Skip to main content

Találat: önkormányzatok

A vidék fővárosainak jegyzői Békéscsabán

„A Megyei Jogú Városok Szövetsége Jegyzői Kollégiumának legutóbbi ülésére 2011. március 29-30. között került sor Békéscsabán. A 23 megyei jogú város címzetes főjegyzője és jegyzője a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Nemzetgazdasági Minisztérium, az Állami Számvevőszék és a Békés Megyei Kormányhivatal vezetőivel illetve magas szintű képviselőivel, elismert szakemberek körében tárgyalta meg a nagyvárosokat érintő aktuális ügyeket. A tanácskozás témáinak középpontjában a közigazgatási rendszer átalakítása, a reformfolyamat jelenlegi helyzete, eddigi eredményei és tapasztalatai, továbbá az önkormányzati működés gyakorlati kérdései álltak. Az első előadó...

Read more

Intézményracionalizálás

„Megszünteti Enyingen a gimnáziumot és az idősek otthonát is a Fejér Megyei Önkormányzat, ha a kisváros önkormányzata átadja neki azokat működtetésre - írja a Fejér Megyei Hírlap online. Vargha Tamás, a megyei közgyűlés elnöke levélben kérte Enying polgármesterét, hogy fontolják meg a döntésüket, mert mint írta - a megye jelenlegi intézményeit is alig tudja fenntartani. Az önkormányzati törvény előír a megyének feladat-ellátási kötelezettséget, amely nem egyenlő a működtetési kötelezettséggel - hangsúlyozza a közgyűlési elnök. Az enyingi képviselő-testület intézményracionalizálás címén határozott a két...

Read more

Minden önkormányzat marad

„Az önkormányzati államtitkár előadásában hangsúlyozta, hogy az önkormányzati rendszerre vonatkozó kormányzati elképzelések nincsenek kőbe vésve, a program végrehajtásához a politika támogatása szükséges. Az elmúlt időszakban írásban kérték az önkormányzati érdekszövetségek véleményét, a jövőben személyes egyeztetéseket kezdeményeznek. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az elmúlt 20 évben kialakult önkormányzati rendszer értékeit meg kell őrizni, ugyanakkor nem kerülhető el az önkormányzati rendszer teljes átalakítása. Ugyanis az nem járható út, ahogy az elmúlt nyolc évben az önkormányzatok eladósodtak, a települések jelentős része adósságcsapdában vergődik. A mai napig...

Read more

Korszerűsödő közigazgatás

„Dr. Tarnai Richárd, a Pest Megyei Kormányhivatal elnöke gödi látogatása alkalmával a helyi sajtóképviselőinek adott tájékoztatójában kiemelte, hogy az Orbán kormány egyik legfontosabb célja a széttagolt területi közigazgatási szervezetrendszer egységesítése, az egyablakos rendszer kialakítása az ügyintézés megkönnyítése érdekében. A kormánypárti országgyűlési képviselő bevezetőjében elmondta, hogy nagy családos édesapaként és politikusként egyaránt jól ismeri, hogy milyen gondok foglalkoztatják az ügyeiket intéző állampolgárokat. A Pest Megyei Kormányhivatal irányításával működő Kormányablak - így a közeli Vácon - az állam "kinyújtott kezeként" abban segít, hogy az...

Read more

A Baranya Megyei Kormányhivatal jegyzői értekezlete

„A Baranya Megyei Kormányhivatal jegyzői értekezletet tartott 2011. március 16-án. Dr. Hargitai János, kormánymegbízott megnyitójában ismertette a kormány céljait, az alaptörvénnyel és a járások kialakításával kapcsolatos elképzeléseket. Bemutatta a kormányhivatal működését, beszélt a Kormányablakok működtetésének tapasztalatairól. Ezt követően a jegyzők aktuális feladatait érintő előadások hangzottak el. Az értekezleten a következő témakörökről volt szó: ... Az önkormányzatokat érintő főbb jogszabályváltozások Előadó: Dr. Solymosi Veronika Törvényességi Ellenőrzési és Felügyeleti Főosztály vezetője ... Az előadások prezentációi itt tölthetők le Az értekezlethez kapcsolódó szakmai anyagokat megtalálhatja...

