Skip to main content

Találat: intézményi államosítás

Bizonytalanságban a somogyi intézményfenntartó hivatalnokok

„A volt megyei intézmények átvételére létrehozott SMIK funkciói lassan kiürülnek. A több ezer alkalmazottnak sem mindegy, ki lesz a munkaadójuk a jövőben. A Somogy Megyei Intézményfenntartó Központ (SMIK) intézményeivel kapcsolatos konkrét változásokról megfelelő időben természetesen tájékoztatni fogjuk a sajtó képviselőit. Ezt válaszolta kérdésünkre Bátori Zsolt, a Somogy Megyei Intézményfenntartó Központ vezetője augusztus 31-én. Azóta még nem érkezett el ez az idő, azt mindenesetre már tudni, amit három-négy hónapja beszélnek az intézményfenntartásban: a volt megyei intézmények átvételére létrehozott SMIK funkciói lassan kiürülnek. Ezt...

Részletek

Háromszáz szakrendelő államosítása van függőben

„Még mindig bizonytalan, átveszi-e az állam január 1-jétől az önállóan működő szakrendelőket. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár egy hónapja arról beszélt: ősszel tisztázzák, hogyan történik majd a járóbeteg-ellátó intézmények állami átvétele. A szakrendelők érdekvédelmi szervezetétől ugyanakkor lapunk úgy értesült, egyelőre semmilyen előrelépés nem történt a kérdésben. 2012. január elsejével a megyei és a fővárosi önkormányzat fenntartásában álló, május elsejével pedig a városi fekvőbeteg-intézményt vette át az állam. Az egészségügyi vezetés tervei szerint 2013. január elsejével a járóbeteg-szakellátó intézmények átvétele következik. Ezek közül egyelőre...

Részletek

Parlamenti interpelláció: Hogyan változik a pedagógusok élete az iskolák állami fenntartásba kerülése után?

„KUCSÁK LÁSZLÓ, (Fidesz): - Államtitkár Úr! 2013 januárja jelentős változás lesz az általános iskolák életében azzal, hogy állami fenntartásba kerülnek. Azon települések esetében, amelyek nem képesek vagy nem kívánják a működtetést ellátni, az iskolák teljes finanszírozása állami feladat lesz, így az intézmények irányítása a tankerületekhez kerül. Ily módon lenne elérhető, hogy a ma igen eltérő helyzetű iskolák, pedagógusok közötti különbségek kiegyenlítődnek. - Államtitkár Úr! A kormány megnyugtató módon azt ígéri, hogy úgy megy végbe az átalakulás, hogy a pedagógusok és más ott...

Részletek

Az iskola megy, a rezsi marad

„Miskolc, Nyékládháza, Tarcal – A települések lázasan számolnak, tudják-e vállalni iskoláik üzemeltetését. Nincsenek könnyű helyzetben a nagyobb települések önkormányzatai, hisz szeptember végéig kérelmet kell benyújtaniuk a szakminisztériumhoz, ha nem tudják vállalni oktatási intézményeik üzemeltetését. Mint ismeretes, január 1-jétől az állam látja el az általános iskolák és középiskolák fenntartói feladatait, de a 3 ezer főnél nagyobb lélekszámú városok esetében az üzemeltetés az önkormányzatoknál marad, azaz a város fizeti az iskolák rezsijét. A döntés azért is nehéz, mert még hiányoznak bizonyos részleteső jogszabályok, melyek...

Részletek

A XIII. kerület nem akarja átadni iskoláit

„Megtartaná a jelenleg önkormányzati fenntartású általános iskoláit és gimnáziumait a főváros XIII. kerülete, s Tóth József (MSZP) polgármester erre biztatja a többi polgármestert is. Az önkormányzat pénteken azt közölte az MTI-vel, hogy a kerület képviselő-testülete csütörtökön kinyilvánította: továbbra is fenntartaná iskoláit. Emellett kifogásolták, hogy az átadásról szóló köznevelési törvény nem helyi közügyként kezeli a közoktatást. Tóth József a fenntartóváltás kapcsán felhívással fordul a többi polgármesterhez, azt kérve "a gyermekek jövőjéért aggódó, az oktatást és nevelést helyi közügynek tekintő, felelős polgármesterektől", hogy csatlakozzanak...

