Skip to main content

Találat: terület- és vidékfejlesztés

Fontos szerep jut a megyei jogú városoknak 2014-2020 között

„A mostani hét éves uniós költségvetési ciklusban a fejletlenebb régiók megyei jogú városai mintegy 390 milliárd forint forrást használhatnak fel településfejlesztési céljaikra, a megyei jogú városok hét éves irányadó forráskeretéről a 2014 decemberében született kormányhatározat rendelkezik - mondta Rákossy Balázs uniós források felhasználásáért felelős államtitkár az MTI-nek hétfőn. Rákossy Balázs kiemelte: a megyei jogú városok kiemelt szerepet kapnak a 2014-2020-as uniós költségvetési időszakban. Fenntartható városfejlesztési célokra az Európai Fejlesztési Alap (ERFA ) forrásainak 6,7 százaléka mellett, kiegészítő pénzeszközként az Európai Szociális Alap...

Read more

Az Európai Bizottság módosításokat javasol a Vidékfejlesztési Programon

„Bonyolultnak tartja az Európai Bizottság (EB) a 2015-2020-as uniós költségvetés ciklus forrásainak felhasználására benyújtott, egyeztetés alatt álló magyar agrár-vidékfejlesztési programot. Az EB szerint a magyar program túl sok tervezett intézkedést tartalmaz, ez pedig veszélyeztetheti a későbbi végrehajtást. Szakértők szerint az valószínűsíthető, hogy az elfogadáshoz Magyarországnak csökkentenie kell a programban szereplő intézkedések számát. Egyelőre nem tudni, hogy a bizottsággal folytatott egyeztetések mikor fejeződnek be, de a Miniszterelnökség komolyan mérlegeli, hogy egyes új pályázatokat saját országkockázatra a program végeleges uniós jóváhagyása előtt meghirdet. Túlságosan...

Read more

Együttműködési megállapodást kötöttek a megyei jogú városok és az MKIK

„Együttműködési megállapodást kötött a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK) a térségi gazdasági fejlesztés, valamint a megyei és helyi foglalkoztatási helyzet javítása érdekében, a megállapodást a két szervezet elnöke, Szita Károly és Parragh László kedden írta alá a sajtó jelenlétében Budapesten. Szita Károly elmondta, a megyei jogú városok ebben az európai ciklusban - a múlt heti euró árfolyamon számolva - 387 milliárd forinttal rendelkeznek majd csak a területi operatív programban. Ezt szeretnék úgy elkölteni, hogy erősítsék a...

Read more

URBACT III (2014-2020) információs nap 2015. február 17-én

„A Miniszterelnökség és az URBACT program vezetése információs napot tart 2015. február 17-én, Budapesten. A rendezvény az URBACT III program hazai indító rendezvénye, célja az URBACT III program és a fenntartható városfejlesztés hazai kereteinek bemutatása. A rendezvény helyszíne: Károlyi-Csekonics Rezidencia (1088 Budapest, Múzeum utca 17.) Az infónapon a sikerrel elért integrált városfejlesztési eredmények mellett az URBACT III városfejlesztési programhoz történő csatlakozási lehetőségekről és a hazai városfejlesztési programkeretekről lesz szó. A rendezvény nyitott a hazai érdeklődő közönség számára. A részvétel térítésmentes, de a...

Read more

Kormányzati intézmény székhelye lett Kecskemét

„ Magyarország jól halad a vidéki erőcentrumok kiépítésében – mondta a miniszterelnök Kecskeméten, a Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárságának átadó ünnepségén. Orbán Viktor abból az alkalomból mondott beszédet Bács-Kiskun megye székhelyén, hogy a Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztésért Felelős Államtitkársága az első olyan államtitkárság, amely vidéki helyszínen működik. A kormányfő köszönetet mondott Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkárnak az úttörő szerep vállalásáért. A vidéknek a fővárossal egyenrangú szerepet kell kapnia, az ország – Budapest minden szépsége és ereje ellenére – nem állhat egy fővárosból – hangsúlyozta...

Read more

Önkormányzati finanszírozás – lépések a térségi vagyongazdálkodás felé?

