Skip to main content

Találat: Magyarország

Nyílt adatos jó gyakorlatok és civil szervezetek költségvetésének közérthető közzététele

„Nyílt adatos jó gyakorlatokról és a közérthető civil költségvetés közzétételének és elterjesztésének lehetőségeiről gondolkodtunk közösen 2016. október 4-én a SZTAKI-ban megrendezett Budapest Open Knowledge Meetupon. Micsik András elmondta, merre halad, illetve milyen jó gyakorlatokat szült eddig a nyílt adatok használata, elfogadása itthon, illetve más országokban. A lezárult Share-PSI (közadatok megosztása) projekt keretében született “jó gyakorlat gyűjtemények” közül a Data on the Web Best Practices a technikai, míg a Share PSI-Best Practices inkább a szervezési kérdésekben próbál iránymutatást nyújtani. Megnéztünk néhány sikeres külföldi...

Read more

Nemzeti Kibervédelmi intézet: technikai fejlesztésekre is szükség van

„A stratégiák és szabályozások mellett a humán erőforrás szintjén és technikai fejlesztésekkel is erősíteni kell a kiberbiztonságot – emelte ki a Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NKI) igazgatója az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában. Bencsik Balázs felidézte, hogy a szabályozásban Magyarország élen járt, hiszen már 2013-ban megalkotta a kiberbiztonsági stratégiát. Az uniós szabályozás idén augusztusban készült el. Az utóbbi években egyre intenzívebbé váltak a kibertámadások, ezért mind több országban, az Egyesült Államokban és az Európai Unióban is megfelelő szervezeteket hozta létre a kibervédelem...

Read more

Vidékfejlesztési Program 2014-2020 – különös tekintettel a LEADER megközelítésre

„Jelen írás célja egy rövid összefoglaló írása a 2014-2020 között működő, vidékfejlesztési projekteket EU társfinanszírozással finanszírozó Vidékfejlesztési Programról, ezen belül pedig kiemelt hangsúlyt fektetünk a közösség által vezérelt helyi fejlesztési programokra, azaz a LEADER megközelítésre. A vidékfejlesztés témakörében az elmúlt esztendőkben számtalan cikket és szakkönyvet jelentettek meg a különböző szakterületek (agrár, környezettudomány, szociológia, közgazdaságtudomány, földrajz etc.) kutatói. Egy földrajzos számára a vidékfejlesztés területi vetületei a legfontosabbak, így a LEADER-ben is a helyi akciócsoportok mint területi konstrukciók kapnak figyelmet. Cikkünkben egy rövid összefoglalást...

Read more

Csepreghy a fejlesztéspolitikáról és az állami szférában várható több tízezres, akár százezres létszámleépítésről

„A magyarországi szakképzett munkaerő hiányára részben megoldás lehet, hogy a következő években az állami szférában több tízezres, akár százezres létszámleépítés várható, ezeket a korábbi állami alkalmazottakat átképzés után a versenyszférában lehetne alkalmazni - mondta Csepreghy Nándor, csütörtökön Budapesten. A portfolio.hu által megrendezett Budapest Economic Forumon tartott nyitóelőadásában Csepreghy Nándor kiemelte: idén eddig összesen 1054 milliárd forint európai uniós támogatást fizetett ki a kormány a régi és az új EU-s ciklus kötelezettségvállalásai alapján, az idei negyedik negyedévre duplázódást vár a kabinet, és így...

Read more

Itthon is megnyílnak a banki API-k!

„Radikális változás küszöbén áll az európai bankpiac: a hagyományosan nehézkesen mozgó, a technológiai trendeket sokszor lemaradással követő szektor szereplői bő egy éven belül kényszerűen versenyre kell, hogy keljenek egymással, ha relevánsak akarnak maradni a piacon - amely történetének talán legnagyobb átalakulása előtt áll. A karnyújtásnyira lévő átalakulást a PSD2 néven ismertté vált európai uniós szabályozás hajtja, amelyet jelenlegi állás szerint 2018. január 13-tól kell majd alkalmazni - Magyarországon is. Az irányelv az intézetek, illetve azok szolgáltatásainak technológiai felzárkóztatását célozza, valamint a területen...

