Skip to main content

Találat: Európai Unió

Elvek és valóság Európában: a PSI irányelv érvényesülésének problémái

„Ez az előadás az európai jog egy alig ismert területéről szól. Az itt leírtak nem is feltétlenül a téma jelentősége vagy aktualitása miatt érdekesek, hanem azért, mert szerintem remekül illusztrálják, hogy Európa minden egységesítő törekvés ellenére mennyire sokszínű és töredezett kulturális és politikai téren. Könnyű egyetérteni bizonyos dolgokban az elvek szintjén, de amikor az elveket aprópénzre, helyi jogszabályokra és legfőképpen cselekvésre kellene lefordítani, akkor a helyi hagyományok, gyakorlatok, beidegződések és félelmek olykor túl erősek, és végül felülírják, lerontják ezeket az elveket. Az...

Read more

Be lehet jelenteni a gyerekekre káros tartalmakat

„A Biztonságosinternet Hotline június 6-19. között társadalmi célú rádiókampány keretében hívta fel a figyelmet az internethasználat felhasználókat érintő veszélyeire, különösen arra, hogy a tiltott tartalmak mögött valós áldozatok – sokszor gyermekek – állnak. A tiltott tartalmak megtekintése, megosztása, hozzáférhetővé tétele is bűncselekmény, ezért azok bejelentése bűnmegelőzési és bűnüldözési szempontból kiemelten fontos. A kampány eredményeként már júniusban emelkedett a bejelentések száma. Kevesen tudják, hogy nem csak a tiltott tartalmak készítése, de azok megtekintése, megosztása, terjesztése is jogellenes tevékenység. Az Európai Unió Safer Internet...

Read more

Európai Bizottság: „ Tíz intézkedés az európai polgárok készségeinek javításáért”

„Az Európai Bizottság a mai napon új, átfogó készségfejlesztési programot fogadott el. A kezdeményezés azt hivatott biztosítani, hogy az emberek fiatal koruktól kezdve a készségek széles skáláját sajátítsák el, illetve hogy a lehető legjobban kamatoztatni lehessen az európai humántőkét. Ez végső soron elő fogja mozdítani a kontinensen a foglalkoztathatóságot, a versenyképességet és a gazdasági növekedést. A ma elfogadott új európai készségfejlesztési programban a Bizottság felkéri a tagállamokat és az érdekelt feleket, hogy javítsák a készségek minőségét és a munkaerőpiaci keresletnek megfelelő készségek...

Read more

Európai Beruházási Terv: az első év sikerére tekintettel meghosszabbítják az Európai Stratégiai Beruházási Alap működését

„A Bizottság az Európai Stratégiai Beruházási Alap (ESBA) megalakulása után egy évvel felméri az európai beruházási terv megfelelően működő és javításra szoruló elemeit, és számba veszi a továbblépés lehetőségeit. Tizennyolc hónappal azután, hogy Jean-Claude Juncker elnök elindította az európai beruházási tervet, és egy évvel azután, hogy az Európai Stratégiai Beruházási Alap (ESBA) megkezdte működését, a Bizottság megvonja az eddig elért eredmények mérlegét. A mai napon a Bizottság ismerteti a levont tanulságokat, és egyértelmű javaslatokat terjeszt elő az ESBA ambiciózus jövőjére vonatkozóan. Jean-Claude...

Read more

Ösztönözné az elektronikus kereskedelmet az Unió

„Javaslatot nyújtott be az elektronikus kereskedelem ösztönzésére szerdán az Európai Bizottság, a tervezet célja, hogy az Európai Unió országaiban megkönnyítsék az áruk és szolgáltatások értékesítését, illetve vásárlását az interneten. A digitális egységes piacra vonatkozó stratégia keretében benyújtott terv a területi alapú tartalomkorlátozás elleni fellépésen, a tagállamok közti csomagküldés hatékonyabbá tételén, valamint a díjszabás csökkentésén és a vásárlói bizalom növelésén alapul. Utóbbit a jelenleginél magasabb fokú védelem biztosításával, illetve a szabályok jobb érvényre juttatásával kívánja elérni a brüsszeli testület. A javaslatcsomag a várakozások...

