Skip to main content

Találat: Országos Mentőszolgálat (OMSZ)

Németek hívták dolgozni az ország leggyorsabb mentőjét

„Emlékeznek még arra a nemzetközi szinten sikeres videóra amit egy magyar mentős, Csordás Tibor töltött fel Youtube-ra néhány napja? A látványos videón − amit azóta közel két és fél millióan néztek meg − az látható, ahogy a fél városon átszáguld, hogy egy riasztás után a megadott címre minél hamarabb kiérjen. A Blikk megszólaltatta a sofőrt, az interjúból kiderült, a videót már oktatási célra használják, Csordás Tibort pedig már Németországba is hívták vezetni. „Az OMSZ először meg akarta tiltani a videózást, ma már...

Részletek

Távdiagnosztikai rendszer segíti a háziorvosokat

„Korszerű távdiagnosztikai rendszer segíti a jövőben a háziorvosokat: az úgynevezett transztelefonikus EKG (TTEKG) abban segít, hogy szívpanaszok esetén a lehető leggyorsabb és legpontosabb diagnózishoz juthassanak. Balogh Sándor, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) alapellátási és ellátásszervezési főosztályának vezetője elmondta, 130 ilyen készüléket már használnak a háziorvosok. Az igényeket folyamatosan mérik fel, és az eszközre pályázni lehet majd - tette hozzá. A Magyar Stroke Társaság, a Magyar Kardiológusok Társasága és az OTH főosztálya összegzése szerint a fejlesztés abból a szempontból is nagy jelentőségű, hogy...

Részletek

Szolnokon is kész az új mentésirányítási központ

„A megyei jogú városok közül utolsóként Szolnokon is átadták hétfőn az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) új mentésirányítási rendszerének helyi központját. Az uniós forrásból megvalósult fejlesztés mellett a szolnoki mentőállomás épülete és eszközállománya is megújult. Az eseményen Burány Béla, az OMSZ főigazgatója elmondta: két uniós projekt keretében több mint 4 milliárd forintból fejlesztik a mentésirányítás rendszerét, és csaknem 11 milliárd forintot fordítanak a mentőállomás-hálózat korszerűsítésére. Előbbivel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az „a kockás papírtól a számítógépig hatalmas evolúciós ugrást jelent” a hazai mentésirányítás történetében....

Részletek

Eldobták a papírt, elektronikus mentésirányításra álltak át Fehérváron

„Kizárólag elektronikus alapon végzik már a mentésirányítást a mentők új székesfehérvári központjában, amely minden tekintetben megegyezik az országban található többi megyei központtal. Az Országos Mentőszolgálat megpróbálja a szervezetet a 21. századi, profi szervezetek közé emelni, mert sok részterületen még az 1970-80-as években „rekedtek” – mondta a pénteki avatón Burány Béla főigazgató, aki legnagyobb, húszéves vállalásuknak a 15 percen belüli kiérkezést nevezte, amelynek százalékos mutatója a 2000-es évek eleje óta 78 százalék körül mozog. Szerinte a mentőszolgálat megújítására szánt 16 milliárd forintnyi forrás...

Részletek

A pályázók felelőssége az uniós forrásból készülő fejlesztések végrehajtása

„Ahogy más projekteknél, úgy a novemberig felújítandó, illetve megépítendő mentőállomások esetében is az európai uniós forrásokra pályázók felelőssége a fejlesztések végrehajtása. Mindemellett a kormány mindent megtesz azért, hogy a határidőig befejezhető projektek esetében felgyorsítsa a folyamatot - mondta Csepreghy Nándor európai uniós fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár csütörtökön az MTI-nek. A politikus a Népszabadság csütörtöki cikkére reagált, amelyben azt írták: novemberig országszerte 21 új mentőállomást kellene építeni és 47-et felújítani ahhoz, hogy az ezekre kapott 11 milliárd forintnyi uniós forrás ne vesszen el....

