Találat: NFÜ

A MAG Zrt. kezelésébe kerülnek az Új Széchenyi Terv ÁROP, EKOP és egyes ROP pályázatai

„2012. július 29-től a Kormány 176/2012-es rendelete alapján a MAG – Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. a VÁTI Nonprofit Kft. jogutóda az Új Széchenyi Terv keretébe tartozó pályázatok esetében. A rendelettel a MAG Zrt. kezelésébe kerülnek az Új Széchenyi Terv Államreform Operatív Program, az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program, valamint a Regionális Operatív Programok eddig a VÁTI által kezelt pályázatai. Az új közreműködő szervezet kijelölésének célja, hogy a szolgáltatások minősége javuljon, a pályázatkezelési átfutási idők csökkenjenek, valamint hatékonyabb pályázatkezelési rendszer valósulhasson meg. A pályázatkezelés...

Részletek

A pályázók is rovót kaptak

„Hosszasan részletezte az előző kormányzat és vezetés hibáit tegnapi sajtótájékoztatóján Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) elnöke azt indokolva, miért kell ismét gyorsítaniuk az uniós támogatási rendszert. Mint mondta, a kormányváltás előtt tömegével születtek a felelőtlen döntések. Számos, uniós forrást elnyerő beruházásról szerinte már akkor tudni lehetett, hogy a megvalósításával gondok lesznek. Közben felrótta, hogy a támogatási keret mindössze hat százalékát fizette ki az előző vezetés, miközben ők 26 százaléknál tartanak; hogy a szerződéskötések száma a jelenlegi heti 195-tel szemben 103...

Részletek

Megjelent az Önkormányzati ASP központ felállítása című felhívás

„Elérhető a honlapon az „Önkormányzati ASP központ felállítása” című, EKOP-3.1.6 kódszámú kiemelt felhívás. Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent programra 2 350 000 000 Ft áll rendelkezésre. A projektjavaslat benyújtására 2012. április 19. és 2012. május 21. között van lehetőség.” Forrás: Megjelent az Önkormányzati ASP központ felállítása című felhívás, Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, 2012. április 19. Részletes felhívás és útmutató (pdf) Projekt adatlap (doc)

Részletek

Megjelent az Oktatási és kormánytisztviselői funkciókat támogató kártyarendszer kiépítése című felhívás

„Elérhető a honlapon az Oktatási és kormánytisztviselői funkciókat támogató kártyarendszer kiépítése című, EKOP-2.3.6 kódszámú kiemelt felhívás. ... Részletes célok és módszerek Cél, hogy megvalósuljon a Nemzeti Egységes Kártyarendszer. Ennek elemeként a) a kártyarendszer kereteinek kialakítása tekintetében - megszülessen a Nemzeti Egységes Kártyarendszer előírásrendszere, valamint a kapcsolódó jogszabályi környezet; - meghatározásra kerüljenek azon gyártók alkalmassági kritériumai, akik a kártyarendszerben kiadásra kerülő kártyák előállítására és a kapcsolódó egyéb tevékenységek elvégzésére alkalmasak; - elkészüljön a központi kártyanyilvántartás és kialakításra kerüljenek annak kapcsolódási pontjai a jelen...

Részletek

Az Új Széchenyi Terv keretében az államigazgatásban elsőként az NFÜ bevezeti az elektronikus aláírást

„A kifizetési folyamatba iktatott e-aláírás bevezetésével a teljes papírmentes pályáztatás felé tett fontos lépést a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. A digitális ügymenet költséghatékonyabbá és rövidebbé teszi az eljárást, hiszen alkalmazásának köszönhetően a legfontosabb bizonylatok összeállítása, kézjeggyel történő ellátása, és intézmények közötti mozgatása is elektronikusan úton történik a jövőben. Az NFÜ célja végső soron az, hogy az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló beruházásokhoz, fejlesztésekhez kapcsolódóan benyújtott számlák kifizetését felgyorsítsa. Az európai uniós és a hazai elvárásokat is teljesíti az NFÜ által hamarosan bevezetésre kerülő...

