Skip to main content

Találat: önkormányzatok

Csak a közigazgatásra vonatkozik a kormány által elrendelt, 2019. november 30-ig érvényes létszámstop – sajtótájékoztató

„Csak a közigazgatásra vonatkozik a kormány által elrendelt létszámstop, a kórházakra, szociális intézményekre nem vonatkozik az intézkedés - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. Gulyás Gergely azt mondta, a kormánynak az volt a szándéka, hogy a közigazgatás területén legyen átmeneti létszámstop, sehol máshol. Arra a felvetésre, hogy az egészségügy területén nem is volt létszámstop, hozzátette: semmilyen létszámstop nincs hatályban, bárki azonnal felvehető. Megjegyezte, december 1-jén már nem lesz hatályban a közigazgatási létszámstop. Szólt arról is, hogy a tavalyi és az...

Read more

Egyeztetést sürgetnek a balatoni önkormányzatok a Balaton-partvonal rendezési tervéről

„ A testületek több helyen is ellentmondásosnak tartják a beépítetlenül megőrzendő parti területsáv határait, a nádasok ábrázolása több helyen nem felel meg a valóságos állapotnak, a kerékpárutak ábrázolása pedig nem minden esetben tükrözi a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-vel egyeztetett utolsó állapotot. Egyeztetést sürgetnek a balatoni önkormányzatok a Balaton-partvonal rendezési tervéről, és szeretnék a terv véleményezésére rendelkezésre álló határidő kitolását is – közölte Balassa Balázs a balatoni önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) elnöke az MTI-vel csütörtökön. A testületek több helyen is ellentmondásosnak tartják...

Read more

Fókuszban a Balaton-part, meghosszabbították a véleményezési határidőt

„ Áttekintették a helyiek Alsóörs partjainak területszabályozási tervét, amit Hebling Zsolt polgármester szervezett meg a teltházas művelődési házban. A terv véleményezési határidejét az illetékesek november 22-ig meghosszabbították. Az előzményekről kiderült, a Balaton partvonalát meghatározó eddigi jogszabályt új váltja fel, amelynek terveit a napokban kapta meg, és a november 8-ra kitűzött határidő helyett november 22-ig véleményezheti a 44 Balaton-parti település, valamint a Balatoni Szövetség. A leveleket a Miniszterelnökség építészeti és építésügyi helyettes államtitkársága postázta. A Balaton vízparti területeinek új közcélú terület-felhasználási tervét a...

Read more

1612/2019. (X. 24.) Korm. határozat az Integrált Jogalkotási Rendszer bevezetéséről és az ahhoz kapcsolódó feladatokról

„A Kormány a minőségi jogalkotás folyamatának magasabb szintű kiszolgálása és a kormányzati döntés-előkészítési és döntéshozó folyamatok, valamint egyes kapcsolódó hatósági tevékenységek egységes és kizárólagos informatikai támogatása érdekében 1. elrendeli a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztési Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1004/2016. (I. 18.) Korm. határozat szerinti Integrált Jogalkotási Rendszer (a továbbiakban: IJR) – az igazságügyi miniszter és a Miniszterelnöki Kormányiroda közigazgatási államtitkára által közösen meghatározott rendben és ütemben – próbaüzemben és legkésőbb 2020. augusztus 1-jével éles üzemben történő bevezetését, amelynek keretében a)...

Read more

Önkormányzati Hírlevél 2019/11 1-2. rész

„1. kötet: Önkormányzati Hírlevél 2019/11 2. kötet: a Szupergyors Internet Program megvalósítását megalapozó térségi konzultációk eredményeképpen kapott adatok. Járásokként az internetes ellátottság fehér foltjai (házszámokig részletezve), .xlsx fájlban.” Forrás: Önkormányzati Hírlevél 2019/11 1. rész; Belügyminisztérium; 2019. október 24. (PDF) Önkormányzati Hírlevél 2019/11 2. rész; Belügyminisztérium; 2019. október 24. (ZIP)

Read more

Önkormányzati bizalom és a kooperatív közszolgáltatások elmélete

„A közpolitika és a bizalom kapcsolatának vizsgálata talán napjaink egyik legaktuálisabb kérdése, mind az akadémia, mind a politika területén. Tanulmányunkban1 arra vállalkozunk, hogy a hazai és nemzetközi szakirodalom alapján áttekintjük az intézményi bizalom, különösképp a politikai intézményekbe vetett bizalom főbb magyarázó tényezőit. Ezt követően bemutatjuk a kooperatív közszolgáltatások elmélet főbb elemeit és ez alapján megvizsgáljuk, hogy az elmélet mennyiben járulhat hozzá az önkormányzatokba vetett bizalom növekedéséhez. Úgy találtuk, hogy az elmélet megvalósítása esetében az állampolgári részvétel erősítése és a közszolgáltatások minőségének javítása,...

