Skip to main content

Találat: licenc

Open Data a könyvtárban

„A Magyar Nemzeti Múzeum Központi Könyvtára nyílttá tette a bibliográfia adatait. Az alábbiakban ismertetjük a nyílttá tétel elméleti hátterét. Az Open Data mozgalom történeti áttekintése Egyre erősödik a bibliográfiai adatokat nyílttá tevő mozgalom, mely szervesen illeszkedik az Open Data mozgalomba. Az alábbiakban az Open Data mozgalom rövid történeti és interpretatív áttekintését adjuk. Az összefoglaló elsődleges forrása a vonatkozó angol nyelvű Wikipedia-szócikk, illetve a forrásmunkák, melyekre ott hivatkoznak. Az Open Data egyszerre jelent egyfajta szakmai filozófiát és e filozófia alapján működő gyakorlati mozgalmat....

Részletek

A „Nyílt Kormányzat Megvalósítási Modellje”, ahogy Bécs városa látja

„Bécs önkormányzata, valamint az osztrák önkormányzatok nonprofit közigazgatási kutatóintézet, a KDZ megjelentette a nyitott kormányzat megvalósítását bemutató modelljét. A német és angol nyelven is elérhető kiadvány leírja a stratégia öt lépését, és gyakorlati ajánlásokat fogalmaz meg politikusoknak és köztisztviselőknek a nyitott kormányzat megvalósítására. A modellt megjelenése óta több mint tízezren töltötték le, más közigazgatási szervezetek is felhasználják, Ausztriában és külföldön, a nyílt kormányzati kezdeményezéseik alapjául. A nyitott kormányzati modell megvalósításának modelljének alapja az „An Open Government Maturity Model for Social Media-Based Public...

Részletek

Európai Bizottság: Iránymutatások a nyílt, közigazgatási adatok újrahasznosításához

„...1. A KÖZLEMÉNY CÉLJA A közszféra információinak további felhasználás céljából történő hozzáférhetővé tétele igen jelentős társadalmi-gazdasági előnyökkel jár. A közszférában keletkező adatokat olyan hozzáadott értéket teremtő innovatív szolgálta­tások és termékek alapanyagaként lehet felhasználni, amelyek új munkahelyek teremtése és az adatközpontú ága­zatokba történő beruházások ösztönzése révén fellendítik a gazdaságot. Ezen adatok rendelkezésre állása növeli a kormányzatok elszámoltathatóságát és átláthatóságát is. Ezeket az előnyöket a G8-csoport vezetői a közelmúlt­ban elismerték és belefoglalták a nyílt hozzáférésű adatokról szóló chartába. Az Európai Bizottság megbízásából készített tanulmányokból...

Részletek

Nemzetközi szemle, 2013. október 7.

Célravezető és hatásos szabályozás a növekedésért – a Bizottság soron következő ambiciózus lépései egyszerűsítik az uniós jogot Közleményében a Bizottság konkrétan, szakterületek szerint határozza meg, hogy mely területeken tesz további lépéseket az uniós jogszabályok egyszerűsítése vagy visszavonása, a vállalkozások terheinek csökkentése, valamint a végrehajtás megkönnyítése érdekében. A közlemény a teljes uniós joganyag vizsgálatának eredményei nyomán született. A Bizottság ma bejelentette azt a szándékát is, miszerint e tekintetben európai és nemzeti szintű eredménymutatókat tesz közzé. E fellépés a Célravezető és hatásos szabályozás program...

Részletek

Közigazgatási információk használatára vonatkozó engedélyezési keretrendszer az Egyesült Királyságban

Az Egyesült Királyság kormánya 2010 óta alakítja, formálja azt a keretrendszerét, amelyik az engedélyezési intézkedéseknek olyan politikai és jogi keretrendszerét fogja össze, amelyik a közszféra információinak, adatainak használatára, illetve újbóli felhasználására ad iránymutatást a központi és az egyéb közigazgatási intézmények, szervezetek számára. A dokumentum annak a politikai törekvésnek az eredménye, amelyik a kormányzati, közigazgatási munka átláthatósága, az adatok, információk nyílt hozzáférése mellett kötelezi el magát, ezzel támogatva és lehetővé téve azok szélesebb körű gazdasági és társadalmi hasznosítását. A brit állam is rengeteg...

Részletek