Részletek

Papírról hálóra vált az ÁNTSZ

„Jövő januártól valamennyi partnerével on-line kapcsolattartásra tér át az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat. A közel 1,8 milliárd forintos, uniós forrásból létrejövő beruházás eredményeként megszűnik a papiros-faxos, levelezős adatforgalom, helyette egyetlen gombnyomással, az infosztrádán jönnek-mennek az anyagok. A fenti váltásból a laikus nagyközönség először az ÁNTSZ megújuló honlapjával találkozik, az oldalon barangolva pedig azt is konstatálhatja, hogy nemcsak a korábbinál frissebbek az adatok, hanem az alkalmazott térinformatikai rendszer eredményeként rögtön vizuálisan is megjelentetik ezeket. A gyakorlatban tehát nem csak az tudható meg...

Részletek

24/2011. (V. 6.) NFM utasítás az egységes működési kézikönyv kiadásáról

A nemzeti fejlesztési miniszter 24/2011. (V. 6.) NFM utasítása az egységes működési kézikönyv kiadásáról a ... 2007–2013. programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdés 4. pontja alapján. "581. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba. 582. § Az egységes működési kézikönyv kiadásáról szóló 16/2011. (III. 8.) NFM utasítás hatályát veszti." Forrás: 24/2011. (V. 6.) NFM utasítás az...

Részletek

Társadalmi egyeztetésen az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) 2011-2013. évi akciótervét

„A mai nappal társadalmi egyeztetésre bocsátjuk az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) 2011-2013. évi akciótervét, amely összesen 34,35 milliárd forint összegű támogatási keretet érint. Az akciótervhez kapcsolódó észrevételeket, javaslatokat 2011. március 11-én éjfélig várjuk. Fontos, hogy a fejlesztési forrásokról rendszeresen zajló társadalmi egyeztetések mindenki számára követhetőek és minél hatékonyabbak legyenek. Ennek érdekében internetes formában gyűjtjük össze és tesszük közzé partnereink véleményét. A www.nfu.hu honlap Partnerségi Fórumának használatával a pályázatokra beérkezett észrevételek azonnal elérhetővé válnak a honlap felületén keresztül, és lehetőség nyílik arra...

Részletek

Hány év kell egy aláírásra avagy egy Eu-s pályázat előélete

„Egyszer volt, holt nem volt egy balatonparti kisváros (Fonyód) képviselő-testülete, aki gondolt magában egy nagyot, és elhatározta, hogy nagyszabású városfejlesztésbe fog. Megbízta az apparátusát, hogy éjt nappallá téve keressen, kutasson pályázati források után. Az ügyes kis dolgozók találtak is az NFÜ honlapján egy Funkcióbővítő integrált városfejlesztési akciók támogatása fantázianevű kiírást. A Képviselő-testület sem volt rest, nosza megbízott rögvest egy céget a szükséges tanulmányok elkészítésével, az apparátusának pedig parancsot adott, hogy gőzerővel lássanak neki a pályázat kidolgozásának. Akkor még nem is sejtette micsoda...

Részletek

Felhívás kiemelt projektötletek benyújtására

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség felhívása szerint várják a javaslatokat az alábbi témákban: Kiemelt projektötlet az Államreform operatív program 1. prioritási tengelyében foglalt célkitűzések megvalósításához és kiemelt projektötlet az Elektronikus közigazgatás operatív program 1., 2. és 3. prioritási tengelyeiben foglalt célkitűzések megvalósításához. Kiemelt projekt ötlet gazdája kizárólag költségvetési szerv, 100%-os állami tulajdonban lévő szervezet, Kormány által alapított közalapítvány, önkormányzat, önkormányzati társulás vagy önkormányzati intézmény, illetve egyház lehet. Más szervezet nem nyújthat be kiemelt projekt ötletet. Érdekes... egyház, mint a az államreform kiemelt projektötletének...

Részletek
Page 1 of 2 1 2