Skip to main content

Találat: Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)

Lezárult a Magyar Államkincstár utóellenőrzése, a korábban azonosított hiányosságok egy része továbbra is fennáll

„Az Állami Számvevőszék elvégezte a Magyar Államkincstár működése és gazdálkodása utóellenőrzését a 2014. június 10. – 2017. február 10. közötti időszakra vonatkozóan. Az ÁSZ megállapította, hogy az intézkedési tervben meghatározott 30 feladatból a Magyar Államkincstár tizennyolcat határidőben, négyet határidőn túl hajtott végre. A végrehajtott feladatokkal lépéseket tett a szabályszerű működése és gazdálkodása érdekében. A kettő részben végrehajtott, illetve az öt végre nem hajtott intézkedés miatt azonban, az ÁSZ által korábban azonosított hiányosságok egy része továbbra is fennáll. A Nemzetgazdasági Minisztérium az intézkedési...

Read more

A kormány 250 millió forinttal támogatja az önkormányzati adatszolgáltatás javítását

„Napjainkban a pontos és megfelelő színvonalú államháztartási adatszolgáltatás kiemelt fontossággal bír. A kormány célja, hogy még hatékonyabbá válhasson a közpénzügyi tervezés és ellenőrzés rendszere. Ennek elősegítése érdekében a nemzetgazdasági miniszter döntése alapján 250 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesül 118 települési önkormányzat. A nemzetgazdasági miniszter – a belügyminiszterrel egyetértésben – január 31-én az elmúlt évekhez hasonlóan ismét pályázatot hirdetett az önkormányzati adatszolgáltatások minőségének javítását célozva. A két komponensből álló felhívást idén is hatalmas érdeklődés övezte, ami jelzi a kezdeményezés fontosságát. Az...

Read more

Egymilliárd forint támogatás a kkv-k tőzsdei bevezetéséhez (GINOP-1.1.7-17)

„1 milliárd forintos keretösszeggel megjelent a „KKV szektor hatékonyságának növelése elsősorban tőzsdei bevezetést szolgáló intézkedések biztosítása révén” című kiemelt pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében – jelentette be Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára. Hozzátette: Magyarország Kormányának célja a Budapesti Értéktőzsde Zrt. együttműködésével a kis- és középvállalkozások pénzügyi ismereteinek, önálló külső finanszírozási képességének növelése, nemzetközi hálózatosodásuk elősegítése, nemzetközi piacokon történő megjelenése, továbbá tőzsdei jelenlétének erősítése. A fejlett tőkepiac és tőzsde az egyik alappillére...

Read more

7 milliárd forintot nyertek el fejlesztésekre Pest megyei vállalkozások és önkormányzatok

„61 pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozás nyert el összesen 3 milliárd forintot telephelyeik fejlesztésére és 53 pest megyei önkormányzat összesen 4 milliárd forintot a belterületi utak gazdaságfejlesztési célú felújítására. A Nemzetgazdasági Minisztérium Pest megye célzott fejlesztését szolgáló programjának első két felhívására többszörös túligénylés történt, így a tárca az eredeti támogatási keretösszeget összesen 2 milliárd forinttal emelte meg - jelentette be Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár. 61 pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozás nyert el összesen 3 milliárd forintot...

Read more

Nem költöznek további minisztériumok a Várnegyedbe, nem telepítenek egyes tárcákat vidékre

„Jelen állás szerint nem költöznek további minisztériumok a Várnegyedbe, az egyes tárcák vidékre helyezésének ötlete pedig elhalt. A Miniszterelnökség komplexuma épül, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Belügyminisztérium készül még a Várba költözésre. A királyi palota épületegyüttesének megújítása is folyamatban van. További minisztériumok Várba költözéséről nem született döntés – tájékoztatta a Magyar Időket a Miniszterelnökség. Lázár János miniszter korábban, a vidék helyzetéről tartott parlamenti vitában azt mondta: megbukott a minisztériumok vidékre költözése, a tárcák inkább a budai Várat választották. A Miniszterelnökségen kívül a...