„A tanulmányban Giday András, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara közgazdásza arra a kérdésre keresi a választ, hogy az önkormányzati rendszer változtatása milyen hatással lehet a vagyonnal való gazdálkodásra és ennek milyen ellenőrzési aspektusai lehetnek. A szerző elsődlegesen a finanszírozás oldalról járja körbe, hogy az adott feladat, illetve a térség egésze tekintetében milyen hatások várhatók. A szerző a tanulmányban először leírja a korábbi és a 2013-tól bevezetett rendszer közötti fontosabb eltéréseket, ezt követően általános jelleggel a vagyonállomány főbb elemeit mutatja be és tárgyalja...

Read more

Kecskeméten kezdte az új évet a vidékfejlesztési államtitkárság

„ Január 5-én megindult a munka a Kecskemétre költöztetett vidékfejlesztési államtitkárságon, a 110 fős létszámból 64-en kezdtek el dolgozni, ám folyamatosan érkeznek az új munkatársak - írja a szerdai Népszabadság. Böröczk Anita, az államtitkárság sajtószóvivője a lapnak elmondta: az államtitkárság korábbi dolgozóinak mintegy fele nem költözött Budapestről Kecskemétre, helyükre a környékről vettek fel képzett, az agráriumban és a vidékfejlesztésben jártas fiatalokat. A szóvivő szerint február derekáig teljes lesz a létszám. Tavaly július 31-én született kormányhatározat arról, hogy Kecskeméten a Lorántffy Zsuzsanna utca...

Read more

Kistelepülések: Bankok és hatóságok a postákon

„A villanyszámla befizetésétől kezdve az egyes hivatali ügyek indításán át a hitel és az európai uniós agrártámogatások igényléséig sokféle tennivalót intézhetnek majd el a kistelepülések lakói az egyes postákon a kormányzati ciklus végére – mondta lapunk kérdésére Németh Lászlóné nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkár. – A Magyar Posta fejlesztéseivel, különféle pénzintézetek megvásárlásával, átalakításával kapcsolatos hírekben találkozhattunk mostanában a nevével. De mi a célja a kormánynak ezekkel az átalakításokkal? – Azt szeretnénk elérni, hogy azokon a vidéki kistelepüléseken, ahol ma legfeljebb...

Read more

Az Európai Számvevőszék elégedetlen a vidékfejlesztési projektek költségeivel

„Az Európai Számvevőszék által ma közzétett jelentés szerint az uniós tagállamok a vidékfejlesztési projektek támogatásakor jelentős megtakarításokat érhetnének el és jobb értékarányosságot biztosíthatnának. Noha a Számvevőszék számos hiányosságot állapított meg a vidékfejlesztési támogatások költségeinek tagállami ellenőrzésében, olyan működőképes és költséghatékony módszereket is talált, amelyeket szélesebb körben lehetne alkalmazni. A Bizottság a megállapításokkal egyetértve szándékát fejezte ki, hogy a vidékfejlesztési programok új generációja keretében együttműködjön a tagállamokkal a vidékfejlesztési költségek ellenőrzésének javítása érdekében. „A szóban forgó összegek jelentősek, ezért az uniós költségvetést kezelő...

Read more

Öt hazai, pénzügyi szolgáltatásokban érdekelt intézmény, lépett stratégiai szövetségre

„Stratégiai együttműködési megállapodást kötött egymással a Magyar Fejlesztési Bank Zrt., a Magyar Posta Zrt., a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete, a TakarékBank Zrt. és az FHB Nyrt. Az aláírók együttműködésük révén a hitelezési aktivitás növelését, a pénzügyi szolgáltatások megújítását, a vidék pénzügyi infrastruktúrájának és kultúrájának fejlesztését kívánják elérni. A Miniszterelnökség támogatja a nemzetgazdasági szempontból is fontos célok elérését. Az aláírók további szándéka, hogy önálló üzleti érdekeik képviselete mellett közösen dolgozzanak ki a gazdaságélénkítés szempontjából fontos, versenyképes pénzügyi termékeket és szolgáltatásokat. Biztosítani kívánják, hogy...

Read more
Page 9 of 13 1 8 9 10 13