Skip to main content

Találat: kistelepülések

A hivatalok megszűnése elbocsátásokkal jár

„Elégedett a Jegyzők Országos Szövetségének elnöke, dr. Nánási Éva címzetes főjegyző amiatt, hogy a jegyző mint státusz megmarad, hiszen korábban ez is kérdéses volt. Viszont kihívás, hogy a kétezer fő alatti településeknél megszűnnek a polgármesteri hivatalok, s ezzel együtt a jegyzői státuszok is. Ilyen településből közel kétezer-négyszáz van az országban. „Ez azt jelenti, hogy legalább ötszáz polgármesteri hivatal fog megszűnni” – mondta. A járási hivatalok felállításával elkerülnek az eddig a jegyzők által gyakorolt állami feladatok az önkormányzatoktól. Ez pedig létszámleépítéssel járhat. Nánási...

Read more

Balaton parti önkormányzatok – A vidék halála

„Az önkormányzati rendszer átszervezése elsősorban a kistelepülések hivatalait, önkormányzatait fogja drasztikusan érinteni. A Balaton parti kis önkormányzatok polgármesterei tartanak az átszervezéstől. Szeretném hangsúlyozni, nem a pozíciónkat féltjük, számunkra a településünk fejlődése, jövőképe a fontos, és a törvényhozóknak is meg kell érteni, veszélyes lépés egy-egy ilyen fontos láncszemet (önkormányzatot) kivenni a rendszerből. Akár elfogadjuk, akár nem, a Balaton parti önkormányzatok jelentik a balatoni turizmus alappilléreit, és itt nem csak a városokról beszélünk, mivel a térséget elsősorban kistelepülések alkotják. Most szeretném a helyi viszonyok,...

Read more

Társulási vagy megszűnési kényszer: Közoktatás-szervezés a többcélú kistérségi társulásokban

„A tanulmány első része összegzi azokat a körülményeket, amelyek az ezredfordulót követő években lépéskényszert teremtettek az önkormányzati intézményfenntartásban, azon belül is a közoktatásban és különösen a kistelepülések körében (demográfiai erózió, forráskivonás). A második rész a kistérségi szintű közfeladat-ellátás néhány sajátosságát és a különböző településszerkezetű régiók eltérő érintettségét mutatja be. Az elemzés hangsúlya a kistelepülésekre, aprófalvas régiókra esik, ahol az önálló intézményfenntartás, köztük az iskolák fenntartása a legnagyobb vérveszteséget szenvedte el a községek körében. A folyamat nyertesei a hagyományos intézményfenntartó és az újsütetű...

Read more

142 kistelepülésen a közösségi házban működhet a posta

„Közel százötven kistelepülésen az Integrált Közösségi és Szolgáltató Terekbe (IKSZT) költözik a posta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) és a Magyar Posta Zrt. megállapodásának köszönhetően – jelentette be sajtótájékoztatóján V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár és Geszti László, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója. V. Németh Zsolt elmondta: az IKSZT-program Magyarország talán legnagyobb kulturális intézményhálózat-fejlesztési programja, melynek keretében 635 település régi művelődési házában vagy elhanyagolt épületében nyílhat korszerű közösségi és szolgáltató tér. Az IKSZT-k olyan fontos szolgáltatásoknak is helyet adnak, mint az e-Magyarország pont...

Read more

A polgármesterek levelüket megírták

„Levél­ben for­dult Tál­lai And­rás­hoz, a Bel­ügy­mi­nisz­té­rium önkor­mány­za­to­kért felelős állam­tit­ká­rá­hoz a „Pol­gár­mes­te­rek a Falu­kért” Egye­sü­let a ter­ve­zett önkor­mány­zati reform kap­csán. A Komárom-Esztergom megye 28, füg­get­len tele­pü­lés­ve­zető­jét tömö­rítő szer­ve­zet elnöke az észre­vé­te­le­i­ket és véle­mé­nyü­ket tar­tal­mazó doku­men­tu­mot pén­tek dél­előtt, a Komárom-Esztergom Megyei Köz­gyű­lés ünnepi ülésén adta át sze­mé­lye­sen az állam­tit­kár részére, majd dél­után, az egye­sü­let ülésén további dön­tés­ho­zók­kal is meg­is­mer­tette annak tartalmát. „A „Pol­gár­mes­te­rek a Falu­kért” Egye­sü­let 2001 óta tömö­ríti Komárom-Esztergom megye füg­get­len kis­te­le­pü­lési pol­gár­mes­te­reit, mely szer­ve­zet­ben jelen­leg a megye 76 tele­pü­lé­séből 28 kép­vi­sel­teti magát...

