A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2018. április 3.

MINEK NEVEZZELEK – FOGALOMTÁR
A techno-külpolitika legújabb hajtása: a troll-diplomácia?
Az információ technológia vívmányaival „megerősített”, korszerűsített külkapcsolat tartás a terminológia valóságos dzsungelét szülte. Sokféle koncepció, és még több elnevezés kapott lábra az elmúlt évtizedben. Mi, többnyire, a „digitális diplomácia” kifejezést használjuk összeállításainkban, de hétről hétre bemutatunk egyet-egyet a szakmai berkekben keringő megannyi „bűvszóból”.
Most egy szokatlan, újabb kifejezésre hívjuk fel a figyelmet, amire az elmúlt hetekben bukkantunk. A DFRLab nevű, online információfigyelésre és elemzésre szakosodott társaság egyik friss cikkében nevezte így az orosz külügyi hálózatok internetes jelenlétét: „troll-diplomácia”.
Jól látható és érzékelhető, hogy a Nyugat néven hivatkozott katonai- és politikai szövetségek (a NATO, illetve az EU), valamint az Orosz Föderáció közötti évtizedes konfliktus újabb szakaszába lépett. A Szkripál-ügyként ismertté vált, máig tisztázatlan mérgezési akció, majd az ahhoz kapcsolódó szankciók (később ellen-szankciók) nyomán élesebbé, durvábbá vált a hangnem a szemben álló hatalmak diplomáciai körei között is. A külpolitikai párbeszéd pedig, mondanunk sem kell, ma már jórészt az online csatornákon zajlik. A kölcsönös üzengetésnek egyértelműen a Twitter szolgáltatja a legkedveltebb terepet.
A DFRLab elemzői is a közkedvelt, és a nemzetközi kapcsolattartásban vezető szerepet játszó mikroblog elemzésével igyekeztek szemügyre venni a Skripal-ügy köré épülő közösségi média kampányt. Elemzésükben akadnak érdekes mozzanatok, bár munkájuk tudományos értékét erősen csorbítja, hogy (szokásukhoz híven) megelégedtek az egyik fél, az oroszok tevékenységének vizsgálatával.
Elemzésükben az Orosz Külügyminisztérium saját Twitter-fiókjában felbukkanó, onnét tovaterjedő ún. „mémkampány” tartalmának és útvonalának elemzése nyomán az alábbi főbb megállapításokat tették az amerikai szakértők:
Az orosz külügyi mikroblogon feltűnő, és a hivatalos angol állásfoglalások bizonyíték nélküliségét kifigurázni szándékozó posztok „bántó” hangnemben, „nem diplomatikus formában” kritizálták a brit kormány álláspontját, illetve nyilatkozatait. Ebbe a kategóriába sorolták az Orosz Külügyminisztérium által közzétett, hóban elakadt járműveket ábrázoló fotót, ami a #HighlyLikelyRussia-nak tulajdonította az Európát elborító ítéletidőt. (Utalva ezzel a brit miniszterelnök elhíresült fordulatára, mi szerint „nagyon valószínű”, azaz „highly likely”, hogy a mérgezési akció mögött az oroszok, sőt maga „a Kreml” áll.) Hasonlóan bántónak („awkward”-nak, „undiplomatic”-nek) értékelték a londoni Orosz Nagykövetség által elindított, a közkedvelt komikus Benny Hill egyes jeleneteit kifacsaró, gúnyos üzeneteket is.

A Twitter-üzenetet jól ismert „oroszbarát”, illetve a szakértők megfogalmazása szerint „Kreml-támogató” Twitter-fiók tulajdonosok, mikrobloggerek vették át, és továbbították a maguk csatornáin. Hasonló terjedési láncot azonosítottak a DFRLab emberei a következő napokban az orosz diplomácia más intézményeinek (általában nagykövetségeinek) saját Twitter-fiókjairól elindított, szintén „nem diplomatikus” tartalmú, illetve hangnemű posztok esetében. Az amerikai szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy jellemzően olyan Twitter-használók osztották tovább az orosz külügy által generált üzeneteket, akik már korábban, más ügyekben (pl. a malajziai utasszállító gép lelövése Ukrajna felett) is a „Kremlével azonos” véleményt képviseltek a Twitteren.
Mindezek alapján az amerikai szakértők arra a megállapításra jutottak, hogy az orosz diplomácia által generált közösségi média üzeneteket egy az orosz RT televízióhoz kötődő, vagy más „közismerten Kreml-barát” mikrobloggerek egész hálózata továbbítja, rekordidő alatt, globális eléréssel. Ugyanakkor az elemzők hangsúlyozzák – látszólag talán ellentmondva előbbi állításuknak – , hogy az orosz diplomácia híresztelései az elkötelezett trollok egy viszonylag szűk körén belül maradnak, így ezeknek a közvéleményre gyakorolt hatása elenyésző.
#PutinAtWar: Russia’s Troll Diplomacy; Ben Nimmo; DFRLab; 2018. március 14.

