Skip to main content

Találat: redaktor

Miniszterelnökség: a jó közigazgatás néha alakítja is a folyamatokat

„Az erős, szolgáltató állam megvalósulása a magyar társadalom és a magyar vállalkozások egészének érdekében áll. Az állam reformjának egyik célja, hogy a közigazgatás ne csak passzív szemlélője legyen a folyamatoknak, hanem időnként annak alakítójává váljon - jelentette ki Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára az 53. Közgazdász-vándorgyűlés záró plenáris ülésén, szombaton Miskolcon. Az erős, szolgáltató állam megvalósulása a magyar társadalom és a magyar vállalkozások egészének érdekében áll - tette hozzá, kiemelve az integrált ügyfélszolgálatok és az elektronikus ügyintézés kiterjesztését. Az...

Read more

Felkészülés az éghajlatváltozásra: sebezhetők vagyunk, de nem kiszolgáltatottak!

„A Magyar Földtani és Geofizikai Intézet és a Klímabarát Települések Szövetsége 2015. augusztus 26.-án sajtóbeszélgetést szervezett „Felkészülés az éghajlatváltozásra: sebezhetők vagyunk, de nem kiszolgáltatottak!” címmel. A sajtóbeszélgetés célja az újságírók és a közvélemény tájékoztatása az éghajlatvédelem alkalmazkodási kulcsterületeiről, a tervezett stratégia alkotási és elemzési/értékelési lépésekről. Dr. Fancsik Tamás, az MFGI igazgatója, a sajtóbeszélgetés házigazdája bevezetőjében hangsúlyozta, hogy az utóbbi időkben megtapasztalt hőhullámok, viharok, szélsőséges időjárási eseménynek és ezek tovagyűrűző következményei ráirányítják a figyelmet arra, hogy mennyire sebezhetők vagyunk. Jelentős mértékben függünk az...

Read more

Október közepére befejeződik az előző uniós ciklus támogatásainak kifizetése

„Már kevesebb mint 200 milliárd forint van hátra ahhoz, hogy Magyarország 100 százalékban lehívja a 2007-2013-as időszak fejlesztési forrásait. Ez azt jelenti, hogy így már 8000 milliárd forint felett vannak az uniós kifizetések. A Miniszterelnökség államtitkára a Ma Reggelben azt mondta: a következő uniós ciklusban 12 ezer milliárd forint támogatást kap Magyarország. Csepreghy Nándor hangsúlyozta: ennek a 60 százalékát, vagyis több mint 7 ezer milliárd forintot gazdaságfejlesztésre költenek. Október közepére befejeződik a 2007-2013-as uniós támogatások kifizetése - közölte a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért...

Read more

Megnyílt a Baross utcai kormányablak

„Előreláthatóan 2016 márciusáig összesen 33 kormányablak jön létre a fővárosban, ebből 3 a pályaudvarokon, 30 pedig a kerületekben – jelentette be György István, Budapest kormánymegbízottja a józsefvárosi, Baross utcai kormányablak átadásán szerdán. Mint mondta, jelenleg 3 első generációs és 12 második generációs kormányablak működik a fővárosban. György István a megnyitón mondott beszédében közölte, a kormányablakok felállása óta a fővárosban több mint 880 ezer ügyet intézett több mint 800 ezer állampolgár. Kiemelte, nehéz időszakot él most Budapest, hiszen nagy számú kormányablakot kell aránylag...

Read more

Európai Bizottság: az oktatás és képzés 2020-ig érvényes keretrendszerének új, befogadóbb jövőképe

„A Bizottság által ma közzétett együttes jelentés tervezete arra szólít fel, hogy az oktatás és képzés terén folytatott európai együttműködés 2020-ig érvényes keretrendszerét meg kell szilárdítani a társadalmi befogadás előmozdítása érdekében. A Bizottság ma arra tesz javaslatot, hogy az oktatás és képzés 2020-ig érvényes keretrendszerében legyen szorosabb az európai együttműködés. A Bizottság és a tagállamok által készített közös jelentés tervezete arra szólít fel, hogy – a 2015-ben elkövetett párizsi és koppenhágai merényletek nyomán a radikalizálódás visszaszorítására indított széles körű erőfeszítések részeként –...

