Skip to main content

Találat: területi politika

Újabb stratégiai partnerségi megállapodást írt alá Navracsics Tibor több kereskedelmi és iparkamara elnökével Budapesten

„Stratégiai partnerségi megállapodást írt alá Navracsics Tibor területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszter több kereskedelmi és iparkamara elnökével hétfőn Budapesten. A politikus elmondta, a leszakadó régiók mellett segíteni kell Budapest fejlődését is. Hozzátette, hogy az eddigieknél is sokkal szorosabb kapcsolatra van szükség a gazdasági és a kulturális élet szereplőivel, a felsőoktatási, tudományos-kutatási területtel. Magyarország jól használta ki az uniós tagságból származó előnyöket A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában (BKIK) tartott eseményen a miniszter stratégiai partnerségi megállapodást írt alá a...

Read more

Funkcionális térségek Európában, különös tekintettel a Visegrádi országokra

„Kollégánk, Igari András – Szabó Tamással, az ELTE Regionális Tudományi Tanszékének PhD-hallgatójával közösen – előadást tartott a Funkcionális térségek a területfejlesztésben című konferencián. A 2023. január 12-én Siófokon megrendezett esemény célja az volt, hogy a funkcionális térségek területfejlesztésben elfoglalt helyéről szakmai-tudományos diskurzust indítson el. Igari András és Szabó Tamás Funkcionális térségek Európában, különös tekintettel a Visegrádi országokra című előadásukban bemutatták az európai regionális politika időben változó megközelítéseit a speciális kihívásokkal küzdő térségekre vonatkozóan, valamint a környező országok funkcionális térségeire hoztak példákat. Európai...

Read more

Navracsics Tibor: március végén jöhet az új döntés az uniós pénzekről

„Az igazságszolgáltatás és a közérdekű alapítványok szabályainak módosítása után készít új értékelést az Európai Bizottság Magyarországról – mondta Navracsics Tibor az InfoRádió Aréna című műsorában. A területfejlesztési miniszter jelezte, február végéig dönt a kormány a helyreállítási alap hitelének lehívásáról. Márciusi végéig kell a jogállamisági feltételességi eljárás keretében az igazságszolgáltatást érintő törvénymódosító csomagot elfogadnia az Országgyűlésnek – ez az Országos Bírói Tanácsnak biztosít majd többletjogokat például a bírói kinevezések ügyében –, valamint várhatóan a parlament elé kerül a közérdekű vagyonkezelő alapítványok működéséről szóló...

Read more

Nagy egyetemekkel szerződött Navracsics Tibor

„Tizennégy szervezettel, köztük felsőoktatási intézményekkel kötött stratégiai partnerségi megállapodást a területfejlesztési miniszter. Az aláírási ünnepségen a miniszter elmondta: olyan partnereket kerestek, akik az adott régióban nemcsak elméleti tudásukkal, hanem gyakorlati tapasztalataikkal is gazdagítani tudják a kormány területfejlesztési elképzeléseit. A miniszter kiemelte az egyetemeket mint tudásközpontokat, amelyek szerinte nemcsak Magyarország, de Európa jövőjének meghatározói is. „Még akkor is, ha időnként megpróbálják kizárni őket a nemzetközi vérkeringésből, a magyar felsőoktatási intézmények megbecsült és magas presztízsű partnerei a nemzetközi együttműködéseknek” - húzta alá. A megállapodások...

Read more

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter alapvető átalakítást ígért

„Alsópetényben írt alá partnerségi megállapodást kamarai vezetőkkel a területfejlesztési miniszter. A következő években alapvető változások zajlanak Magyarországon a területfejlesztési politikában, szeretnék csökkenteni a Budapest-központúságot, és jobban bevonják a régiókat a döntések előkészítésébe és végrehajtásába - mondta Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter pénteken a nógrádi Alsópetényben, ahol kamarai vezetőkkel írt alá partnerségi megállapodást. Országos szinten együttműködik a kormány a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK), de különösen fontos, hogy a megyei, helyi szereplők fokozottan vegyenek a döntéselőkészítésben, a döntéshozatalban, ezt követően a végrehajtásban is- mondta...

