Skip to main content

Találat: Miskolc

Palkovics: Olyat építettünk, ami máshol nincs a világon

„A BMW letelepedésével megnövekvő igényekhez igazodva a kormány erősítené a debreceni műszaki képzést, indul a leendő gyárat kiszolgáló infrastruktúra tervezése. A zalaegerszegi tesztpályára már megvan az első négy szerződött vállalat, több száz cég érdeklődik a Zala Zone iránt. Palkovics László innovációs és technológiai minisztert arról is kérdeztük, hol látnak még tartalékot emberi erőforrásból a rendkívül feszített munkaerőpiacon. A miniszter megerősítette, hogy a versenyképesség megőrzésének érdekében a kutatás-fejlesztési tevékenységet végző cégeknek adókedvezményt adna a kormány a jövő évtől. – A nagy nyári bejelentés...

Read more

Trócsányi László az Alaptörvény módosításról, új törvényekről és a közigazgatási bíróságokról

„A Miskolci Egyetem csütörtöki, diplomaátadó ünnepségére volt hivatalos Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter, aki Tiszteletbeli Doktori Oklevelet vehetett át. A miniszterrel az ünnepség előtt tudtunk egy interjú erejéig beszélgetni a jogi képzésről és több aktuális témáról. – Tiszteletbeli Doktori Oklevelet vehet át, mit jelent az Ön számára ez az elismerés? – Egy igazságügyi miniszternek nagy büszkeség, különösen, ha a miniszter egyetemi tanár egy állam- és jogtudományi karon, ha egy másik egyetemtől díszdoktori címet kap. A díszdoktori címet jelképnek tekintem, amit a Miskolci...

Read more

Modern technológiák, okos városok – „Digitális Állam” szakmai rendezvény a Miskolci Egyetemen

„A modern technológia nem csak új kihívások elé állítja az államot, de egyben új megoldási lehetőségeket is kínál az új, és a régi problémákra. A rendezvény célja, hogy az állam szemszögéből vizsgálja és mutassa be a digitális technológiák hatásait. Ehhez kapcsolódó témakörökben hallhattunk előadásokat szerdán, a Miskolci Egyetemen. A program „Az intelligens, fenntartható és inkluzív társadalom fejlesztésének aspektusai: társadalmi, technológiai, innovációs hálózatok a foglalkoztatásban és a digitális gazdaságban” című EFOP projekt keretén belül valósul meg. A projekt átfogó célja, egy sikeres nemzetközi...

Read more

OTKA-zárókonferencia: A jogi nyelv érthetősége és a joghoz való hozzáférés

„A Miskolci Egyetem Jogelméleti és Jogszociológiai Tanszékén 2014 óta zajló OTKA-kutatás „A jogi nyelv érthetősége és a joghoz való hozzáférés” című zárókonferenciájára 2018. május 25-én, pénteken kerül sor a Miskolci Akadémiai Bizottság Székházában (Erzsébet tér 3.) Program: 10.00–10.30: Megnyitó 10.30–10.50: Vincze Veronika: A Miskolc Jogi Korpusz jellemzői 10.50–11.10: Dobos Csilla: Állítmányi szerkezetek a magyar jogi nyelvben 11.10–11.30: Balogh Dorka: Alanyi szerkezetek a magyar jogi nyelvben 11.30–11.50: Kurtán Zsuzsa: Mellérendelés a magyar jogi nyelvben 11.50–12.10: Sajgál Mónika: Alárendelés a magyar jogi nyelvben 12.10–12.30:...

Read more

Okos megoldások egy város életében – egy konferencia nyomán

„2018. április 26-án a Miskolci Egyetem előadótermében lezajlott az Okos megoldások egy város életében című konferencia. Mindazoknak, akik nem tudtak aznap beülni a padsorokba, az alábbi összefoglaló ad betekintést a nemzetközi trendekbe és a hazai okos város törekvésekbe. A konferencia köszöntőjében Dr. Deák Csaba, a Miskolci Egyetem kancellárja felhívta a figyelmet arra, hogy már 4 milliárd ember él városokban, ezért a globális kihívások kezelésben a városoknak kiemelt szerepe van. Társadalmaink, városaink működtetésének, közszolgáltatás-szervezésének legmodernebb, „legokosabb” módszereit jelenleg a divatos smart city, vagy...