Read more

8000 milliárd forint felett az uniós kifizetések

„A mai nappal a kormány kifizette a 2007-2013-as fejlesztési időszak forrásainak 98%-át. Így már biztosra mondható, hogy jóval a december végi határidő előtt teljesítjük a 100%-os forráslehívást, a kormány legfontosabb fejlesztési vállalását, amelyet 2010-ben tett. A 2007-2013-ig tartó uniós időszakban 8200 Mrd Ft-os keretösszeg állt hazánk rendelkezésére, ebből már kevesebb, mint 200 Mrd Ft kifizetése van hátra. Emlékezetes, hogy 2013 nyarán még nagyarányú, 25-30%-os forrásvesztéssel számolt az Európai Bizottság a hazai uniós források lehívása kapcsán. A Miniszterelnökség 2013-ban azzal az elvárással vette...

Read more

Interjú Karas Monikával

„...A Telekom és a Telenor nyári áremelésének ügyébe az NMHH is belekeveredett. A két cég egy régi jogi rést használt ki, amit éppen ősszel befoltoznak. Hogyhogy csak most találtak rá erre a hibára? Annyiban pontosítok, hogy az NMHH belekeveredés helyett szándékosan kezdeményezte a vélhetően jogsértő helyzet előzetes kivizsgálását. A jogszabályok azonban természetszerűleg mindig egy kicsit az aktuális események után mennek. A most szeptember 1-jével, illetve december 1-jével alkalmazandó egységes szabályozással az NMHH ezeket a réseket a fogyasztók érdekében befoltozza, és sokkal átláthatóbb...

Read more

A robotok több munkahelyet teremtenek, mint amennyit elvesznek

„Kutatók szerint a technológia miatt tűnnek el ugyan munkahelyek, de keletkeznek is. Régóta folyik már a vita arról, hogy a technológiai fejlődésnek milyen hatásai vannak a foglalkoztatottságra, a munkahelyek számára, struktúrájára és minőségére. A napokban két olyan tanulmány is napvilágot látott, melyek ezzel a kérdéssel foglalkoznak, s mindkettő végkövetkeztetése az, hogy a technológiai fejlesztések mindeddig több munkahelyet teremtettek, mint amennyit megszüntettek. Átstrukturálódás A Deloitte közgazdászai által készített tanulmány Anglia és Wales munkaerő-piaci viszonyait vizsgálja meg 1871-től napjainkig, és fő megállapítása: a technológia...

Read more

Kozjavak.hu: az MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport blogja

„A közjavak.hu küldetése A versenygazdaságban a kormányzati szerepek ismét változás alatt állnak. A jóléti államnak és az államszocializmusnak más és más feltételek között ugyan, de egyaránt a beavatkozás kiterjesztése volt a fő törekvése. Ennek ellenhatásaként az ezredvégi liberalizáció, illetve a rendszerváltások gazdaságpolitikai iránya a közhatalmi szerepek csökkentése volt. A válságokon keresztül folyó tanulási, alkalmazkodási folyamat részeként aztán újabb elmozdulás tanúi lehetünk. Manapság azonban már nem az állami beavatkozás mértéke a központi kérdés, miképpen volt mindez idáig, hanem inkább annak mikéntje. Az igazsághoz...

Read more

Lázár János a kormánykonferenciáról

„Lázár János miniszter szerint a kormánykonferencia arról szól, milyen kormányzati munka kell ahhoz, hogy 2018-ban újra bizalmat kapjanak, és egyfajta folytatásként megkezdhessék a munka harmadik részét is, ami bizonyos szempontból nehezebb feladat, mint a 2010 utáni kárrendezés volt. A Magyar Hírlap keddi számában megjelent interjúban a Miniszterelnökséget vezető miniszter kifejtette: azt javasolta a miniszterelnöknek, hogy próbáljanak minél több objektív számot keresni a kormányzati teljesítmény, a demográfiai folyamatok mérésére. Hozzátette, hogy a Fidesz szeptember ötödikén Kötcsén egyre inkább az ilyen mutatók alapján értékeli...

Read more
Page 1149 of 1814 1 1 148 1 149 1 150 1 814