Skip to main content

Találat: vállalkozásösztönzés

Tízmilliárd forintos program indul startupok támogatására

„A kormány célja, hogy a gazdaság újraindításából a legkisebbtől a legnagyobbig, minél több hazai vállalkozás ki tudja venni a részét – jelentette ki Varga Mihály sajtótájékoztatón. A pénzügyminiszter kiemelte: a kormány 10 milliárd forintot fektet a hazai startup szektorba a Széchenyi Alapokon keresztül. A legnagyobb magyar startup program azokat a befektetőket támogatja, amelyek tőkével, tanácsadással segítik az induló vállalkozásokat. A programban részt vevő vállalkozások 300 millió és másfél milliárd forint közötti befektetést kaphatnak – ismertette Varga Mihály kiemelve, a cél az, hogy...

Részletek

Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM): BPDC Busniess Promotion & Development Campus (BPDC)

„ A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) egyik kiemelt célja az innovatív termékeket, szolgáltatásokat exportálni kívánó magyar vállalkozások külföldi piacra juttatása. Ennek érdekében, összhangban a Nemzeti Exportstratégia célkitűzésekkel a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások külpiaci tevékenységének előmozdítása érdekében a KKM – szoros együttműködésben az Innovációs és Technológiai Minisztériummal – a Washingtoni Nagykövetség útján Washingtonban létrehozta a BPDC Business Promotion & Development Campust (BPDC). A BPDC célja a hazai start-up cégek és innovatív kisvállalkozások észak-amerikai piacokon történő megjelenésének elősegítése. A washingtoni BPDC innovációs központnak...

Részletek

Innovációs ötletversenyt szervezett a Design Terminal és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK)

„„Gazdálkodj okosan! NAK Agrotech Hackatlon” címmel indult pénteken délután 24 órán keresztül tartó agrárinnovációs ötletverseny, amelyen az indulóknak olyan projekteket kell felállítaniuk, amelyek megfelelnek az általánosan a mezőgazdaság hatékonyságnöveléseként megfogalmazott kihívásnak. Ma már az információ könnyen elérhető, a kérdés az, hogy azt hogyan tudják feldolgozni. Azok lesznek sikeresek, akik erre jól, új megoldásokat teremtve képesek – mondta Győrffy Balázs, a mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke a kamara és a Design Terminal közös szervezésében megvalósult agrárinnovációs ötletverseny megnyitóján. A versenyre 50...

Részletek

1743/2018. (XII. 20.) Korm. határozat Magyarország egyes területei közötti gazdasági egyenlőtlenség csökkentéséről

„Magyarország egyes területei közötti gazdasági egyenlőtlenség folyamatos érzékelhető csökkentése érdekében a Kormány 1. egyetért a kedvezményezett járásokban és településeken új – szociális és gazdasági szempontokat egyaránt figyelembe vevő, a helyi adottságokra építő – gazdasági és szociális stratégia megalkotásának szükségességével; 2. egyetért azzal, hogy a hazai exportcikkek előállítása, valamint az importált termékek mennyiségének csökkentése érdekében a gazdaságilag fejletlenebb térségekben – a helyi adottságok figyelembevételével – termelőkapacitások kialakítását, illetve a meglévő kapacitások fejlesztését kell ösztönözni; 3. egyetért azzal, hogy a kedvezményezett területeken a gazdasági...

Részletek

Washingtonban magyar startupokat és innovatív kisvállalkozásokat segítő központ nyílik

„Magyar startup cégeket és innovatív kisvállalkozásokat segítő központ nyílik Washingtonban a magyar nagykövetségen. Szabó László washingtoni nagykövet a csütörtöki jelképes alapkőletételen elmondta, Magyarország a tudományos felfedezések és újítások hosszú történetével dicsekedhet. Hozzátette, a magyar nagykövetség elsődleges feladatának tekinti a "legjobb és legcsillogóbb elmék amerikai megjelenésének elősegítését". György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára az eseményen Donald Trump amerikai elnök jelszavát idézte: "Amerika az első", majd hozzátette, hogy a magyar kormány 2010 óta azt vallja, hogy számára Magyarország...

Részletek

Új állami szervezet, új módszerek, megnövelt költségvetés Németországban a startup cégek támogatására

„Tíz év alatt akár 2 milliárd eurót terveznek a startupokba tolni, ami még mindig szerény az USA-hoz képest. A német kormány egy új társaságot hoz létre. A SPIEGEL információi alapján az állami Újraépítési Hitelintézet (KfW) 100 százalékos leányvállalata lesz a 2018 elejétől működő és a startupokat támogató cég, amely szervezetileg önálló struktúra keretében biztosítja majd a tartós részvételi finanszírozást - ez derült ki a német gazdasági és a pénzügyminisztérium KfW-jelentéséből. A KfW vizsgálja azt, hogy teljesen kiszervezze-e a kockázati tőke üzletet és...

Részletek

A Kormány 1334/2017. (VI. 9.) Korm. határozata a Digitális Kereskedelem-fejlesztési Stratégiáról

„A Kormány elfogadja a számára bemutatott Digitális Kereskedelem-fejlesztési Stratégiát (a továbbiakban: DKFS), és annak megvalósítása érdekében a következő feladatokat határozza meg: 1. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy a Digitális Jólét Programjával kapcsolatos kormányzati feladatok összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztos és a nemzeti fejlesztési miniszter bevonásával dolgozza ki a DKFS nyomonkövetési rendszerét; Felelős: nemzetgazdasági miniszter a Digitális Jólét Programjával kapcsolatos kormányzati feladatok összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztos nemzeti fejlesztési miniszter Határidő: 2017. június 30. 2. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy...

Részletek