Skip to main content

Találat: közigazgatási társ-alkotás

Elindult a weboldal a budapesti Integrált Településfejlesztési Stratégia (ITS) kidolgozásába bekapcsolódó állampolgárok számára – ITS 2027

„A nyitottság, együttműködés és részvétel jegyében új honlapot hozott létre a Fővárosi Önkormányzat, melyen bárki elmondhatja, hogy szerinte minek és milyen irányba kellene a leginkább fejlődnie Budapesten. 2020-ban új fordulatot vesz a tervezés folyamata Budapesten. A város fejlesztésének alapja a különböző szektorok közötti együttműködés, egy digitális részvételi platformon történő közös munka lesz. Az Okos Város módszertant alkalmazva, a fővárosi tervek kidolgozása során az koordinátor irodák kapcsolatot teremtenek a projektek érintettjei között, akik egy erre a célra létrejött digitális térben, később pedig párhuzamosan...

Részletek

A közigazgatás jövője 2030-on túl – az EU kutatóközpontjának következtetései és ajánlásai

„A közigazgatás jövője 2030-on túl – az EU kutatóközpontjának következtetései és ajánlásai Múlt heti hírlevelünkben bemutattuk az EU Policy lab nagy és átfogó projektjét (The Future of Gov 2030+) a közigazgatás hosszútávú, 2030 után is érvényes jövőjének felvázolására, kiemelve a közös gondolkodás és közös tervezés során kirajzolódó lehetséges forgatókönyveket. Ezúttal a projekt részeként megfogalmazott szakpolitikai következtetéseket és ajánlásokat ismertető kiadványt (The Future of Government 2030+: Policy implications and recommendations) mutatjuk be. A szerzők 54 ajánlást fogalmaztak interjúk és műhelymunkák eredményére támaszkodva, kilenc...

Részletek

A közigazgatás jövője 2030-on túl – az EU kutatóközpontjának forgatókönyvei

„Múlt heti hírlevelünkben ismertettük a „Policy Design and Practice” szaklap tanulmányát az adatokra támaszkodó előrelátó kormányzásról (Adatvezérelt, előtekintő kormányzás – előtérbe kerülő forgatókönyvek), amelyben a szerzők az EU közös kutatóintézete (Joint Research Centre, JRC) részeként működő EU Policy lab nagyszabású kezdeményezését, a „The Future of Gov 2030+ – A Citizen Centric Perspective on new government models” projektet a kollektív vízióra épülő jövőtervezés jó példájaként említették. A JRC és a Bizottság kommunikációs hálózatokért, tartalmakért és technológiákért felelős főigazgatóságának (DG CNECT) együttműködésével 2017-ben induló...

Részletek