Read more

Több mint 118 milliárd forint uniós forráshoz jut Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

„Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe 118,9 milliárd forint uniós forrás érkezik a 2020-ig tartó fejlesztési ciklusban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára hétfőn Nyíregyházán. Oláh Gábor a megyeházán megtartott partnerségi napon hangsúlyozta, ebből az összegből a megyeszékhelyen kívüli megyei települések a Terület- és településfejlesztési operatív programban (Top) 89,3 milliárd, Nyíregyháza – mint megyei jogú város – pedig 29,6 milliárd forintot használhatnak fel. A megyei Top-források mintegy harmadára, 34,6 milliárd forintra már nyerteseket is hirdettek. A támogatási szerződéseket június közepéig...

Read more

Közzétette társadalmi közfelelősségvállalási (PSR) stratégiáját a Gazdasági Versenyhivatal

„A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kidolgozta PSR stratégiáját, mint a tevékenységének kiterjesztését a fogyasztói jólét növelésének érdekében – mondta Tevanné dr. Südi Annamária főtitkár a GVH társadalmi közfelelősség-vállalásáról, azaz PSR tevékenységéről tartott műhelybeszélgetésen. A PSR nem más, mint a közigazgatási és közszolgáltató szervezetek önkéntes többletvállalása a működésükkel összefüggő vagy az attól független, jellemzően kritikus társadalmi szükségletek és problémák megoldása érdekében. A workshop a közintézmények, és elsősorban a GVH társadalmi közfelelősség-vállalásával kapcsolatos kérdéseket járta körül. Gáspár Mátyás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem címzetes docense, a...

Read more

Késik a minisztériumok költözése a budai Várba?

„Csak a nemzetgazdasági tárca büdzséjében van pénz a rekonstrukcióra. A 2018-as büdzséjavaslat alapján lehet, hogy még jövőre sem kerül sor a minisztériumok Várba költözésére. A parlament előtt lévő előterjesztésben egyedül a Nemzetgazdasági Minisztérium fejezetében találni olyan tételt, ami a költözés előkészítésére utal. Varga Mihály tárcája 13,8 milliárd forintot kap az egykori Pénzügyminisztérium épületének rekonstrukciójával összefüggő beruházások támogatására. Ez a pénz tehát az előkészületekre megy el, ám ebből nem következik, hogy még abban az évben fel is tud költözni a minisztérium a mostani...

Read more

Több mint félmillió bevallási tervezetet postázott az adóhivatal

„Már több mint félmillió személyijövedelemadó-bevallási tervezetet postázott az adóhivatal - tájékoztatta Tállai Adrás, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t. Összesen mintegy 820 ezer magánszemélynek postázza legkésőbb május 2-áig bevallási tervezetét az adóhivatal. Akik kérték a tervezetet a NAV-tól, hamarosan kézhez kapják, ha minden jövedelmet és kedvezményt tartalmaz, akkor az május 22-én automatikusan érvényes bevallássá válik - jelezte az államtitkár. Közölte az is, hogy 442 ezer magánszemély a napokban már kézhez is kaphatta a tervezetet. Várhatóan a jövő...

Read more

Egységes programot dolgoz ki a magyar munkaerő digitális fejlesztésére az NGM

„Egységes cselekvési programot dolgoz ki a Nemzetgazdasági Minisztérium a magyar munkaerő digitális fejlesztéséért, amely az alapkompetenciák elsajátításától, a felhasználói ismeretek bővítésén át az informatikus képzés megújításáig számos intézkedést tartalmaz - jelentette be a munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár egy szakmai konferencián. Cseresnyés Péter kifejtette: többek között lehetővé kell tenni a digitálisan írástudatlan állampolgárok számára, hogy térítésmentesen és lakóhelyüktől legfeljebb 30 kilométeres körzetben elsajátíthassák az alapkompetenciákat. Alapszintű és általános digitális képességűeket pedig tovább kell képezni, hogy alkalmasak legyenek a magasabb szintű digitális készségeket...

Read more
Page 5 of 23 1 4 5 6 23