Skip to main content

Találat: Magyar Nyelvstratégiai Intézet

Műhelykonferencia a Magyar Nemzeti Helynévtár fejlesztésének lehetőségeiről

„A Magyar Nyelvstratégiai Intézet (MANYSI) a Magyar Nemzeti Helynévtár (MNH) gondozásával és bővítésével foglalkozó kutatócsoporttal közösen rendezett az MTA Könyvtár és Információs Központjában műhelykonferenciát 2017. december 11-én, amelyen áttekintették az MNH továbbfejlesztésének lehetőségeit. Dr. Strausz Péter, a MANYSI főosztályvezetője köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az MNH fejlesztésének nemzeti identitásunk erősítése szempontjából is fontos voltának elismerése mellett a névtani kutatások egészének is érdemes a korábbinál nagyobb figyelmet szentelni. Ezzel összefüggésben reményét fejezte ki, hogy a rendezvény első lépése egy, a névtani kérdésekkel foglalkozó szakmai közösségek...

Részletek

Megkezdődött a digitális nyelvstratégia kidolgozása

„Megkezdődött a digitális nyelvstratégia kidolgozása – jelentette be a Magyar Nyelvstratégiai Intézet igazgatója a témával foglalkozó pénteki budapesti konferencián. Tóth Attila közölte: azzal, hogy „magunkra kényszerítettük” az évtizedek óta alakuló digitális társadalmat, elfogadtuk, hogy kénytelenek vagyunk elsajátítani az intelligens kommunikációs eszközök kreatív használatát, most pedig már ott tartunk, hogy digitális kompetenciák nélkül csak lemaradni lehet a versenyben. Hozzátette, kézenfekvő, hogy szövegeink is alkalmazkodnak ehhez az új helyzethez, így elengedhetetlen, hogy az iskolák is választ adjanak erre a kihívásra. Pálfi Erika, az Emberi...

Részletek

Jogalkotás érthetően – A pontos fogalmazás művészete

„A pontos fogalmazás nehézségeivel mindenkinek meg kell küzdeni, ha azt tűzi ki céljául, hogy hallgatója még véletlenül se érthessen mást mondandójából, mint amit ő ki akart vele fejezni. Különösen nagy jelentősége van ennek a jogi szövegek megfogalmazásában. Ki ne találkozott volna olyan esettel, hogy ugyanazt a jogszabályt két jogértelmező munkakörben dolgozó másféleképp értelmezte, magyarázta és másféle döntést hozott annak alapján? A kötet ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel foglalkozik. A pontatlan fogalmazásból eredő bajok különösen jellemzik a magyar jogi nyelvet, mely ráadásul a...

Részletek