Skip to main content

Találat: történelem

Digitalizálták az 1945 és 1958 közötti magyar belügyi utasításokat

„A Magyar Nemzeti Levéltár és a Nemzeti Közszolgálat Egyetem közös munkája révén digitalizálták a magyar Belügyminisztériumban 1945 és 1958 között kiadott utasításokat. Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára a projekt eredményének szerdai budapesti bemutatóján elmondta: a kulturális örökség témája több kormányülésen is felmerült. Hozzátette, minden ország kell, hogy a múltjának feltárására költsön, de ahhoz, hogy az adófizetők elfogadják a kulturális intézményekre költött forrást, fontos, hogy a végeredményt a közvélemény számára hozzáférhetővé tegyék. Megjegyezte, a tárcának nincs ellenére, hogy a rendészeti háttérintézményeket kutassák,...

Részletek

Szerdán lesz a twitteres Gandhi-konferencia

„ A Twitteren akar konferenciát tartani Mahátma Gandhiról, az indiai függetlenség atyjáról születésének 144. évfordulója alkalmából az újdelhi kormány. A cél, hogy így elevenítsék fel Gandhi életét és cselekedeteit. Az indiai kormány arra hívta fel a Twitter-felhasználókat, hogy szerdán 19 és 20 óra között írják meg rövid gondolataikat a történelmi alakról. Az eszmecserét Manmohan Szingh indiai kormányfő innovációs ügyekben illetékes tanácsadója, Szam Pitroda moderálja majd. A Gandhi Heritage Portal nevű honlapon múlt hónap óta olvashatók Mahátma Gandhi összegyűjtött művei, önéletrajzi írása 22...

Részletek

Elindult az Ortvay adatbázis

„A Pozsonyi Kifli városunk leghíresebb történetírójáról elnevezett online adatbázist helyezett üzembe az interneten. Az adatbázisban megtalálható interaktív térkép segítségével pillanatok alatt megtalálhatjuk Pozsony jelenlegi és egykori utcáinak és tereinek, rangosabb épületeinek magyar és német nyelvű megnevezéseit. Információt szerezhetünk a helyszínek történelméről, régi pozsonyi képeslapokat és fotográfiákat nézegethetünk, korabeli újságokat és könyveket olvasgathatunk.” Forrás: Elindult az Ortvay adatbázis; Pozsonyi Kifli; 2013. január 10.

Részletek

Átláthatóbb lesz a rendszerváltás: háromszáz állami jelentés kerül ki a netre

„Átláthatóbb lesz a rendszerváltás: az Állami Számvevőszék 1989-96-os időszakban született, a szervezet honlapján korábban nem szereplő jelentései hamarosan a neten is elérhetővé válnak. Az Átlátszó elsőként válogathatott az izgalmasabb jelentések között, néhányat közre is adunk belőlük. Már elkezdték feltölteni az Állami Számvevőszék (ÁSZ) honlapjára azt a 302 jelentést, amelyek eddig hiányoztak onnan. Az ÁSZ jelentései a törvény alalapján nyilvánosak, és az állami szerv ezért 1996-tól kezdve eddig is tizenkétezernél több jelentését tette közzé az interneten is. A szóban forgó háromszáz jelentés azonban...

Részletek

Évszázadokat feltáró nyilvános adatbázis készül a Kárpát-medence lakóiról

„A történelmi Magyarország lakóiról, tanulóiról megmaradt hiteles személyi adatok gyűjtését tűzték ki célul a magyar levéltárak az egész Kárpát-medencére kitekintő országos projektben. A program célja informatika eszközökkel feltárni a történelmi Magyarország lakóiról megmaradt hiteles személyi adatokat a 16. századtól kezdve megmaradt iskolai és egyházi anyakönyvek alapján, s ezt közkinccsé tenni. Magyarországon körülbelül a 16. századtól kezdve maradtak fenn iskolai és egyházi anyakönyvek. A törökök által meg nem hódított területekről már korábban, más területekről inkább csak a 18. századtól kezdve vannak ilyen források...

Részletek

Séták a történelemben – itt a Google Kulturális Intézet

„Újabb virtuális történelmi gyűjtemények egész sorával építi tovább kulturális háttérországát a Google. Az internetes óriáscég végtelen lehetőségeivel ismét egy reményteli, ám korántsem teljes projektet indított el. A Google Cultural Institute célja, hogy megőrizze és terjessze a kultúrát az online világban - mondja az intézmény részéről Mark Yoshitake a bemutatkozó videóban. Elárulja: sok dokumentumot eddig nem láthatott a nagyközönség, mivel magánkézben vagy archívumok mélyén lapultak eddig. Több mint negyven virtuális kiállítás tekinthető meg már most a gyűjteményben, amit a Google első körben 18...

Részletek

Az ókori Rómához írtak útvonalkeresőt

„Új online eszközt fejlesztettek ki az amerikai Stanford egyetem történészei és informatikusai, amely ókori útvonalkeresőként mutatja meg, hogy a Római Birodalom városai között mennyi ideig tartott és mennyibe került az emberek és termények szállítása. A hajóutak és szamárkaravánok korszakában az optimális útvonalat nehéz egy papírtérkép alapján kiszámítani, hiszen a legrövidebb út korántsem biztos, hogy egyúttal az utazó vagy szállítmányozó céljának leginkább megfelelő. Az ORBIS elnevezésű program a 2 ezer évvel ezelőtti állapotoknak megfelelő utakon alapul. A kutatócsoport korabeli térképeket és feljegyzéseket használt...

Részletek