Skip to main content

Találat: Magyarország

Új településtípussal módosítaná a járási rendszert az MSZP

„Járási jogokkal felruházott települési státusz létrehozását javasolja Hajdú-Bihar megyében az MSZP - közölte Csige Tamás, a párt megyei elnöke és megyei önkormányzati frakcióvezetője kedden. "A feladatok integrációja és koordinációja mellett (...) területi aránytalanságok jellemzik" a "járások területi kiosztását" - írta a politikus azzal a tervezettel kapcsolatban, amelyet a kormány a közigazgatási reform újabb állomásaként hozott nyilvánosságra. "A tervezet csak bizonyos esetekben veszi figyelembe a történelmi hagyományokat, és több esetben szakít a már működő kistérségi működési elvvel" - tette hozzá. Csige Tamás szerint...

Read more

Az interneten tovább repül a Malév

„Kilenc éve repül az interneten a valódi, immár megszűnt légitársaság létező járatain, az aktuális meteorológiai viszonyoknak megfelelő körülmények között a virtuális Malév mintegy száz pilótája a Microsoft Flight Simulator nevű szoftvere segítségével - mondta az -nak Petrovszki Gábor, az interneten életre keltett légitársaság elnöke. A számítógépen való repülést biztosító szimulátor mellett a Malév Hungarian Airlines Virtual (Malév VA) életre keltéséhez egy magyar fejlesztésű légiforgalmi irányítószoftverre is szükség van. A EuroScope nevű programot ugyancsak emberek kezelik, akik a PC-hez csatolt mikrofonon keresztül adják...

Read more

Az állam az üzleti élet egyik legfőbb segítője

„Ahhoz, hogy Magyarország ismét emelkedő pályára álljon, újra kellett írni az ország struktúráját. Ma már a legfőbb feladat a stabilizáció és a konszolidáció megteremtése - hangsúlyozta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter szombaton, a Wekerle Sándor Üzleti Főiskolán tartott előadásában. Navracsics Tibor emlékeztetett: eddig, ha üzletről volt szó az állam "rosszként" jelent meg, és egyszerűen meg kellett szokni. Ma is sokan mondják, hogy az államnak el kéne tűnnie a gazdasági életből - fogalmazott a miniszter, majd hozzátette: a kormánynak az a célja,...

Read more

Egységesen mérik majd a közszolgákat

„A közszolgákra vonatkozó integrált Közszolgálati Teljesítménymenedzsment Rendszer létrehozása folyamatban van. Az ágazatok képviselőivel közös munka keretében készül a módszertan, amely alapján 2012 első félévében meghatározzák a képzéselveket. Az új rendszer 2012. július 1-jétől indul, központi módszertani támogatással - derül ki Navracsics Tibor közigazgatási miniszter válaszából, amelyet Lamperth Mónika képviselői kérdésére adott. A kormánytisztviselőkre, köztisztviselőkre vonatkozó törvényi keretek a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX-es törvénybe épültek be, a részletszabályokat kormányrendelet tartalmazza majd. A kabinet szerint ugyanis a kormánytisztviselői, a rendészeti és a...

Read more

Újabb feladatok az államnak

„Hamarosan számos jogszabályi változás lép életbe, amely minden települést, önkormányzatot érint. Megyénk 3. sz. választókerületének 17 polgármesterét kerekasztal egyeztetésre hívta hétfőn Paszab községbe dr. Karakó László országgyűlési képviselő, hogy tájékoztatást adjon ezekről a várható változásokról. ... Javaslatok a járásokról – A paszabi egyeztetésen szóba kerültek a járások kialakításával kapcsolatos önkormányzati vélemények, amelyeket a képviselő-testületek továbbküldtek az illetékesekhez. Felvetődött például, hogy legyen ibrányi járás is is, hiszen a városban minden adott ahhoz, hogy járási székhely lehessen. Volt olyan javaslat, hogy Tiszavasvári helyett Tiszalök...