Read more

Szombathely volt jegyzője az önkormányzati munkáról

„- Másfél évvel ezelőtti interjúnkban azt mondta, a hivatal olykor akkor is hatóságot játszik, amikor nem kellene, és erre jogszabályok kötelezik. Hozzátette, a jogszabályi változások többségét csak kétharmados többséggel lehetne megváltoztatni, erre akkor nem volt esély. Most viszont itt van a kétharmados többség. Látszik valami változás? - A kormányhivatalok létrejötte a folyamat első lépcsője, tehát valami elkezdődött. Mert lehetetlen állapot volt, hogy ha a jegyzőnek szakhatóságot kellett igénybe vennie, akkor 15 helyre kellett leveleznie. És volt olyan hatóság, amely számítógépen küldte meg...

Read more

„Nem engedhetjük meg, hogy a falvaink lepusztuljanak”

„Pártérdekek mentén alakult ki az 1990-ben létrehozott önkormányzati rendszer, de annak főbb elemei a mai napig jól teljesítettek – hangoztatták a téma szakértői az Antall József Baráti Társaság csütörtök esti, „Egy új magyar közigazgatás felé – az elmúlt 20 év változásainak tükrében” című rendezvényén. A rendszerváltáskor kijelölt úton haladjon-e tovább a közigazgatás, vagy pedig teljesen újat kell építeni? – tette föl a kérdést Verebélyi Imre, az Antall-kormány egykori államtitkára. Véleménye szerint nem érdemes teljesen újat létrehozni, mivel az 1990-ben lefektetett rendszer megfelelő....

Read more

Tanácskozás az önkormányzati rendszer átalakításának irányairól (II. rész)

„A közigazgatás átalakítása a kormányprogram része, vezette be előadását Rétvári Bence, majd a január elsejével felállt kormányhivatalok működési filozófiáját, irányítási struktúráját ismertette. A következő átalakítást 2013-ra tervezik, a járási szint bevezetésével, ami nem önkormányzati szint lesz, hanem a közigazgatás új eleme. Ennek a tervezett bevezetése orvosolja azt az önkormányzati problémát, hogy számos, az államtól megkapott feladat ellátására nincs forrása. Kormányzati pozícióból a járási rendszert az esélyegyenlőség érvényesülése szempontjából tartják fontosnak: bárhol szülessen egy magyar állampolgár, alapvető esélyei azonosak legyenek. A járási székhelyeken...

Read more

Egyeztetnek az új önkormányzati törvényről

„Egy évet szán a kormány arra, hogy egyeztethessen az önkormányzati rendszer átalakításának módjáról. A közigazgatási középszintet közel húsz éve, egy annak idején ideiglenesnek szánt törvény szabályozza, átalakításához kétharmados parlamenti többség szükséges. Nem hivatalosan, de már megkezdődött az önkormányzati törvény módosításáról szóló egyeztetés, az érintettek nemrég a Magyar Önkormányzatok Szövetségének meghívására, Gödöllőn tartottak konferenciát. Gulyás Gergely, az alkotmány-előkészítő bizottság fideszes alelnöke elmondta, az új alkotmány az önkormányzati rendszer kereteit határozza majd meg, azaz rögzíti, hogy a településeknek joga van vagy társulás formájában vagy...

Read more

3200 önkormányzat helyett

„Jelenleg valószínűbbnek tűnik a kisebb települések közigazgatásának összevonása. "Lengyelországban négyszer annyian élnek, mint Magyarországon, de csak 2500 önkormányzat van" - mondta az -nak egy önkormányzati tisztséget nem viselő fideszes képviselő. A kormány egyik magas rangú tisztviselője példaként azt mondta, hogy a vörösiszap-katasztrófától sújtott Kolontár jegyzőjének nyilván semmilyen lehetősége nem volt arra, hogy a tározó gátját ellenőrizze, pedig elvileg hozzá tartozott. A régebbi francia modell felé mutat az alaptörvény tervezetében az a megfogalmazás is, amely szerint az önkormányzatok "meghatározott mértékű kölcsönfelvételéhez vagy más...

Read more
Page 45 of 48 1 44 45 46 48