Szkripál-ügy: a digitális diplomáciai meccs pillanatnyi állása
A brit szolgálatba szegődött hajdani szovjet hírszerzőtiszt elleni merénylet több kérdést vet fel, mint ahányat a hivatalos brit álláspont ma megmagyaráz. Az viszont egyértelmű, hogy a Nyugat és Oroszország konfliktusában fokozza a szembenállást, érthető hát, ha erős információs kampány veszi körül.
Az imént bemutattuk az amerikai DFRLab nevű „nyílt forrású hírszerző” szervezet elemzését. A társulat a szintén amerikai Atlantic Council agytröszt leányvállalata, akiket sokan a „NATO PR-eseinek” szoktak nevezni. Ezért mindenképpen hasznos, ha más elemzők véleményét is figyelembe vesszük a kérdésben. Az izraeli Ilan Manor digitális diplomácia „csúszszakértő” írásait csaknem minden héten szemlézzük, jó okkal. Éles szemű, kreatív gondolkodású, és a lehetőségekhez mérten elfogulatlan tudós embernek tartjuk. Véleménye a Szkripál-ügy digitális diplomáciai hadjáratát illetően, mint látni fogjuk, különösen érdekes csavart tartogat.
Az Oxfordban kutató Manor elemzése mindkét szembenálló fél digitális diplomáciai tevékenységét szemügyre veszi – ellentétben a fentebb idézett amerikai kutatógárdával. Egyfelől a londoni Orosz Nagykövetség, másrészt a Brit Külügyminisztérium Twitter-fiókjainak működését, forgalmát vizsgálja. Megállapítja, hogy az orosz diplomácia által a Szkripál-merénylet témájában generált és közzétett Twitter üzeneteket lényegesen többször osztották tovább a felhasználók, mint az ügyhöz kapcsolódóan a brit minisztérium által útnak indított üzeneteket.
Közismert, hogy a válsághelyzet eszkalálódásával a NATO szövetségesek is a brit kormány mellé álltak. Ez egyben egy összehangolt információs kampányban is testet öltött, méghozzá úgy, hogy a szövetséges országokban működő brit nagykövetségek saját Twitter-üzeneteit vették át az illető NATO-országok. Az átvett és továbbosztott üzenetek számának elemzése azonban azt mutatta, hogy az oroszok teljesítménye (elérése) az egyesített NATO elérést is meghaladta. Ami különös, hiszen a NATO elvben lényegesen nagyobb elérést produkálhatna, mint a lényegében szövetségesei továbbosztása nélkül, egyedül posztoló orosz Twitterezők.
Ilan Manor röviden kitér a szembenálló felek által a Twitteren megosztott üzenetek tartalmára is. Az oroszok (londoni nagykövetségük digitális diplomáciai részlege erről híres) a szokásos módon, gondosan megtervezett, tömör, csattanós, vizuálisan is megragadó, ráadásul szellemes formába öntötték mondandójukat. Ezzel szemben a brit külügy sokkal konzervatívabb eszközzel operált: egy viszonylag hosszú, az eseményeket történeti összefüggésbe helyezni kívánó, vizuálisan semmitmondó, szövegszerűen is izgalommentes, animált „történetmeséléssel” igyekezett kifejteni álláspontját. Manor csak remélni tudja, hogy a brit módszer alkalmasabb lehet a közvélemény befolyásolására. Ami, ismerve a közösségi médiahasználat (és használók) jellegzetességeit, meglehetősen bizakodó feltételezés lenne.
Who Is Winning the #DigitalDiplomacy Competition Overn the Salisbury Attack?; Ilan Manor; Exploring Digital Diplomacy; 2018. március 20.
Which Would You Shut?Russian DC Embassy Polls Twitter; RT.com; 2018. március 26.