Részletek

Létrejön az Állami Egészségügyi Ellátóközpont

„A gyógyszer-nagykereskedelmet a létfontosságú rendszerek és létesítmények közé sorolják - a többi közt erről szól az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosítása, amelyet kedden fogadott el a Ház. Az Országgyűlés által 145 igen, 35 nem szavazattal és 5 tartózkodás mellett elfogadott jogszabály emellett újraszabályozza a mentőszolgálat feladatkörét, és módosítja az egészségügyben tevékenykedő szakmai kamarák választásával kapcsolatos szabályokat. Az egészségügyi intézményrendszer átalakításával érintett Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) helyett jogutódként a jövőben az Állami Egészségügyi Ellátóközpont (ÁEEK) gyakorolja majd...

Részletek

Az új mentésirányítási rendszer áttörést jelent a mentőszolgálatnál

„Áttörésként értékelte az Országos Mentőszolgálat új mentésirányítási rendszerét az egészségügyért felelős államtitkár kedden Budapesten. Az Országos Mentőszolgálat munkája célzottabb, hatékonyabb lehet az új informatikai rendszernek köszönhetően. Nagyban javul majd a mentés színvonala az országban - mondta Szócska Miklós az európai uniós forrásból megvalósuló új rendszer bemutató sajtótájékoztatóján. Közölte: jelenleg a szoftvereket telepítik, a rendszer betanítása zajlik. Az egészségügyért felelős államtitkár emlékeztetett, hogy 2007 óta a 2010-es kormányváltásig nem történt mentőgépkocsi-beszerzés, az elmúlt három évben azonban 120 mentőgépkocsit helyeztek üzembe. Hozzátette, a kedden...

Részletek

2 és fél milliárdból fejlesztenek új mentésirányítási rendszert a mentők számára

„ Jövő év közepéig a kor technikai színvonalának megfelelő informatikai alapú mentésirányítási rendszert vezetnek be az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ). A 2,5 milliárd forintos fejlesztés egyik célja, hogy a mentők tizenöt percen belüli helyszínre érkezésének aránya kilencven százalék fölé emelkedjen. Szócska Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón a fejlesztés további céljai közé sorolta, hogy csökkentsék a sürgősségi ellátáshoz hozzáférés jelenlegi egyenlőtlenségeit, valamint a mentésben dolgozók korszerű eszközökkel dolgozzanak. A fejlesztésnek köszönhetően az erőforrásokat jobban be lehet majd osztani...

Részletek

Megújul a 112-es hívószám Magyarországon

„Az év végéig elkészül az Egységes Segélyhívó Rendszer, a 112-es segélyhívószám, európai színvonalú infokommunikációs technológiája. A rendszer kiépítéséért felelős Konzorcium mai sajtótájékoztatóján bemutatta a kiépítés fontosabb mérföldköveit, valamint a beruházás sikerkritériumait. A rendszer hazai bevezetésével párhuzamosan javul a segítségnyújtás hatékonysága és megújul a 112-es európai segélyhívószám is. Magyarországon 2010-ben született meg a döntés, hogy a segélyhívások kezelésére, létre kell hozni egy modern infokommunikációs rendszert, melynek legfontosabb célja a segítségnyújtás folyamatának gyorsítása és az úgynevezett fals hívások arányának csökkentése. Az Egységes Segélyhívó Rendszer...

Részletek

Kockázatos dolog lehet a Facebook használata a munkavállalók számára

„Információink szerint a „Facebook-törvény" bevezetése óta „repkednek a fegyelmik" a mentőszolgálatnál. Ráadásul már nemcsak a „valós tényeknek hamis színben való feltüntetéséért" és a véleménynyilvánításért, hanem az OMSZ számára kényes cikkek, posztok megosztásáért, azokhoz történő hozzászólásért és olykor akár csupán lájkolásáért is figyelmeztetés jár. Egy a lapunknak nyilatkozó, névtelenséget kérő OMSZ-dolgozó szerint csak az elmúlt pár napban öt fegyelmit osztottak ki olyan bejegyzések miatt, amelyek többsége „nem a betegellátásról, sokkal inkább a jelenlegi vezetésről szólt". Két héttel ezelőtt azért kaptak az akkori műszak...

Részletek
Page 3 of 4 1 2 3 4