Találat: mezőgazdaság

Távérzékelési fejlesztések lehetőségei a mezőgazdaságban

„A sikeres hazai agrárium kulcsa az állami és a gazdálkodói oldal modernizációja – fogalmazott Juhász Anikó azon az Agrárminisztériumban rendezett tanácskozáson, amelyen a távérzékelési és térinformatikai rendszereket alkalmazó agrárszakigazgatási szereplőkkel együtt megvitatták azokat a fejlesztési irányokat, amelyek segítenek a támogatáspolitikai és hatósági feladatellátás hatékonyabbá tételében. Juhász Anikó, az Agrárminisztérium Agrárgazdaságért felelős Helyettes Államtitkársága, a Lechner Tudásközpont Nonprofit Kft. és az Európai Űrügynökség (ESA) delegációjának közös szervezésével megvalósított szakmai műhelymunkán első kézből tájékoztatták az érdeklődőket az ESA mezőgazdasági célú földmegfigyelési programjairól, a magyar...

Részletek

Lázár János is tagja lett a Vidékfejlesztési Kormánybizottságnak

„Az új testületet Orbán Viktor miniszterelnök hívta életre, s ő is vezeti majd a munkáját. A tagok közé bekerült Lázár János építési és közlekedési miniszter is. Az agrár- és vidékfejlesztés koordinálása, megerősítése céljából új Vidékfejlesztési Kormánybizottságot hozott létre március 30-ával az Orbán-kormány – derült ki a friss Magyar Közlönyből. A testület feladata az agrár- és vidékfejlesztéshez kapcsolódó hazai és európai uniós források felhasználásának nyomon követése, valamint a források felhasználásával kapcsolatos kormányzati döntések előkészítése. A Vidékfejlesztési Kormánybizottság munkáját Orbán Viktor miniszterelnök vezeti. A...

Részletek

Az Agárminisztérium benyújtotta Brüsszelnek az új Közös Agrárpolitikához kapcsolódó magyar Stratégiai Tervet

„Az Agrárminisztérium december 30-án az elsők között nyújtotta be az Európai Bizottságnak az új Közös Agrárpolitikához (KAP) kapcsolódó magyar Stratégiai Tervet – jelentette be Nagy István tárcavezető. A miniszter szerint a ma benyújtott, a 2023-2027 közötti időszak magyar mezőgazdaságát alapvetően meghatározó terv adja az alapját a Megújuló vidék, megújuló agrárium program folytatásának. „Modernizáljuk a vidéki gazdaság gerincét adó agráriumot és élelmiszerelőállítást, miközben megőrizzük teremtett világunk természeti értékeit, a vidéken élők számára jobb életminőséget teszünk lehetővé, és kiemelten támogatjuk a kis és közepes...

Részletek

Vidékfejlesztési Kormánybizottságot hozott létre a kormány

„A miniszterelnök vezetésével, és az agrárminiszter részvételével működő Vidékfejlesztési Kormánybizottság célja, hogy erősítse a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart, az agráriumhoz közvetlenül és közvetve kapcsolódó iparágakat, térségeket és közösségeket. Az Európai Unió közös agrárpolitikájának kereteit jelentősen kitágító, a nemzeti költségvetésből 80%-kal kiegészített, 4265 milliárd forint értékű vidékfejlesztési források történelmi lehetőséget jelentenek a magyar vidék számára, hiszen az eddigi források háromszorosa áll 2021-től rendelkezésre. A cél, hogy a magyar agrárium versenyképes és vonzó legyen, valamint olyan fejlesztések megvalósulását ösztönözze, amelyek a legmodernebb technológiák minél...

Részletek

A Kormány 1048/2021. (II. 12.) Korm. határozata a Vidékfejlesztési Kormánybizottságról

„1. A Kormány a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény 9. § (1) bekezdése szerinti kormánybizottságként létrehozza a Vidékfejlesztési Kormánybizottságot. 2. A Vidékfejlesztési Kormánybizottság célja, hogy az Európai Unió közös agrárpolitikájának kereteit jelentősen kitágító hazai fejlesztési források és a kapcsolódó uniós források nemzetstratégiai céljainkhoz illeszkedő felhasználása révén történelmi mértékben erősítse a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart, az agráriumhoz közvetlenül és közvetve kapcsolódó iparágakat, térségeket és közösségeket. Ezáltal a) versenyképessé és vonzóvá tegye a magyar agráriumot, b) olyan fejlesztések megvalósulását ösztönözze, amelyek a...

