Skip to main content

Találat: Magyarország

Hamarosan nyilvánosságra kerül az Innovációs és Technológiai Minisztérium stratégiája

„Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerint Magyarország sikerességéhez nagy szükség van arra, hogy legyen saját termékük a magyar vállalatoknak. A miniszter a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) keretében tartott előadásban mutatta be az általa vezetett minisztériumot, és beszélt a tárca stratégiájáról. Hangsúlyozta: a kormánynak a vállalati innovációval foglalkoznia kell, mert annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban több támogatást nyújtottak erre, a pénzt a vállalatok felhasználták, de Magyarország nem tudott előre lépni az innováció területén, és az EU-s rangsorban változatlanul a...

Read more

Egyre többen érik el a világhálót a Szupergyors Internet Programnak köszönhetően

„A Szupergyors Internet Program (SZIP) keretében Rózsaszentmártonban megvalósult nagy sávszélességű hálózatfejlesztéssel a település valamennyi lakója számára elérhetővé vált az internet-szolgáltatás. A közel 55 millió forint összértékű beruházást Heves megyében elsőként adták át 2018. július 25-én, a hatvani járásban 430 millió forintból valósulnak meg további fejlesztések. A komplex kormányzati program révén az uniós határidő előtt két évvel, 2018 végére minden magyar háztartásban elérhetővé válik a legalább 30 Mb/s sebességű internet-hozzáférés. A kormányzat és a piaci szereplők közös munkájának eredményeként a SZIP által kitűzött...

Read more

Hajnal Gabriella a Klebelsberg Központ új vezetője

„Dr. Hajnal Gabriella szakmai elnökhelyettes asszonyt nevezte ki a mai napon Prof. Dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere a Klebelsberg Központ (KK) élére. Hajnal Gabriella mögött több mint 30 éves matematika-fizika szakos általános és középiskolai tanári, 17 éven át tartó középfokú intézményvezetői múlt áll, 2017 januárjától a KK szakmai elnökhelyettesi posztját töltötte be, az elmúlt időszakban pedig Dr. Solti Péter elnöki mandátumának lejártát követően, a hivatali rend szerint ellátta az elnöki feladatokat. A kinevezés értelmében az elnöki posztot 2018. augusztus...

Read more

A Külgazdasági és Külügyminisztérium konzuli területén bevezetik a digitális kormányzati szolgáltatásokat

„Dr. Balogh Csaba, a Külgazdasági és Külügyminisztérium közigazgatási államtitkár nyitotta meg 2018. július 24-én a „Külgazdasági és külügyi működést támogató kiemelt alapfolyamatok fejlesztése és szolgáltatási kapacitásuk bővítése” című kiemelt uniós projekt nyitórendezvényét. Az államtitkár bejelentette: a Külgazdasági és Külügyminisztérium kibővült feladatmennyiségének minél hatékonyabb ellátása érdekében innovatív fejlesztések megvalósításáról döntött, melyek segítik a közigazgatás korszerűsítését, a gyors információ-áramlást, és a koncentrált szervezeti döntéshozatalt. A rendezvény fókuszában álló projekt fő célja, hogy a KKM konzuli területén végzendő feladatai kapcsán kifejlessze és bevezesse az elektronikus...

Read more

Az önkormányzati ASP rendszerről szóló 257/2016. (VIII. 31.) Korm. rendelet és az elektronikus ügyintézés részletszabályairól szóló 451/2016. (XII. 19.) Korm. rendelet módosításáról

„A véleményezési határidő 2018. július 27., 23 óra 59 perc” Forrás: Az önkormányzati ASP rendszerről szóló 257/2016. (VIII. 31.) Korm. rendelet és az elektronikus ügyintézés részletszabályairól szóló 451/2016. (XII. 19.) Korm. rendelet módosításáról ; Belügyminisztérium; 2018. július 26. (PDF)

Read more

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen az elkövetkezendő tanévvel egy új korszak, a digitális egyetem korszaka nyílik meg