Read more

A közszféra weboldalainak és mobil alkalmazásainak az egész Unióban való hozzáférhetőbbé tétele

„Az Állandó Képviselők Bizottsága 2016. május 25-én megerősítette az Európai Parlamenttel létrejött megállapodást a közszféra weboldalainak és mobil alkalmazásainak az egész Unióban való hozzáférhetőbbé tételére vonatkozó első szabályokkal kapcsolatban. A vonatkozó irányelvtervezet értelmében az uniós tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy a közszektorbeli szervezetek weboldalai és mobil alkalmazásai megfeleljenek a hozzáférhetőségre vonatkozó közös európai előírásoknak. Emellett biztosítani kell a polgárok számára azt is, hogy ha egy tartalom nem hozzáférhető, akkor arra vonatkozóan meghatározott információkat kérhessenek. Az új előírásoknak köszönhetően a tartalmak hozzáférhetőbbé és...

Read more

A közműszolgáltatók kötelesek lesznek átengedni szélessávú hálózat építésére alkalmas infrastruktúrájukat ilyen hálózatok létesítése céljából más piaci szereplők számára

„Sok internetező...nem tud másik, olcsóbb vagy jobb szolgáltatót választani, mert a konkurencia nincs jelen a környéken, de egy törvénymódosításnak hála ez a helyzet hamarosan megváltozhat. „Szennyvízhálózatban, gázcsövek mentén, és az áramszolgáltatók oszlopain is kötelező lesz helyet biztosítani a hírközlési szolgáltatóknak, hogy fejleszteni tudják a szélessávú hálózatukat” - ez áll az elektronikus hírközlési törvény (Eht.) július 1-én hatályba lépő módosításában. Ennek óriási a jelentősége, mert a hálózatépítésben még mindig a földmunka a legdrágább, ez teszi ki az összköltség 60-70 százalékát - derült ki...

Read more

Új szaktanácsadói rendszer jön létre a közbeszerzési eljárások ellenőrzésére

„Új szaktanácsadói rendszer jön létre a közbeszerzési eljárások ellenőrzésére - mondta Császár Dániel Gergely közbeszerzési felügyeletért felelős helyettes államtitkár kedden az M1 aktuális csatornán. Kifejtette: a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók (faksz) feladata, hogy szakszerűen, a jogszabályoknak megfelelően, biztosítva az átláthatóságot folytassák le a közbeszerzési eljárásokat. A tanácsadók alkalmazása kötelező uniós értékhatár feletti eljárásoknál, árubeszerzéseknél, szolgáltatásoknál, utóbbinál a határ mintegy 60 millió forint, építési beruházások esetében pedig 500 millió forint. A szaktanácsadók bevonásának elmulasztása jogszabálysértésnek minősül, szankciót von maga után - hangsúlyozta a...

Read more

Oettinger: Izgalmas az autonóm járművek összekapcsolása az okos városfejlesztésekkel

„Integrált energetikai, közlekedési, infokommunikációs és környezetkímélő megoldások fejlesztésére és terjesztésére jött létre a Smartpolis tudásközpont a BME-n. Infokommunikációs technológiák felhasználása a városok élhetőbbé tételében, azaz egyebek között a közlekedési információk megosztása, az energiadesign, a környezetbarát épületek, és az ún. okos megoldások megvalósítása – mind olyan elképzelések, amelyek megkerülhetetlenek a korszerű és fenntartható várostervezésben. Ezért az Európai Unió stratégiai kezdeményezésként karolta fel a „Smart Cities and Communities”, azaz az „Okos városok és Közösségek” (az Európai Innovációs Partnerség keretében közzétett és támogatott) szektorközi együttműködési...

Read more

URBACT Nemzeti Tájékoztatási Pont: Új segédletek a pályázáshoz!

„Pályázik a megvalósítási projekt felhívásra? Partnereket keres? Összefoglalóan közreadjuk azokat az eszközöket, útmutatókat, amelyek elérhetők: Rendelkezésre áll az útmutató a megvalósítási városhálózatokról. A dokumentum részletes információkat tartalmaz, arról, hogyan tervezzen meg egy pályázati ajánlatot: hogyan kell meghatározni a munkatervet, eredményeket, költségvetést, és hogyan kell irányítani egy URBACT városhálózatot. Felvázolja a fő szabályokat és eljárásokat, amelyeket be kell tartani, valamint hivatkozásokat tartalmaz projektvégrehajtási jó gyakorlatokról. Elérhető egy videófelvétel is a webszemináriumunkról, amely tartalmazza a felhívás részleteit, célokat, struktúrát, időkeretet stb. Ha még partnert...

Read more
Page 129 of 205 1 128 129 130 205