Részletek

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összefoglalója az Európai Bizottság „Termőföldtől az Asztalig Stratégiájáról”

„...A Termőföldtől az Asztalig Stratégia összességében ambiciózus környezeti célokat határoz meg az Európai Unió egészére, amely mögé az európai lakosság jelentős része be is fog állni. A kérdés továbbra is az, hogy a fent említett célokat az Európai Bizottság pontosan milyen eszközökkel kívánja érvényre juttatni, és hogy mennyire veszi figyelembe adott esetben a tagállami sajátosságokat: mind környezeti állapot, fogyasztási szokások, mind pedig tagországi szabályozás vonatkozásában. Egy egységes keretrendszer és közösen elérendő célok kitűzése nem ördögtől való, ugyanakkor nem lehet cél a túlszabályozás...

Részletek

A KAP jövőjéről, az agrárium aktuális kérdéseiről értekeztek a napokban a Nyíregyházi Egyetemen

„ A nettó befizető uniós tagországok csökkentenék az agrártámogatások mértékét. Az agrárium aktuális kérdéseiről értekeztek a napokban a Nyíregyházi Egyetemen. A PRIMOM Alapítvány által szervezett szakmai konferencián Papp Gergely, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szakmai főigazgató-helyettese a közös agrárpolitika (KAP) jövőjéről beszélt a hallgatóságnak. Előadásából kiderült: az uniótól érkező agrártámogatások mértéke néhány százalékkal ugyan csökkenhet, de ezt nemzeti forrásból lehetséges pótolni. A szakember szerint egy dolog biztos: a támogatási kérelmek és a megvalósítás mögé muszáj lesz a gazdáknak terveket, úgynevezett indikátorokat rendelniük....

Részletek

Módosult 26 db, a Vidékfejlesztési Program keretében megjelent felhívás

„Tájékoztatjuk a Tisztelt Támogatást Igénylőket, hogy a közleményben felsorolt, Széchenyi 2020 keretében megjelent felhívások az alábbiak szerint változtak: Amennyiben a Kedvezményezett létszámbővítés tekintetében vállalást tett, úgy annak nem a záró kifizetési kérelem benyújtásakor, hanem először a fenntartási időszak kezdetétől számított 12 hónap átlagában vagy - bizonyos felhívások esetében - annak letelte után kell igazoltan megvalósulnia. Az agrár-beruházási felhívások kapcsán törlésre került a kritérium, miszerint az újonnan felvételre kerülő munkavállaló legutolsó bejelentett munkahelye nem lehet a támogatást igénylő kapcsolt vállalkozásának, partnervállalkozásának vagy természetes...

Részletek

A nyáron eldőlt 300 milliárd forint vidékfejlesztési forrás sorsa

„Nagy lendületet vett a Vidékfejlesztési Program keretében benyújtott kérelmek elbírálása, nyár végére már a források 60 százalékáról döntés született. Jelentős eredményeket ért el a Miniszterelnökség az elmúlt időszakban a Vidékfejlesztési Program keretében benyújtott kérelmek gyorsított ütemű elbírálásával – közölte a Világgazdaság megkeresésére Kis Miklós Zsolt. A Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkárának tájékoztatása szerint a nyár folyamán több mint 300 milliárd forintról hozott döntést a tárca. Ennek megfelelően a rendelkezésre álló közel 1300 milliárd forintos keretből már 772 milliárd forintra került kötelezettségvállalás, ami 60...

Részletek

Tovább erősödik az agrártárca háttérintézményei közötti együttműködés

„Új együttműködések kialakítását és a működési költségek csökkentését célozta az az értekezlet, amelyet Fazekas Sándor miniszter hívott össze a Földművelésügyi Minisztérium kötelékébe tartozó több mint nyolcvan intézmény vezetője számára a Herman Ottó Konferencia Központba, 2017. február 14-én. Közel 85 szervezet biztosítja azt a bázist, amely a Földművelésügyi Minisztérium mindennapi munkáját megkönnyíti, feladataik végzése pedig széles skálán mozog, többek között ide tartoznak az agrárszakiskolák, nemzeti parkok, génmegőrző intézmények, erdészetek – mondta el az intézményvezetői értekezleten Fazekas Sándor. A földművelésügyi miniszter hozzátette: reményei szerint...

Részletek
Page 1 of 9 1 2 9