Skip to main content

Találat: kis- és középvállalkozások

Az internetről szóló nemzeti konzultációra csaknem egy hónap alatt több mint 1200 kérdés érkezett be

„Az internetről szóló nemzeti konzultációra csaknem egy hónap alatt több mint 1200 kérdés érkezett be. Magyarország középhatalom a nyílt forráskódú szoftverek fejlesztésének területén - jelentette ki Deutsch Tamás, az internetről szóló nemzeti konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón, miután tucatnyi egyetemi, tudományos, kutatói és gazdasági szakemberrel egyeztetett a kérdésben. Utalt arra, hogy 2011 végén kormányhatározat fogalmazta meg stratégiai célként, hogy az állam területén nagyobb arányban nyílt forráskódú szoftvereket szerezzenek be. Így jóval olcsóbb, biztonságosabb megoldásokhoz juthatnak, élénkítve ezzel...

Read more

Megjelent az új brit tudományos és innovációs stratégia

„A brit tudományos és felsőoktatási ügyekért felelős minisztérium, a Department for Business and Skills (BIS), 2014 végén publikálta az új Tudományos és Innovációs Stratégiát, amelynek ambiciózus célja, hogy Nagy-Britanniát a tudományos kutatások számára a világon a legvonzóbb hellyé tegye. Ennek érdekében a kormány kész hosszú távú kötelezettséget vállalni a kutatási infrastruktúra finanszírozására. Erre a célra 2015-16 folyamán, reálértéken 1,1 milliárd fontot allokál, amelyet éves szinten 2020-21-ig inflációval növelt értéken fenntart. A stratégia készítése közben, 2014-ben kormányátalakítás történt, azonban a stratégiai célok lényegében...

Read more

Elfogadták a legnagyobb magyar és EU-s operatív programot

„Az Európai Bizottság pénteken a magyarországi kis- és középvállalkozások (kkv-k) versenyképességének fokozására irányuló beruházási programot fogadott el, amely a kkv-k kutatási, innovációs és munkahely-teremtési képességének javítását célozza. A most jóváhagyott, közel 9 milliárd euró összeget mozgósító terv az EU legnagyobb önálló gazdaságfejlesztési beruházási programja a 2014 és 2020 közötti ciklusban. A magyarországi kkv-k versenyképességének javítását célzó beruházási programot fogadott el pénteken az Európai Bizottság. A nemzeti társfinanszírozással együtt közel 9 milliárd eurós keret a kis- és középvállalkozások kutatási, innovációs és munkahely-teremtési képességének...

Read more

EU Horizont 2020 2015. évi infokommunikációs (IKT) pályázati lehetőségeinek bemutatása – 2015. február 20.

„A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 2015. február 20-án információs napot szervez az EU Horizont 2020 K+F programjának 2015. évi infokommunikációs (IKT) pályázati lehetőségeinek bemutatására. Az információs napon többek között további tájékoztatást adunk a folyamatban lévő 2016-17. évi ICT munkaprogram konzultációs folyamatáról, az európai PPP szervezetkről, azok stratégiai kutatási terveiről, bekapcsolódási lehetőségekről és tapasztalatokról. A jelenlegi IKT felhívás költségvetése 561 M€, a pályázati területei között megjelenik a mikro- és nanotechnológia, robotika, fotonika, dolgok internete (IoT), jövő internet, big data, illetve ezek...

Read more

Még 2100 milliárd forintnyi uniós támogatást kell lehívni forrásvesztés nélkül

„A 2007-2013-as uniós költségvetési ciklus lezárásához Magyarországnak még 2100 milliárd forint uniós támogatást kell lehívnia, forrásvesztés nélkül - hangsúlyozta az NGM európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára. Rákossy Balázs azt is megerősítette, hogy a tárca minden szükséges intézkedést megtesz, hogy az általa felügyelt uniós programoknál forrásvesztés ne legyen. A szaktárca által kezelt gazdaságfejlesztési és regionális operatív programok kifizetése ütemterv szerint zajlik, idén a korábbi pénzügyi ciklus lezárása mellett pedig elindulnak az új 2014-2020 uniós időszak kiemelten gazdasági növekedést támogató programjai is -...