„Elismerések átadásával zárta az elmúlt tanévet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. A Ludovika Főépület Szent László Kápolnájában tartott ünnepségen elhangzott, hogy az elkövetkezendő tanévvel egy új korszakot, a digitális egyetem korszakát nyitja meg majd az intézmény. „Ez volt az első teljes tanév, amelyben az egyetem már 5 karral működött. A Víztudományi Kar már saját neve alatt hirdethette meg képzéseit” - mondta tanévzáró beszédében Prof. Dr. Patyi András. Az NKE rektora szólt a nemzetközi rektorhelyettesi és a Rendészettudományi Kar dékáni pozíciójában történt személyi változásokról,...

Read more

Kapjon a beteg érdemi kezelést és gyors diagnosztikát! – Kásler Miklós a készülő tervekről

„A jövőben a megyei kórházba fogják utalni a tumorgyanús betegeket, mert ezzel elérhető lehet a két hét alatt felállított diagnózis - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. Elkészült a népegészségügyi program vázának szánt öt nemzeti program – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, hozzátéve: az öt programot a magyar nemzeti rákkontroll program mintájára alkották meg. "A program a jelenlegi helyzet elemzését tartalmazza, és egy cselekvési tervet a végén egy akciótervvel,...

Read more

A héten olvastuk: válogatás a Közbeszerzési Értesítőben megjelent informatikai és szakpolitikai témájú eljárások eredményeiből – 2018. július 16-július 20.

Eljárást megindító felhívás Piackutatási szolgáltatások Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/135 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás/2015 KÉ Közzététel dátuma: 2018.07.16. Ajánlatkérő: Magyar Nemzeti Filmalap Közhasznú Nonprofit Zártkörűen működő Részvénytársaság Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: 2018.07.27. A közbeszerzés mennyisége: Piackutatási szolgáltatások igénybevétele: tesztvetítés és fókuszcsoportos kutatás, valamint exit interjú és egyes marketing anyagokat vizsgáló kutatások megrendelése keretszerződés alapján. A keretszerződés keretösszege 30.000.000,- Ft, azaz harmincmillió forint. Ajánlatkérő nem köteles a szerződés keretösszegét kimeríteni, nyertes ajánlattevő a megrendelések elmaradása miatt ajánlatkérő felé követeléssel nem élhet....

Read more

Az EESZT a gyakorlatban: hatékony rendszer, kisebb problémákkal – ahogy a gyógyszerész látja

„Már több mint fél év eltelt az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) és az elektronikus vény tavaly novemberi elindítása óta. Az elmúlt időszak sok kihívást tartogatott, és jelentős változást hozott a gyógyszertárak életébe. Dr. Nagy Gábor személyi jogos gyógyszerésszel, a budapesti Kafarnaum Gyógyszertár vezetőjével az átállással kapcsolatos tapasztalatairól beszélgettünk. Mennyire lehetett hatékonyan felkészülni az átállásra? Úgy gondolom, hogy az EESZT regisztrációval kapcsolatban elég jó tájékoztatást kapott a szakma a teendőket illetőleg. Amennyiben az ember figyelmesen elolvasta a témába vágó anyagokat és ismertetőket,...

Read more

„Okos város – okos közigazgatás technológiák” konferencia

„Hely: NKE Ludovika Kampusz, Széchenyi Díszterem Szeptember 27-én kerül megrendezésre az Okos város – okos közigazgatás technológiák konferencia. A rendezvény célja: Okos város – okos közigazgatás kutatóműhely eredményeinek bemutatása A tervezett program 9.00 - 9.30 Regisztráció 9.30 - 12.00 Mitől okos az okos város? Szekcióelnök: Prof. Dr. Jakab László kutatásvezető Prof. Dr. Padányi József (NKE): Megnyitó, köszöntés Prof. Dr. Jakab László (BME): Az Okos város – okos közigazgatás kutatóműhely bemutatása Prof. Dr. Sallai Gyula (BME): Az okos város koncepció és az internet...

Read more
Page 547 of 1332 1 546 547 548 1 332