Részletek

Kétezer iskola kerülhet állami fenntartásba

„Hoffmann Rózsa arra számít, hogy legalább kétezer iskola kerül majd át állami fenntartásba januártól. Erről az oktatási államtitkár az M1 Este című műsorában beszélt hétfőn. Az önkormányzatoknak szeptember végéig kell szándéknyilatkozatot tenniük arról, hogy tudják-e a jövőben vállalni az intézmények fenntartását. Ezután, a költségvetési számok pontosabb ismeretében október végéig kell a 3000 főnél nagyobb lélekszámú településeken a képviselő-testületeknek egyértelműen nyilatkozniuk. Hoffmann szerint pontosan szabályozták, milyen körülmények hiánya esetén mondhatnak le az önkormányzatok a működtetésről. Az államtitkár elmondta: úgy véli, az intézmények jóval...

Részletek

Kormányrendelet a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról

„175 járás lesz Magyarországon, ezeken felül minden budapesti kerületnek is lesz hasonló hivatala. Egy hétfőn megjelent kormányrendelet felsorolja, mely település hová tartozik, rendelkezik arról, hogy milyen hivataloknak kell létrejönniük, illetve előírja, hogy egy úgynevezett járási biztos felügyelje az önkormányzati vagyon átvételét. A járási hivatalok 2013. január 1-re tervezett felállítása miatt teljes vagyonleltárt kell készíteni valamennyi magyar az önkormányzatnál – derül ki egy, a Magyar Közlönyben hétfőn megjelent, a járások létrehozásáról szóló kormányrendeletből. A leltárra azért van szükség, hogy pontos kimutatás készüljön az...

Részletek

Súlyos teher a városoknak : A kormány és a települések is a másik pénzét költenék

„Több száz milliós többletterhet is jelenthet néhány nagyobb városnak, hogy a korábban megyei fenntartású múzeumokat és könyvtárakat nekik adja a kormány. Úgy tudjuk, folynak a tárgyalások, hogyan könnyíthetne rajtuk az állam. A kormány és a városok is úgy mentenék meg a közművelődési intézményeket és a közgyűjteményeket, hogy ne nekik kelljen fizetniük érte – ez a két fél tárgyalásainak fő konfliktusa ezekben a hetekben. Információink szerint a kultúráért felelős államtitkárság az első őszi parlamenti ülés előtt szeretne kész megoldási javaslattal kiállni. A legtöbb...

Részletek

A járások kialakításának problémái

„...Az „állam szervezetének legalacsonyabb szintű területi és egyben szervezeti” egységeit alapvetően önkormányzati tulajdonú ingatlanokban alakítják ki. Azok továbbra is a településeké maradnak, de a járási hivatalok ingyenes használatába kerülnek. Hasonló a helyzet az ingóságokkal is, vagyis: azokat szintén viheti az állam. A költségvetési törvény tervezetéből az derül ki, hogy a járási rendszer felállítására a kormány nem akar túl sokat költeni. Szegeden valószínűleg a helyhatóság által két-háromszázmilliós költséggel létesített okmányiroda lesz a járási központ, tehát ott a közüzemi számlákat nyilván az új hivatalnak...

Részletek

Nagyobb állami szerepvállalás és új feladatmegosztás a közoktatásban szeptember 1-jétől

„2012. szeptember 1-jével létrejön az Emberi Erőforrások Minisztériuma irányítása alatt álló központi hivatal, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, amely feladatait a tankerületen keresztül látja el. Jövő év (2013) január 1-jétől az óvodák kivételével általános szabályként állami fenntartásba kerülnek az oktatási intézmények. Az állami irányítás, fenntartás alapvetően szakmai irányítást jelent, melybe beleértendő a pedagógusok és a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítők bérének, járulékainak központi biztosítása, bérfinanszírozás, valamint a taneszköz-ellátás és a külső szakmai ellenőrzés (tanfelügyelet) támogatása. A fenntartói feladatok átvételével a kormány felszámolja azokat a...

Részletek
Page 5 of 8 1 4 5 6 8