Skip to main content

Találat: Magyarország

Megint teljesen felforgatják a magyar kórházakat

„Elkészült az egyetemi kórház, mint új egészségügyi szolgáltató kategória bevezetését kezdeményező törvényjavaslat. A fideszes képviselők előterjesztése alapjaiban változtathatja meg a hazai egészségügyi ellátórendszer struktúráját. A Kósa Lajos, Pósán László, Halász János kormánypárti képviselők által jegyzett törvényjavaslat az indoklás szerint az egészségügyi és orvosképzési feladatellátás minőségi fejlesztését és hatékonyabb működését eredményező szervezeti és szakmai integráció jogi feltételeinek megteremtését célozza. Az előterjesztés új egészségügyi szolgáltató kategóriát, az úgynevezett "egyetemi kórház" kategóriát vezet be, amely az egyetem szervezeti egységeként hozható létre. Egyetemi kórház valamely más...

Read more

4G hálózatot fejleszt Borsod és Heves megyében a Vodafone

„A 4G-s hálózati lefedettséget javító stratégiai fejlesztésbe kezdett a Vodafone Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - jelentette be a cég magyarországi műszaki vezérigazgató-helyettese a két megye határán fekvő Bánkúton. Amrita Gangotra elmondta: a bálványi, tavasszal felújított Petőfi-kilátón már működik a Vodafone adója, a következő időszakban Borsodban 40, Hevesben pedig tucatnyi bázisállomást létesítenek. A beruházás nyomán javulni fog a 3G-s lefedettség is, illetve a 4G-s hálózat jelenlegi 88,6 százalékos borsodi, és közel 87 százalékos hevesi lefedettsége. A Vodafone 2014 őszén Budapest belvárosában indította el...

Read more

Digitalizáció: a XXI. századba lépett a Nyíregyházi Törvényszék

„Az építésügyi hatósági eljárásokkal kapcsolatos iratanyag a jövőben kizárólag elektronikus formában jelenik meg a bíróságon. Az intelligens városi szolgáltatások alkalmazásában is jeleskedő megyeszékhely törvényszéke és a Lechner Tudásközpont, mint az ÉTDR fejlesztő-üzemeltetője között együttműködési megállapodás született. A megállapodás szerint a nyíregyházi bíróság az építésügyi hatósági eljárásokkal kapcsolatos iratanyagokat elektronikus formában, az ÉTDR-en keresztül kapja meg a területileg illetékes szervtől, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kormányhivataltól. A megyei építésügyi hatóság, jelen esetben a kormányhivatal az, amely nyilvántartja a jogszabályi kötelezettség alapján benyújtott építésügyi dokumentumokat a...

Read more

Kórházak: a forrásteremtés felér a varázslással

„A szerdai tisztújító közgyűlés óta Törökné Kaufmann Zsuzsanna az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének (EGVE) új elnöke. Az egészségügyi szakközgazdász 38 éve dolgozik a balatonfüredi Állami Szívkórházban, amelynek – miután végigjárta a szakmai ranglétrát – 2010 óta gazdasági igazgatója. – Megújulás előtt áll az EGVE? – A tisztújító közgyűlésen mindig megfogalmazódnak szakmai elvárások a megválasztott, új vezetőséggel szemben, de régóta nagy zűrzavar vesz körül bennünket. Sok tisztázatlan és megoldatlan szakmai problémával küzdöttünk az elmúlt években és most is, mire ezeket a feladatokat az...

Read more

Továbbra sincs minden rendben a Magyar Államkincstár KIRA-rendszerével

„...– A Központosított Illetményszámfejtési Rendszer (KIRA) bevezetése után, március elején tárgyalásokat kezdeményeztek a Magyar Államkincstárral (MÁK). Rendeződtek a problémák? – A központi lekérdező rendszer továbbra sem működik. Szerdai határidővel kellett adatot szolgáltatniuk az intézményeknek az ÁEEK kérésére a gazdasági-műszaki területen foglalkoztatott dolgozóikról (reménykedem, hogy ez egy lépés afelé, hogy foglalkoznak a bérezésükkel). Miközben a 21. században azt várnánk, hogy ezeket az adatokat központilag lekérheti a fenntartó, sok intézményben papíron, ceruzával gyűjtögetik össze az adatokat. Voltak egyeztetések, zajlanak a tárgyalások, bevontak a munkába...