A BBC harca az éterért
Szeretjük azt gondolni, hogy kivételes korban élünk. Hogy ami velünk történik, az még soha azelőtt nem esett meg senkivel. Hogy az eszközeinknek hála sohasem látott világban élünk. Pedig, ha tudnánk.
Ma egy hangfelvételt, egy angol nyelvű podcastot kínálok Önöknek, annak bizonyságára, hogy a fentebbi gondolataink nem is lehetnének tévesebbek. Információs hadviselés? Az új elektronikus eszközökre támaszkodva? Amelyek sohasem látott embertömeghez juttatják el a célzott üzeneteket? A kibertérben dúló ütközetek, ahol bár vér nélkül, de a hadviselők minden gyűlöletével és csalárdságával vívják a szemben álló felek a küzdelmet? Ahol az álhírek és a befolyásolás körül zajlik minden?
Nyilván kitalálták: nem napjainkról lesz szó! Hanem arról a távoli, „békés” és „fejletlen” 20. századról. Az angol BBC Világszolgálat által készített „The History Hour” sorozat legújabb epizódját ajánlom meghallgatásra. Arról a vészterhes, komor 1938-as évről szól, amikor sötét hatalmak készültek szétszaggatni Európát, és talán az egész világot. A háború már zajlott is, egyelőre még csak az éterben, ahogy a korabeli elektronikus teret nevezték. A korszak nagyhatású, a társadalmi kommunikáció egészét forradalmasító találmánya, a rádió bizony fegyverként szolgált. Ebben az évben indította el az állami BBC a Latin-Amerika országait megcélzó spanyol és portugál nyelvű adását, hogy felvegye a harcot az amerikai kontinensen befolyását terjesztő Németországgal és Olaszországgal. Kicsit feljebb úgy fogalmaztam: itt most nem napjainkról lesz szó. Vagy, lehet, hogy mégis?
The BBC’s Battle of the Air Waves; USC Center on Public Diplomacy; 2018. március 22.
The Battle of the Airwaves in Latin America; BBC, The History Hour (még 14 napig lehet meghallgatni)

Kérem, mutassák az útleveleiket – és a Facebook-posztjaikat!
Az online jelenléttel mára teljesen átitatott életünk egyik legfontosabb kérdése a magánszféra megőrzése. Bár sokasodnak a hírek, az óriási adattömeget gyűjtő, tároló, feldolgozó, egymáshoz rendelő titkos szoftverekről, amelyek polipként hálózzák be a világot, de az átlagember ma még nem tulajdonít különösebb jelentőséget az internetes, mobiltelefonos „privacy” kérdésének. Rosszul teszi. A kormányok ugyanis egyre inkább tudatába kerülnek az elektronikus tranzakciók (gyakorlatilag teljes életünk) révén beszerezhető személyes információk jelentőségére. Ennek egyik legfrissebb példája az USA hamarosan bevezetendő új vízumszabályozása.
A tervek szerint ugyanis hamarosan beköszönthet az idő, amikor az Egyesült Államokban tartózkodási engedélyt kérőknek nem csupán személyes dokumentumaikat kell benyújtaniuk a kérelmükhöz, hanem fél évtizedre visszamenő közösségi média használati adataikat is. A személyes információk ilyen – relatíve újszerű – körének ellenőrzése nem is olyan sohasem látott dolog. Eddig is sort keríthettek rá az amerikai hatóságok, alapvetően olyan országokból érkező kérelmezőknél, ahol terrorveszélyt sejtettek.
Az USA Külügyminisztériuma által javasolt szabályozás nem terjedne ki a diplomáciai státuszt élvező személyekre, és bizonyos egészségügyi vészhelyzetek esetén mások is mentességet kaphatnának. A hétköznapi látogatóktól, valamint a bevándorló vízumért folyamodóktól azonban elkérhetnék az általuk az elmúlt 5 év során használt közösségi média platformok releváns adatait, továbbá az általuk használt mobiltelefonszámokat is.
Papers, Please – and Your Facebook Posts; RT.com; 2018. március 30.

Moldova korlátozná az orosz „propagandát” – ám, lehet, hogy mellélőttek
Moldova hatóságai, a térség trendjeihez igazodva, betiltották az országban fogható orosz nyelvű televíziós hírműsorokat, illetve politikai adásokat. A hivatkozott cél az „orosz propaganda” elleni hatékony fellépés volt ugyan, az intézkedés azonban erősen megkérdőjelezhető – demokratikus legitimitását illetően – egy olyan országban, ahol a népesség egy jelentős része az oroszt vallja anyanyelvének.
Az ország bonyolult politikai helyzetének megfelelően zajlott az erősen kifogásolható törvényjavaslat kezelése: a parlament által elfogadott javaslatot ugyanis az államfő, az oroszbarátnak tartott Igor Dodon nem volt hajlandó kézjegyével ellátni, hivatkozva annak antidemokratikus, az állampolgári és kisebbségi jogokat durván csorbító volta miatt. Végül az alkotmánybíróság döntése alapján a javaslat a házelnök szignójával emelkedett törvényerőre.
A helyzet azonban az, hogy gyakorlati értelmét tekintve is öngólnak bizonyulhat ez a nem túl elegáns rendelkezés. A rendelkezés nyomán ugyanis ugrásszerűen megnőtt az online hírfogyasztás Moldovában. Az internet hozzáféréssel rendelkezők (jellemző módon a fiatal és középkorosztályok zöme) gond nélkül képes online módon követni az orosz nyelvű híradásokat. Ma már az online csatornák, különösen a közösségi média platformok, jóval alkalmasabb „soft power” eszközök, mint a hagyományos televíziózás.
Megfigyelők azonban egyébként is rámutattak: valójában Moldova korántsem áll az orosz érdeklődés központjában. Annyira biztosan nem, hogy számottevő propagandával próbálná meg manipulálni az ország közvéleményét. Inkább arról lehet szó a háttérben, hogy egyes politikai szereplők – ráadásul jelentős média érdekeltségekkel – igyekeznek meglovagolni a Nyugat-Európában felerősödő oroszellenességet.
Moldovans circumvent ban on Russian ’propaganda’; Kate Baklitskaya; Euronews; 2018. március 27.