Read more

Okos megoldások egy város életében

„2018. április 26-án Okos megoldások egy város életében címmel rendeznek konferenciát Miskolcon. Az URBACT Smartimpact projekt zárásaként megvalósuló rendezvényen a hazai és külföldi okos város stratégiák mellett az okos városfejlesztés lehetőségei is nagy hangsúlyt kapnak. Az URBACT SmartImpact projektje befejezéséhez közeledik. Április 26-án, a projekt zárásaként Okos megoldások egy város életében - Smart City Miskolc címmel rendez konferenciát Miskolc, a Miskolci Egyetem Elektronikai és Informatikai Kutató Intézet és az URBACT Nemzeti Tájékoztatási Pont. A város Smart City akcióterve, a tervezett okos projektek...

Read more

Miskolcon, a Tiszai pályaudvaron nyitották meg szerdán Borsod-Abaúj-Zemplén megye 23. kormányablakát

„Miskolcon, a Tiszai pályaudvaron nyitották meg szerdán Borsod-Abaúj-Zemplén megye 23. kormányablakát. Ezentúl már itt is gyorsan, kényelmesen intézhetjük hivatali ügyeinket. Mint elhangzott, országosan ez a 286., a pályaudvarokon működő kormányablakok közül pedig a kilencedik. Demeter Ervin kormánymegbízott beszédében úgy fogalmazott, ezek úgynevezett második generációs kormányablakok. – Fő tulajdonságuk, hogy itt már több mint 1500 ügykört tudnak ellátni, hiszen a kormányablakok esetében tulajsonkébben az okmányiroda és a kormányhivatal tevékenységének egyesítése történik meg – hangoztatta a kormánymegbízott. 2011-ben, az első a kormányablakokban még csak...

Read more

Gazdaságos okosmérés: a Központi Intelligens Hálózati Mintaprojekt regionális zárórendezvényét tartották Miskolcon

„Már közel húszezer végpontot mérnek okosan az Északkelet-magyarországi régióban a KOM Központi Okos Mérés Zrt. Központi Intelligens Hálózat Mintaprojekt keretén belül. Ezzel alapozza meg az okos hálózati rendszer hazai kiépítését – derült ki a cég mai, miskolci sajtótájékoztatóján. A cél a tervezhetőbb fogyasztás. A KOM Központi Okos Mérés Zrt. országos kiterjedésű Mintaprojekt keretében vizsgálja a hazai okos mérési hálózat kialakításának lehetőségeit, több mint 100.000 fogyasztási végpontot bevonva a villamos energia, földgáz, víz és távhő szektorból. A projekt során kiemelt szerepet kapott az...

Read more

Várostalálkozó – egy magyar városhálózat esélyei. URBACT találkozó a Lechnerben

„Lehet-e, érdemes-e hazai tematikus várospartnerségeket létrehozni az URBACT, az Urban Agenda partnerségek vagy a jól működő olasz, lengyel városhálózati példák mintájára? A Miniszterelnökség kezdeményezésére a Lechner Tudásközpontban 2017. december 13-án megtartott URBACT Várostalálkozó fókuszában ez a kérdés állt. A külföldi modellek megismerése után a résztvevők közzétették ötleteiket, javaslataikat, ami alapján körvonalazódni látszik egy hazai partnerségi modell. A találkozó témájának felvezetéseként Dr. Dömötör Tamás, a Miniszterelnökség Területrendezési és Településügyi Főosztály munkatársa az Európai Unió városfejlesztési trendjeiről beszélt. Az ENSZ településekért felelős szakosított szerve,...

Read more

Világbank: Magyarország a helyi sikeres megoldások elterjesztésével javíthatja versenyképességét

„A Világbank felmérése szerint a magyar városok az üzleti környezet több szegmensében jobbak az uniós átlagnál – mondta Thomas Bender, az Európai Bizottság csoportvezetője kedden Székesfehérváron, a jelentés bemutatóján. A Vállalati működési környezet versenyképessége az Európai Unióban 2017 felmérésben a vizsgált magyar városok az ingatlan nyilvántartásba vételekor és a szerződések érvényesítésekor jobban teljesítettek, mint az európai uniós átlag, ugyanakkor a vállalkozás indítása és az elektromos áramhoz való hozzáférés tekintetében még szükségük van fejlődésre. Ez a tanulmány Magyarország, Bulgária és Románia 22 nagyvárosának...

Read more
Page 2 of 5 1 2 3 5
Close Menu