiaknázása elmarad a lehetőségektől....

Read more

Magyar nyelven is elérhető a LEADER együttműködési tevékenység végrehajtását segítő dokumentum

„Az Európai Vidékfejlesztési Hálózat magyar nyelven is elérhetővé tette honlapján az Iránymutatás LEADER együttműködési tevékenységek végrehajtásához a Vidékfejlesztési Programok keretében (2014-2020) című dokumentum végső változatát. A dokumentum célja, hogy tisztázza a 2014-2020 között a LEADER keretében megvalósuló vidékfejlesztési programok együttműködési tevékenységeinek szerepét. Fontos, hogy ezt az iránymutatást útmutató referenciadokumentumként kell kezelni, amely nem tartalmaz semmilyen új jogszabályi kötelezettséget...” Forrás: Magyar nyelven is elérhető a LEADER együttműködési tevékenység végrehajtását segítő dokumentum; Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat; 2016. szeptember 5. Iránymutatás LEADER együttműködési tevékenységek végrehajtásához...

Read more

Megalakult a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) új elnöksége

„A mai nappal megalakult az MNVH céljainak megvalósításáért felelős testülete, az Elnökség. Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár és dr. Viski József Irányító Hatóság vezetője jelenlétében került megrendezésre az Elnökség alakuló ülése Budapesten, az Akadémia Klub dísztermében. Az Elnökség feladatkörében eljárva többek között elfogadja az MNVH Cselekvési Tervére vonatkozó javaslatot, meghozza a feladatkörébe tartozó döntéseket, javaslatot tesz az MNVH költségvetési forrásaiból finanszírozandó egyes programokra. Ezt a munkát kezdte meg alakuló ülésén az Elnökség. Az Elnök személye változatlan maradt, a pozíciót a továbbiakban...

Read more

Az EU területi politikájának a változásai kelet-közép-európai nézőpontból

„Az EU bővítése és Közép-Kelet-Európa integrációja a centrum-periféria relációban történik. Ezen országoknak kettős függősége alakult ki: a gazdaságuk az FDI-tól, a közszféra fejlesztései az uniós támogatásoktól függnek. Az EU politikájában az elmúlt másfél évtizedben bekövetkezett változások kedvezőtlenek a kohéziós szakpolitika és a kevésbé fejlett régiók és kohéziós országok szempontjából. A strukturális és kohéziós politika alárendelődött a lisszaboni stratégiának, majd a „területileg vak” Európa 2020 stratégiának. Ma már az új kohéziós politika inkább szolgálja az általános integrációs célokat, a szupranacionális kormányzás erősítését, mint...

Read more

Roamingdíj: visszavonta javaslatát az Európai Bizottság

„Éles kritikák miatt visszavonta a roamingdíjak eltörlésére tett hétfői javaslatát az Európai Bizottság – jelentette be brüsszeli sajtótájékoztatóján Alexander Winterstein, az Európai Bizottság helyettes szóvivője pénteken. Mint mondta, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az uniós polgárok véleményét meghallgatva arra utasította a bizottság illetékes munkacsoportját, hogy vonja vissza a szöveget, és kezdjen egy új javaslat kidolgozásába. A tervezet bejelentését követő bírálatok szerint az uniós bizottság nem tett eleget a roamingdíjak eltörlésére vonatkozó ígéretének. Vélemények szerint a bizottsági javaslat jelenlegi formájában a inkább...

Read more

Navracsics Tibor: rugalmasabbá kell tenni az oktatási rendszereket

„A munkaerőpiacon való érvényesülés érdekében rugalmasabbá kell tenni a nemzeti oktatási rendszereket - mondta Navracsics Tibor, az Európai Unió oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért felelős biztosa csütörtökön a krynicai nemzetközi gazdasági fórum egyik eszmecseréjén. A magyar biztos az ifjúságpolitikának szentelt panelen vett részt, beszélgetőtársai között volt Anna Zalewska lengyel oktatásügyi miniszter is. A közös uniós munkaerőpiac és a nemzeti oktatási rendszerek viszonyáról beszélve Navracsics Tibor úgy értékelte: szembetűnő az a különbség, amely az utóbbi években az egyre rugalmasabbá váló közös munkaerőpiac és...

Read more

A digitális vállalatoknak is ki kell venni a részüket a közteherviselésből

„Európa gazdasági növekedése továbbra is mérsékelt, azonban Közép-Kelet Európa fontos szerepet játszhat az EU gazdasági növekedésének élénkítésében – jelentette ki Varga Mihály az Európai Unió pénzügyminisztereinek (Ecofin) pozsonyi találkozóján. Az ülésen megvitatták a digitális gazdaságban működő vállalkozások adóelkerülését megakadályozó javaslatot, amit a magyar tárcavezető terjesztett elő. ... A pozsonyi értekezlet fontos témája volt az adóelkerülés és adócsalás elleni megújult és összehangolt küzdelem. A felek egyetértettek abban, hogy a legtöbb állam adóigazgatását komoly kihívás elé állítja a digitális gazdaság. Magyarországnak van válasza erre...

Read more

A tiszta fejlesztések inkubációjának legjobb gyakorlata inkubátor szervezetek számára

„A CIE avagy Cleantech Incubation Europe (INTERREG IVC) kutatási program azért jött létre, hogy Európa-szerte összegyűjtse és megossza azokat a legjobb gyakorlatokat a „tiszta technológiai” fejlesztések területén, amelyek segíthetik a szektorban létrejövő új vállalkozások (startupok) elindítását. A kutatási program eredményei közé tartozó kutatási összefoglaló „Cleantech Incubation Policy and Practice – Recipes for creating cleantech incubator hotspots in Europe” címmel jelent meg 2014-ben, mely szakmai kiadvány tartalmazza azokat a tudományos elemzéseket és megállapításokat, amelyeket a programban részt vevő szakértők saját és közös tapasztalataik...

Read more

61. Kormányinfo: kötelezettségszegési eljárások, felsőoktatás, kórházi kancelláriarendszer

„...A miniszter szólt emellett arról, hogy a szeptember 16-i EU-csúcson - amelyen a kontinens jövőjéről tárgyalnak majd - Magyarország a visegrádi tagállamokkal (V4) közös álláspontot akar képviselni. A magyar kormány javaslatai közül Lázár János kiemelte a szigorú költségvetési fegyelemre alapozott európai gazdaságpolitikát, valamint azt, hogy a biztonság kérdésének kell az első helyre kerülnie az EU jövőjében. Fontos továbbá, hogy az unió őrizze meg a sikeres politikákat - ilyen például a kohéziós és az agrárpolitika -, és alakítson ki újabbakat, például a digitalizáció...

Read more

2018-ra versenyképesebb lesz az állam

„Bárki alakít is kormányt 2018-ban, a megtett bürokráciacsökkentő intézkedéseknek köszönhetően egy versenyképesebb és karcsúbb állammal szolgálhatja majd a közjót és a vállalkozásokat - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára pénteken Pakson. Az államtitkár a Tolnai Népújság és a Magyar Vállalkozói Szalon által rendezett IX. Régió médiahajó fórumán mintegy százötven dél-dunántúli gazdasági és közéleti szereplő előtt hangsúlyozta: 2015-ben 150 jogszabályt módosítottak azért, hogy egyszerűsítsék az eljárási szabályokat, az idén megszüntetett eljárási díjak mintegy tízmilliárd forint megtakarítást jelentettek az ügyfeleknek, ez várhatóan jövőre...

Read more
Page 126 of 205 1 125 126 127 205