GAMING HETI: FÉRFIAS JÁTÉKOK
Van egy jó hírünk: itt van a Rossz hír!
A héten új rovattal szeretnénk előrukkolni. Játékokról lesz szó, de komolyakról. Témánkhoz illeszkedve természetesen főleg digitális játékokról, de már most bevalljuk: néha kivételt teszünk, és egy-egy különösen érdekes, vagy fontos asztali társasról is hírt adunk majd. Mindegyikük kapcsolódik majd azonban témánkhoz, a diplomáciához, a nemzetközi kapcsolatokhoz, nemzetközi konfliktusokhoz.
Ez volt a címben ígért jó hír. És a rossz hír? Az persze inkább csak szójáték volt. De azért nagyon is valóságos! Ma ugyanis egy olyan mobil alkalmazást szeretnénk bemutatni, ami jó bevezető, jó példa arra, hogy a sokat emlegetett „gamifikáció”, a játékos formába öntés hogyan éri el a legkomolyabb (néha véresen komoly) területeit is az életnek. A játék neve „Bad News”, azaz „Rossz hír” – ténylegesen ezt az elnevezést adta neki tervezője, a török Gökhan Yücel. Szándéka szerint ugyanis ez a könnyen áttekinthető, könnyen működtethető, mobilon bárhol elővehető kis alkalmazás korunk sokat emlegetett mumusa, az álhírek, a „fake news” elleni küzdelemben lehet okos segédeszköz.
A török szakember, a digitális innováció egyik kiemelkedő alakja hazájában, úgy vélte: korunk digitális diplomáciai ökoszisztémájának leggyakrabban emlegetett problémájával, az álhírrel, úgy tudunk a legkönnyebben szembeszállni, ha beleképzeljük magunkat az – álhírgyártó helyébe! Ha egy egyszerű játékmenetet követve, lépésről lépésre kiismerjük az online manipulátorok szándékait, gondolkodásmódját, taktikáját. Vagyis: taktikáit, hiszen a játék is végigvezet minket, leleplezve az online manipulátorok leggyakoribb fogásait, a megosztástól kezdve a diszkreditáláson át az érzelmi befolyásolásig. A megközelítés szokatlan, de korántsem ismeretlen: a legkomolyabb „játékokban”, például a nemzetbiztonsági és hírszerző elemzésben használatos egyik módszer az ellenfél fejével tanít meg gondolkodni.
Bad News

KÖNYVSZEMLE – KLASSZIKUSOK
Tavares, Rodrigo (2016): Paradiplomacy. Cities and States as Global Players. New York, Oxford University Press.
Szavaink néha kifejezetten tévútra vezethetnek. Első pillantásra furcsa, és – talán a sportvilágban elharapózó használat nyomán – más asszociációkat keltő az e héten olvasásra ajánlott könyv címe: „Paradiplomácia”. Valójában egy különös, de az utóbbi években apránként mind divatosabbá váló fogalommal, sőt, talán helyesebb, ha azt mondjuk: koncepcióval ismertet meg minket. Valójában arról van szó, hogy egyes modern nagyvárosok (és itt gondoljunk valóban nagy, sokmilliós, néha tízmilliós központokra), vagy térségek, régiók, esetleg szövetségi területek, szövetségi államok önálló külpolitikai tevékenységbe kezdhetnek – méghozzá éppen az IKT-forradalom által biztosított korszerű eszközparkra támaszkodva. Ez a tevékenység, angol szóval a „paradiplomacy” persze – a szuverén államokéhoz képest – csak korlátozott hatásköröket ölel fel, ám jellegében, hatásában valódi külkapcsolat építés és menedzselés. És egyre inkább vérbeli digitális diplomácia.
A téma legjelesebb művelője, a portugál Rodrigo Tavare írta meg a szakterület egyetlen átfogó szakmunkáját. A szerző nem csupán elméleti szakember: a brazil Sao Paulo szövetségi állam „külügyminisztereként” éppen egy ilyen entitás, egy feltörekvő óriásrégió önálló külkapcsolatainak építésében szerzett gyakorlati tapasztalatokat.

Összeállította és szemlézte: Nyáry Gábor

A bejegyzés kategóriája: Internet, közigazgatás:külföldön, közigazgatási informatika, média, politika, szakirodalom
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.