Read more

Zeneipari Jelentés a HÉTFA közreműködésével

„A ProArt – Szövetség a Szerzői Jogokért Egyesület megbízásából idén a HÉTFA Kutatóintézet készíti a magyar Zeneipari Jelentést. A Jelentés a zeneipart érintő területeket elemzi: a zenefogyasztási trendeket, a szerzői jogokkal kapcsolatos kérdéseket, a zeneoktatás helyzetét. A kutatás októberben fog megjelenni, az előzetes eredményekről pedig október 7-én, pénteken tartanak kerekasztal-beszélgetést a Budapest Music Expo programsorozat keretein belül. A beszélgetésen a HÉTFA Kutatóintézetet Főző Zsolt, a Zeneipari Jelentés egyik készítője képviseli. A program keretében többek között az online és a hagyományos zenehallgatási csatornákról...

Read more

Térinformatikai ülés Budapesten a téradatok fontosságáról

„A magyar földügyi szakterület működése és eredményei elismertek az EU-ban és nemzetközileg egyaránt, ezért a szakmai kérdésekben véleményünkkel hozzá tudunk járulni az uniós elképzelések alakulásához, szabályzatok, szabványok kialakításához – mondta Tóth Katalin a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára az UN-GGIM Europe (United Nations Initiative on Global Geospatial Information Management) budapesti ülésén. A UN-GGIM 2011-ben alakult azon felismerés mentén, hogy a térinformatika globális, és behálózza az élet minden területét. Érinti a világ gazdasági, társadalmi és környezeti kihívásait, ugyanakkor hiányzik egy globális konzultációs és döntéshozó...

Read more

Innovációs ötletek a hazai EIP-AGRI honlapon

„Tovább bővült a hazai EIP-AGRI honlapon elérhető szolgáltatások köre. Az érdeklődő gazdálkodók, kutató intézetek, ipari szereplők és tanácsadó cégek számára lehetőség nyílik a kutatási és innovációs projekt ötletek regisztrálására és projekt-építő támogatás igénybe vételére. A regisztrált felhasználók elküldhetik kutatási ötleteiket a honlap projektfeltöltő felületére. Ezt követően az alakuló operatív csoportok, valamint a kutatási ötlet gazdái ingyenesen igénybe vehető szolgáltatás keretében projekt-építő felkészítő tréningen, illetve a tréninget követően személyre szabott projekt-építési tanácsadásban vehetnek részt, amelyekre a projektfeltöltő felületen belül, jelezhetik részvételi szándékukat. Fontos...

Read more

Mai formájában megszűnik a Földmérési és Távérzékelési Intézet (FÖMI)

„Tisztelt Ügyfelünk, Tisztelt Partnereink! Kedves Érdeklődő! Tájékoztatjuk, hogy a Földmérési és Távérzékelési Intézet a 1312/2016. (VI. 13.) Korm. határozat értelmében jogutódlással - Budapest Főváros Kormányhivatalába történő beolvadással – megszűnik. A FÖMI 2017. január 1. napjától Budapest Főváros Kormányhivatala szervezeti rendszerén belül folytatja szakmai tevékenységét. Az intézményi integráció eredményeképpen 2017. január 1-étől minden élő szerződéses és partneri viszonyban a Földmérési és Távérzékelési Intézet (FÖMI) megnevezés helyébe jogutódként Budapest Főváros Kormányhivatala (BFKH) lép, a jogfolytonosság biztosítása érdekében. A jogutódlással kapcsolatos aktuális helyzetről honlapunkon folyamatos...

Read more

A 2017–2026 időszakra szóló Nemzeti Tájstratégiáról készült előterjesztés

„Nemzeti Tájstratégia (2017-2026) előterjesztés Véleményezési határidő: 2016. október 19. Észrevételeket a jogifo@fm.gov.hu címre várjuk. A Nemzeti Tájstratégia (NTS) a tájat az Európai Táj Egyezményben (továbbiakban: Tájegyezmény) foglaltaknak megfelelően értelmezi. Ennek értelmében a táj az ember által érzékelt terület, amelynek jellege természeti tényezők és/vagy emberi tevékenységek hatása és kölcsönhatása eredményeként alakult ki. A táj egyformán fontos része az emberek életminőségének mindenhol: városon és falun, leromlott és kiváló állapotú területeken, a különlegesen szépnek tartott és ilyen adottság nélküli helyeken. Ennek értelmében a degradált, leromlott/rontott...

Read more
Page 718 of 1333 1 717 718 719 1 333