Read more

Állandó és intézményesített párbeszédet alakítanának ki a területfejlesztésben

„Stratégiai partnerségi megállapodást írt alá Győrben hat megye kilenc kamarájának vezetője és dr. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter. A megállapodásban résztvevők között van a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, amelynek elnöke, Pintér-Péntek Imre látta vendégül az érintetett szervezetek vezetőit. Az Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna lényege, hogy az illetékesek a jövőben a nagy városkörzetekre fókuszálnak, ami a területfejlesztéseket illeti. Mindebben pedig Győrnek kiemelt szerepe lesz. „Azt szeretnénk, ha aktívabb és intenzívebb lenne az eszmecsere a megyei kamarák és a területfejlesztési minisztériumhoz tartozó egységek között. Ezzel tulajdonképpen...

Read more

Nagyobb szerepe lesz a funkcionális várostérségeknek – mondta Navracsics Tibor

„Az eddigieknél sokkal nagyobb szerepet szánnak a funkcionális várostérségeknek a területfejlesztési politikában – mondta a területfejlesztési miniszter csütörtökön Siófokon, az MTI tudósítása szerint. Navracsics Tibor a Balatoni Fejlesztési Tanács és az MTA Regionális Tudományok Bizottsága Területpolitikai Albizottság által rendezett konferencián rámutatott: amikor a jövő Magyarországáról gondolkodunk, akkor a városokat nem csupán közigazgatási, hanem térségszervező központokként foghatjuk fel, amelyeknek szerepe van a közlekedés és a jóléti szolgáltatások megszervezésében is. Felhívta a figyelmet arra, hogy Győr, Tatabánya térségében egy nagy funkcionális egység van kialakulóban,...

Read more

Lázár János szerint az állam beruházási politikájának a gazdasági növekedést kell szolgálnia

„Lázár János szerint az állam beruházási politikájának a gazdasági növekedést kell szolgálnia. Az építési és beruházási miniszter Debrecenben, a hajdú-bihari kereskedelmi és iparkamara gazdasági fórumán tervei megvalósításához segítséget kért az ágazat szereplőitől, egyúttal partnerséget ajánlott számukra. Úgy fogalmazott: beruházási miniszterként azzal kezdte a munkáját, hogy nem alapköveket helyezett el, hanem alapköveket szedett fel: 302 beruházást függesztett fel a kormány az idén, 2140 milliárd forint értékben. "Ez a háború rezsije a beruházások frontján Magyarország tekintetében" - mondta Lázár János. Utóbbi kapcsán utalt arra...

Read more

Navracsics: intelligensebb fejlesztéspolitika létrehozására van szükség

„Navracsics Tibor Új feladatok, új megoldások címmel tartott előadásában rámutatott, a fejlesztéspolitika újraalakításával el kell érni, hogy a 2028-tól induló, hétéves uniós pénzügyi keretterv már alapvetően területi szemléletű fejlesztéseket tartalmazzon. Az egyes gazdasági régiók igényeihez jobban illeszkedő, intelligensebb fejlesztéspolitika létrehozása a cél – hangsúlyozta a területfejlesztési miniszter csütörtökön Székesfehérváron, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) rendezvénysorozatának hetedik állomásán. A miniszter elmondta, erre azért van szükség, mert hazánkban az egyes régiók különböző fejlettségi szinten állnak, például az Észak-Alföld és Észak-Magyarország látványosan le van maradva...

Read more

Navracsics: Budapest az ország egyetlen igazi motorja

„ A miniszter szerint Budapest és a vidéki régiók „más ligában fociznak”. Az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) alakulását tekintve még mindig nagy a különbség a főváros és az ország többi térsége között, ezért más profilú területfejlesztési politikára van szükség a nagyvárosi, illetve a vidéki térségekben – mondta a területfejlesztési miniszter pénteken Budapesten, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Vidék Konferencia 2022 című rendezvényén. Navracsics Tibor a területfejlesztés újszerű megközelítéséről szóló előadásában kifejtette azt is: meg kell fontolni, hogy Budapest hogyan tud...

Read more
Page 3 of 4 1 2 3 4