Skip to main content

Találat: Zala megye

Szociális támogatásokkal bővülne az ügysegédek portfóliója

„2015-ben kiemelt cél a kormányablakrendszer teljes kiépítése és a települési ügysegédek munkájának fejlesztése – közölte Rigó Csaba. A Zala megyei kormánymegbízott elmondta, a szociális segélyezés átalakításával a kormányzat újabb feladatot szán az ügysegédeknek. A szakigazgatási szervek főosztályi szinten kormányhivatalba integrálásáról elmondta, így hatékonyabb lesz a működés, hiszen megszűnik az eddigi kettős irányítás, ami a kormányhivatal és a szakmai főhatóság részéről történt eddig. Bővítenék Zala megyében a kisebb településeken működő ügysegédek portfólióját. Rigó Csaba rámutatott, az aprófalvas megyében 95 százalék felett van a...

Read more

Zalaövőn nem lesz kormányablak

„Zalalövő – Az önkormányzat bérbe adta a kormányablaknak fenntartott helyiséget, mert kiderült, hogy nem várható ilyen ügyintézőhely nyitása a városban. Az önkormányzat azt a helyiséget tartotta fenn már két éve kormányablaknak, amelyet régebben egy pénzintézet bérelt a városközpontban. Pintér Antal polgármester elmondta: írásos tájékoztatást kaptak a kormányhivataltól, hogy egyelőre mégsem lesz Zalalövőn kormányablak, csak a járási székhelyeken. A zalalövői önkormányzat ezért úgy döntött, hogy másképp hasznosítja a helyiséget. Az ingatlant egy zalaegerszegi sütőipari vállalatnak adták bérbe üzlethelyiség és kávézó céljára. A polgármester...

Read more

Fejlesztik az ügysegédi rendszert Zalában

„Az elaprózódott településszerkezetű Zala megyében kiemelten fontos az ügysegédi szolgáltatás, amely a megyében található 258 település 80 százalékát fedi le. Törekszünk a rendszer fejlesztésére, akár informatikailag, akár szakmailag, hogy a kistelepüléseken élő állampolgárok is minél egyszerűbben intézhessék ügyeiket - fogalmazott a Rádió Orienten, Sifter Rózsa, a Zala Megyei Kormányhivatal főigazgatója. Sikeres évek állnak mögöttünk: létrejött a megyei kormányhivatal, többségében megvalósult a szakigazgatási szervek integrációja, kialakult a törzshivatal, mindezzel takarékosabbá vált a megyei közigazgatás működtetése – foglalta össze tömören a főigazgató a közigazgatás...

Read more

Bővült a kormányablak-hálózat Zalában

„A tavaly már működő két kormányablak mellett idén három járási kormányablak is megnyitott Zala megyében, számuk pedig tovább fog bővülni – mondta el rádiónknak Ritecz Balázs, az Integrált Kormányzati Ügyfélszolgálati Osztály vezetője, aki visszatérő vendégként ismertette a régiós fejlesztési terveket. Hozzátette, az ügykörök számában is a radikális növekedés a cél, amire képzések sorozatával készítik fel a megyei munkatársakat. Február 20-án nyitotta meg kapuit Hévízen az első járási kormányablak, ahol egy pontban akár az összes államigazgatási ügyben segítséget lehet kérni. A városban megnyíló...

Read more

Kormányablak Zalaegerszegen 65 millió forintból

„Zalaegerszeg - Felavatták pénteken a zalaegerszegi okmányiroda átalakításával létrejött új kormányablakot. A városháza épületében működő okmányiroda helyiségének felújításával új kormányablak jött lére a megyeszékhelyen. A létesítmény ünnepélyes avatásán Rigó Csaba kormánymegbízott elmondta, hogy 2011 elején országosan 29 kormányablakot nyitottak. – Eldöntöttük, hogy nem állunk meg: a járások életre hívásával kézenfekvő volt újabb kormányablakokat létesíteni – folytatta Rigó Csaba. Zalában nemrég Hévízen, majd Lentiben avatták fel a hivatali ügyek intézésének új típusú helyszíneit. A zalaegerszegi azonban ezeknél is többet nyújt: hétköznap 8 és...