Read more

Társadalmi vállalkozások és ökoszisztémáik Európában. Magyar országjelentés

„A társadalmi vállalkozás (social enterprise) és a társadalmi vállalkozói szellem (social entrepreneurship) fogalmai meglehetősen újak Magyarországon. Megjelenésük és első példáik egyes nemzetközi nonprofit szervezetek és alapítványok (Ashoka és NESsT) hatásához kapcsolódnak. Azonban bizonyos már létező hagyományok e fejlesztő és támogató szervezetek megjelenése előtt gyökereket biztosítottak a jelenségnek. E hagyományok közé tartozik a civil társadalom és a nonprofit szektor (jótékonysági, önkéntes és egyesületi hagyomány); a szövetkezetek, különösen a szociális szövetkezetek (szövetkezeti hagyomány); a társadalmi célú, felelős hagyományos vállalkozások (üzleti háttér); az egyházakhoz kapcsolódó...

Read more

A magyar önkormányzatok korlátai a helyi gazdaságfejlesztésben

„A tanulmány elsősorban elméleti megközelítéssel arra keres választ, hogyan lehetséges a helyi gazdaságfejlesztés neoliberális kormányzási modelljét a hazai önkormányzati keretek között alkalmazni. A helyi gazdaságfejlesztés nemzetközi szervezetek által is támogatott, mainstreamnek tekintett irányítási modellje a decentralizációra, többszereplős kormányzásra, partnerségre épül, ami feltételezi az önkormányzatok erős kompetenciáit és mérlegelési mozgásterét. A tanulmány áttekinti a helyi gazdaságfejlesztés elméleteit, céljait, kormányzási modelljeit, intézményeit, majd szembesíti ezeket a magyar önkormányzatok 2010 előtti és utáni helyzetével. Megállapítja, hogy a magyar önkormányzatok ugyan a rendszerváltás után jelentős önállósághoz...

Read more

Innovatív önkormányzati szervezet tervezése Ottawában

„Innovatív önkormányzati szervezet tervezése Ottawában A Service Design Network (SDN) periodikája, a Touchpoint aktuális száma bemutatja Ottawa főváros önkormányzata és a PricewaterhouseCoopers (PwC) közös projektjét, amely a közigazgatási és közszolgáltatási innováció mozgásterének bővítését célozza önkormányzati szinten (Designing an Innovative Municipal Organisation). A projekt fókuszában a szolgáltatásnyújtásra irányuló innováció (service delivery innovation) áll, illetve hogy ez mennyire és milyen módon érvényesülhet a közszféra – jellemzően erősen szabályozott – környezetében. Az innováció az önkormányzat esetében természetesen nem egy új műszaki termék megvalósítását jelenti, hanem...

Read more

A középszintű kormányzás helyzete és perspektívái Magyarországon

„A középszintű/területi kormányzás mind a szakmai, mind a politikai érdeklődés homlokterében áll, működését, szerepét hosszú ideje megoldatlan problémák jellemzik. E kötet egyrészt képet kíván nyújtani a megyei szintű önkormányzás jelenlegi helyzetéről, másrészt fejlesztésének lehetőségeiről. A szerző betekintést nyújt a középszintű kormányzás elméletébe és nemzetközi trendjeibe amellett érvelve, hogy nem absztrakt reformmodellek kidolgozására, hanem komplex elemzésekre és alapos reform-előkészítési lépésekre lenne szükség. Felhívja a figyelmet arra is, hogy a középszint a kormányzati rendszer részeként, csak a felette és alatta álló szintekkel való viszonyrendszerben...

Read more
Page 8 of 48 1 7 8 9 48