Read more

Kihívást jelent a járási rendszer kialakításának előkészítése

„A Nógrád Megyei Kormányhivatal vezetőjét, Dr.Szabó Sándor kormánymegbízottat kérdeztük a helyi Kormányhivatal előtt álló feladatokról és Kormányablak tapasztalatairól. - Milyen feladatok elé néz 2012-ben a megyei Kormányhivatal? - Több szempontból is rendkívül nehéz éven vagyunk túl: a kormányhivatali integráció a törzshivatal mellett a szakigazgatási szervek számára is komoly átállási, alkalmazkodási feladatokat jelentett. Ehhez társult a januári tíz százalékos létszámleépítés, melynek során kettős szorításba kerültünk: egyszerre kell megfelelni a költségvetési elvárásoknak, valamint a szakmai munkával szemben támasztott követelményeknek. Mindemellett 2012. január 1-jén az...

Read more

A kormányhivatal „áttörte a falat”

„Debrecen – Szakigazgatási szerveknek nevezik a kormányhivatalt alkotó állami szervezeteket, amelyek közé tartozik a volt ÁNTSZ-től (ma népegészségügy) a munkaügyön át az egészség- és nyugdíjbiztosítóig összesen 16 szervezet (lásd a felsorolásban). Élükön az államot helyben megszemélyesítő kormánymegbízott áll: Hajdú Bihar megyében Rácz Róbert. A kormányhivatal megalakulásakor a célokról és a tervekről, most egy év tapasztalatairól kérdeztük. Gördülékenyebb szakhatósági eljárást ígért. Kérem, mondjon példát arra, hogy egy korábban nagyon bonyolult eljárás ma milyen egyszerűen intézhető. Rácz Róbert: Azt gondolom, hogy a korábbinál gyorsabban,...

Read more

Hat járás lesz Tolna megyében

„A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a járások kialakításáról szóló koncepciójáról tartott sajtótájékoztatót László-Varga Zsuzsanna, a Tolna Megyei Kormányhivatal főigazgatója és dr. Sümegi Zoltán, Tolna Város polgármestere. A sajtótájékoztatón a főigazgató hangsúlyozta: az államigazgatás legalsóbb szintű területi szintjét jelentő egységek kialakításának társadalmi egyeztetése zajlik, amelynek célja, hogy felszínre hozza a problémákat, amelyekre az előkészítés időszakában lesz idő megoldásokat találni, vagy azokat továbbgondolni és a szükséges változtatásokat végrehajtani. A járások száma országosan 168, Budapesten 7 körzet kerül kialakításra. A járások bővítésére nincs mód. Tolna...

Read more

Duplázta ügyfélforgalmát a Pest Megyei Kormányhivatal

„Öt hónap alatt megduplázta ügyfélforgalmát a Pest Megyei Kormányhivatal, február 1-jén a 20 ezredik ügyfelet fogadták a legnagyobb ügyfélforgalommal rendelkező érdi Kormányablakban. Tarnai Richárd, a Pest Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja Hetényi Krisztinának – aki 20 ezredik ügyfélként vette igénybe a kormányablak szolgáltatásait – nyújtotta át február 1-jén az emléklapot és az Új Alaptörvény egyik példányát az érdi kormányablakban. Krisztina GYES-t, GYED-et intézett az ügyfélszolgálaton, aki azt mondta szívesen jön ide, mert itt egy helyen és gyorsan lehet elintézni több ügyet is-tudatta a kormányhivatal...

Read more

Jogszabályalkotás az információs társadalomban

„...Nyugodtan állíthatjuk, hogy a nagy közigazgatási informatikai szakrendszerek specifikációit – alapvetően - a jogszabályok képezik, pl. KET – Közigazgatási hatósági eljárás, adótörvények, a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvény stb., hogy csak találomra említsünk néhányat. A KET valójában leír egy, ill. több munkafolyamatot, hogyan kell az egyes hatóságoknak általában az „ügyeket” intézni (work-flow). Az adótörvények megadják az egyes adónemek kiszámításának algoritmusait, míg a harmadik említett törvény – többek között - egy HR rendszerben rögzítendő elveket fogalmaz meg. Ezek után azok számára, akik ezeket a...

Read more
Page 1143 of 1297 1 1 142 1 143 1 144 1 297