Read more

Közel negyedével nőtt az ügyintézési helyek száma Zalában

„Zala megyében 20 százalékkal több településen lehet államigazgatási ügyet intézni, mióta az önkormányzatoktól a járási hivatalok átvették ezt a feladatot. Év végéig nyolc helyen lesz kormányablak a megyében, a hévízit rendhagyó módon önkormányzati forrásból nyitották meg. A Rádió Orient műsorában Rigó Csaba kormánymegbízott kiemelte, az ügysegédeknek köszönhetően a legkisebb falvakban is megjelent a közigazgatás. A hosszas előkészítés és társadalmi egyeztetés után Zala megyében 6 járást alakítottak ki. A korábbi megyei kirendeltségek alapján kiépített rendszerben Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Keszthely, Lenti, Letenye és Zalaszentgrót vált...

Read more

Régi elnökkel, más tagokkal, jogokkal, feladatokkal – újjáalakult a Balaton Fejlesztési Tanács

„Továbbra is dr. Bóka István a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) elnöke, döntöttek a testület tagjai a szervezet pénteki ülésén Azért kellett újraválasztani a szervezet vezetőjét, mert megváltozott a 17 éve működő tanács tagsága, illetve a tagok delegálási rendje. A szervezeti és működési szabályzat (szmsz) szerint mostantól a 11 fős testület tagja a három érintett megyei közgyűlés elnöke, a közgyűlések egy-egy delegáltja - megyénkből Lasztovicza Jenő és Nagy Jenő -, az ágazati operatív programok végrehajtásáért felelős miniszterek képviselői (négy fő), valamint a területfejlesztés...

Read more

Hévízen megnyílt az új kormányablak

„Az országos kormányablak-hálózatot megnyitó sorozat most első zalai állomásához érkezett. Ezúttal a zalai fürdővárosban, Hévízen indították útjára az egyablakos ügyintézést, amely már az okmányirodai feladatok ellátását is biztosítja. Hévíz kormányablaka a Hévízi Önkormányzat finanszírozásának segítségével nyitotta meg kapuit 2014. február 20-án. Az átadón jelen volt Szabó Erika területi közigazgatásért felelős államtitkár, Rigó Csaba Zala megyei kormánymegbízott, Papp Gábor, Hévíz polgármestere, valamint Manninger Jenő országgyűlési képviselő. A fejlesztést a kormány elsősorban – a hazai költségvetés feszített helyzetére figyelemmel - uniós támogatási forrásokból valósítja...

Read more

Nagykanizsa több mint kétmilliárd forintos megmaradt adósságát vállalta át a kormány

„Bitay Márton, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára közölte: az állami adósságkonszolidáció keretében Nagykanizsa több mint kétmilliárd forintos megmaradt adósságát vállalta át a kormány. Az adósságátvállalás után felszabaduló forrásokból az utakat és a turizmust fejlesztené Nagykanizsa - jelentette ki Cseresnyés Péter, a város Fidesz-KDNP-s polgármestere sajtótájékoztatón. Kifejtette, hogy több lépcsőben mintegy hétmilliárd forint adósságtól szabadult meg Nagykanizsa. Az adósságra idén 640 millió forintot kellene a városnak fordítania - tette hozzá. Mint mondta, 2002 után, a szocialista kormányok miatt alakult ki nagy adósságállományuk az önkormányzatoknak,...

Read more

Zalaegerszeg felelősen gazdálkodott

„Zalaegerszegtől 965 millió forintos fejlesztési hitelt vesz át a központi kormányzat. Ez az összeg csekély más, milliárdos adósságot felhalmozó önkormányzatokéhoz képest, mert a zalai megyeszékhely felelősen gazdálkodott – jelentette ki Navracsics Tibor pénteken Zalaegerszegen. Az önkormányzati adósságrendezés második ütemével kapcsolatban tartott sajtótájékoztatón a miniszterelnök-helyettes kifejtette: tavaly 880 milliárd forintnyi adósság törlesztését vette át a központi kormányzat a településektől, a második ütemben pedig további 430 milliárd forintnyi hiteltől szabadulnak meg az önkormányzatok. Felidézte, hogy tavaly az ötezer lakosúnál kisebb települések adósságát teljesen, a...

Read more
Page 9 of 13 1 8 9 10 13