Read more

Földek és emberek. Földhasználók és földhasználati módok Magyarországon

„A földhasználat jelentős mértékű koncentrációja, a nagybirtokok kialakulása, az állami tulajdonú földek tartós használatba adása majd kiárusítása, az európai uniós támogatások felosztása, a helyi termelők és külső befektetők érdekellentétei, az állami földpolitika, a mezőgazdaság új szerkezete, a gazdálkodók számának gyors csökkenése, a vidéki társadalom egyenlőtlenségei és a szegénység a közérdeklődés figyelmének középpontjában állnak. A könyv célja, hogy a legújabb kutatási eredmények felhasználásával bemutassa a földhasználat-koncentráció szakaszait és mértékét, a politikai beavatkozások szerepét, a földtulajdon területi mintázatait, a földhasználók csoportjait az önellátásra termelőktől...

Read more

Téradatok: első EuroGeographics Közgyűlés Magyarországon

„A magyar kormány elkötelezett abban, hogy az ügyfelek minél olcsóbban jussanak téradatokhoz, ennek érdekében jelentős fejlesztések indulnak – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az EuroGeographics Közgyűlés megnyitóján, Budapesten. Az agrártárca vezetője hangsúlyozta, az ország térinformatikai rendszerének átalakítására és az ingatlan-nyilvántartás korszerűsítésére jelentős összeget fordít majd a kormány európai uniós program keretében beleértve a különböző térképek, térinformatikai hálózatok, rendszerek és a földhivatali nyilvántartás korszerűsítését. Ez számunkra rendkívüli fontossággal bír, hiszen hazánkban a többi országhoz képest kedvezőek a domborzati és talajviszonyok a mezőgazdaság számára,...

Read more

Az innovációs célú közbeszerzésre hívta fel a figyelmet az NKFI Hivatal rendezvénye

„A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal az innovatív és fenntartható épületrekonstrukciós megoldások iránti igény, valamint az innovatív kkv-k ilyen tárgyú közbeszerzéseken elért sikerarányának növelését célzó uniós kezdeményezéshez kapcsolódva, innovációs szolgáltatásai részeként rendezett szakmai fórumot Szentendrén. Az NKFI Hivatal a versenypályázati portfólió felhívásai mellett innovációs szolgáltatásokkal, például a tapasztalatcsere elősegítésével is erősíteni kívánja az innovatív kkv-k és az új technológiák közbeszerzését tervező szervezetek együttműködését. A közel száz érdeklődőt, többek között önkormányzatok képviselőit és építőipari szakértőket is vonzó esemény előadói rámutattak, miként alkalmazható...

Read more

Karas Monika: zavartalan, biztonságos piac és a fejlődés lehetősége kell

„Egy 21. századi modern szakhatóság feladata, hogy garantálja a piac zavartalan és biztonságos működését és a fejlődés lehetőségét - hangsúlyozta Karas Monika, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke a tizenhetedik alkalommal megrendezett Internet Hungary konferencia keddi nyitónapján mondott köszöntőjében. Az elnök kifejtette: nem haladni kihívás, hanem megállni. “Tudunk-e jó döntéseket hozni, amivel a technológiai fejlődést is elősegítjük és megfelelő határokat is ki tudunk jelölni, amelyeken belül biztonságban tudhatjuk magunkat” – tette föl a kérdést. Hozzátette: azt, hogy a gépek értünk...

Read more

A hírközlési szolgáltatások árainak és kínálatának alakulása 2016 első félévében

„Az év első 6 hónapjában összességében lényegében nem változtak az árak a hírközlési szektorban. A félév végén mindössze 0,1%-kal voltak magasabbak a hírközlési árak, mint az előző év végén a nemzetgazdasági fogyasztói árszint 1,2%-os növekedése mellett. A roamingdíjak csökkenése hívásindítás esetén 4%-tól egészen 74%-ig terjedt, de a hazai átlagos telefonálási díjszintben ez minimális változást hozott. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság rendszeresen figyelemmel kíséri a hírközlési szolgáltatások árainak és kínálatának alakulását. A hatóság idén augusztusban 2016 I. félévére vonatkozóan elemezte a hírközlési...

Read more
Page 719 of 1333 1 718 719 720 1 333