Read more

Gémesi: ‘a települések felnőttek ahhoz, hogy ésszerűen gazdálkodjanak bevételeikkel’

„Az ország területének mintegy felét lefedő kistelepülések ugyan nem lehetnek a jövő közigazgatását érintő viták főszereplői, ennek ellenére mégis alakítói kívánnak lenni a vidéki Magyarország sorsának – emelte ki a közigazgatás rádiójának műsorában Szabó Gellért, a Magyar Faluszövetség elnöke. Gémesi György, Gödöllő város polgármestere szintén az önkormányzatok megfelelő felkészültségéről beszélt. A Magyar Faluszövetség nagy felelősségérzettel látott hozzá a Belügyminisztérium által kibocsátott önkormányzati törvénymódosítás munkaanyagának feldolgozásához. A szövetség állásfoglalása a polgármesterek és a jegyzők hosszas konzultációja után állt össze – mondta a Rádió...

Read more

Tállai: a járási rendszer a megoldás az önkormányzatok problémáira

„A járási rendszer lesz az önkormányzatiság alapja, nevesítik a járási székhely fogalmát, és az egyes önkormányzatok mellett a települések meghatározott feladatokat kötelező társulási formában látnak majd el - mondta el az önkormányzati rendszer tervezett átalakításáról a terület államtitkára pénteken a Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetségének közgyűlésén pénteken Tatán. "A 3200 magyarországi település egyharmada 500 fő alatti, ezekben 281.000 ember él, de még az ezer fő alatti települések száma is 1700. Belátható, hogy egy 800-900 fős településen nem lehet minden szolgáltatást megszervezni" - indokolta...

Read more

Önkormányzat nem szűnik meg, csak kevesebb feladatuk lesz

„„Ha megnézzük a nemzetközi példákat, a magyarhoz hasonló liberális szabályozás a hosszú távú önkormányzati hitelfelvétel, eladósodás és kötelezettségvállalás terén teljességgel lehetetlen; legyen szó EU-s, vagy unión kívüli országról” – így reagált Tállai András az ellenzék azon állításait említő felvetésre, miszerint az önkormányzatok hitelfelvételét az Állami Adósságkezelő Központ és a helyi kormányhivatal kontrolljához kötni egyet jelentene a politikai ellenőrzéssel és a helyhatóságok gazdasági önállóságának elveszítésével. Az államtitkár visszautasította ezeket az ellenzéki állításokat. A szláv államokban szinte mindenütt miniszteri engedély kell az önkormányzatoknak a...

Read more

Vita az önkormányzatokról

„"Az elmúlt időszakban az önkormányzatok adóssága folyamatosan nőtt, ennek gátat kell szabni, ezért a jövőben a hitelfelvétel kormányzati engedéllyel lehetséges" - olvasható a múlt héten bejelentett, Széll Kálmán-tervnek keresztelt kormányzati reformcsomagban. A határozott kijelentés mellett azonban nem szerepel szinte semmilyen konkrétum arról, hogyan képzeli a kormány az önkormányzatok reformját. ... A kormány elképzelései több területen - az oktatás, az egészségügy, a hatósági feladatok és a gazdálkodás ügyében is - a központosítás irányába mutatnak, ami viszont sérti a Fidesz-frakcióban nagy számban helyet foglaló...

Read more

Mi lesz a falvakkal? Összevonhatják az önkormányzatokat

„„Drasztikusan centralizálni” kell a kistelepülések önkormányzatait a Széll Kálmán-terv angol nyelvű változata szerint. Hogy ez a feladatkörök megnyirbálását jelenti-e, vagy akár azt is, hogy a legkisebb települések önkormányzatait összevonnák, egyelőre nem tisztázott. Korábban mindkét megoldás felmerült lehetőségként. A rendszer egységesítésének fontos lépése lesz, ha 2013-tól megszületnek a járások. Addig is a mintegy 3200 települési önkormányzat működését biztosítani kell, közben pedig a feladatok áttekintésénél fontos szerepet kell szánni a finanszírozhatóságnak – mondta el Dancsó József, a Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetségének elnöke. Hozzátette azt...

Read more
Page 17 of 18 1 16 17 18