Read more

A Kormány 1854/2014. (XII. 30.) Korm. határozata a „Digitális Nemzet Fejlesztési Program” település-központú kísérleti alprogramjának megvalósításához szükséges források biztosításáról

„A Kormány a Digitális Nemzet Fejlesztési Programról szóló 1162/2014. (III. 25.) Korm. határozat elfogadásával olyan komplex program megvalósításáról döntött, amely 2018-ig összehangolt fejlesztéseket valósít meg az országos szélessávú internetelérés, a digitális kompetenciák, a digitális gazdaság és a digitális gazdaság kiteljesedése érdekében. Felismerve az e feladatban jelentkező összetett kihívásokat, a Kormány az országos fejlesztési programok végrehajtását megelőzően szükségesnek tartja egy olyan település-központú kísérleti alprogram megvalósítását, amely rövid távon képes modellezni a program valamennyi pillérének megvalósíthatóságát, hasznos gyakorlati tapasztalatokat biztosítva ezzel az országos programok...

Read more

Várhatóan az idén megtörténik az operatív programok szakmai jóváhagyása

„ Már a jövő év elejétől nagy számban jelennek meg uniós pályázati kiírások, miután a magyar operatív programok többsége várhatóan még ebben az évben megkapja a szakmai jóváhagyást az Európai Bizottságtól (EB) - mondta a Miniszterelnökség helyettes államtitkára az MTI-nek. Csepreghy Nándor felidézte: a brüsszeli észrevételek után a tíz operatív program közül nyolcat november 17-én benyújtott a kormány az Európai Bizottságnak. Ezek közül az elsőt, a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Programot (RSZTOP) már elfogadták, és a testület jelzése alapján várhatóan a benyújtott...

Read more

Öt hazai, pénzügyi szolgáltatásokban érdekelt intézmény, lépett stratégiai szövetségre

„Stratégiai együttműködési megállapodást kötött egymással a Magyar Fejlesztési Bank Zrt., a Magyar Posta Zrt., a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete, a TakarékBank Zrt. és az FHB Nyrt. Az aláírók együttműködésük révén a hitelezési aktivitás növelését, a pénzügyi szolgáltatások megújítását, a vidék pénzügyi infrastruktúrájának és kultúrájának fejlesztését kívánják elérni. A Miniszterelnökség támogatja a nemzetgazdasági szempontból is fontos célok elérését. Az aláírók további szándéka, hogy önálló üzleti érdekeik képviselete mellett közösen dolgozzanak ki a gazdaságélénkítés szempontjából fontos, versenyképes pénzügyi termékeket és szolgáltatásokat. Biztosítani kívánják, hogy...

Read more

Jövő hétfőn benyújtja a kormány Brüsszelnek az új operatív programokat

„ A kormány jövő hétfőn benyújtja Brüsszelnek a 2014-2020 közötti uniós költségvetési időszak operatív programjait, az elfogadásuk feltétele a közbeszerzési szabályozás megújítása - közölte Vitályos Eszter Zsuzsanna, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten. A kormány csütörtökön megtárgyalta az új közbeszerzési törvény koncepcióját, amely felgyorsítja az eljárásokat, tiszta versenyhelyzetet teremt és megkönnyíti a kis- és középvállalkozások (kkv-k) részvételét az uniós programokban - erről Csepreghy Nándor fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkár beszélt a tájékoztatón. Az új közbeszerzési törvény várhatóan a...

Read more

Magyar közigazgatás és versenyképesség – nemzetközi (uniós) összehasonlításban

Az alábbiakban csak a közigazgatásra vonatkozó részeket emeljük ki, a lábjegyzetek nélkül: „...A közigazgatás korszerűsítése A közigazgatás alacsony hatékonysági szintje és a nagy adminisztratív terhek régóta fennálló jelenségek Magyarországon. A politikai döntéshozatal minőségével kapcsolatos mutatókkal összefüggésben az ország már egy jó ideje gyengén teljesít a legtöbb nemzetközi versenyképességi ranglistán, és a teljesítménye romlott. Magyarország 2011-ben a közigazgatás rendszerszintű problémáinak orvoslására két nagyszabású programot indított: a bürokráciacsökkentő programot és a Magyary Programot. Az adminisztratív teher csökkentése A Magyary Program keretében mind intézményi szinten,...

Read more
Page 15 of 19 1 14 15 16 19