Skip to main content

Találat: redaktor

VII. Oktatás-Informatika Konferencia

„ELTE Pedagogikum Központ - ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar, 2015. május 15-16. A konferencia célja, hogy szakmai találkozási lehetőséget biztosítson azoknak, akik az e-Learning területén oktatási, neveléstudományi, pszichológiai, gyógypedagógiai és óvodapedagógiai témakörben kutatnak, fejlesztenek, vagy éppen a hétköznapok gyakorlatában dolgoznak. A konferencia kiemelt témakörei: gamifikáció (játékosítás) az oktatásban IKT alapú innováció a tanulásszervezésben közösségi média nyílt oktatás, tanulóközösségek, MOOC A konferenciára a szakmai jelentkezés új kutatási eredménnyel, jó gyakorlat bemutatásával, fejlesztéssel, esettanulmánnyal történhet. A résztvevők között szívesen látjuk a kutatók mellett a...

Read more

Sikerrel zárult a vidékfejlesztési program társadalmi egyeztetése

„A közelmúltban zárult a Vidékfejlesztési Program (VP) és a dokumentumhoz kapcsolódó Stratégiai Környezeti Vizsgálat (SKV) társadalmi egyeztetése. A hamarosan lezáruló tervezési folyamat és az Európai Bizottsággal folytatott egyeztetések végére tehet pontot a program brüsszeli elfogadása idén júniusban. A programmal kapcsolatos véleménynyilvánításra a Miniszterelnökség Kecskeméten szakmai fórumot szervezett, amelynek célja a VP és az SKV széleskörű megismertetése volt. Viski József agrár-vidékfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár köszönetet mondott minden civil szervezetnek és a magánszemélynek, akik javaslataikkal segítették a program tervezését, a végleges változat kialakítását....

Read more

Dollármilliárdos iparág fog épülni a kereskedelmi drónokra

„Nicholas Roy, az MIT-n az új dróntechnológiák fejlesztésével foglalkozik. A szakember az Osztrák Gazdasági Kamara MIT Europe nevű konferenciáján vett részt és kifejtette a véleményét a "drónforradalomról". "Vannak technikai problémák, amelyeket meg kell oldani. Hiszem, hogy ezeket meg is lehet oldani, azonban ez egy darabig eltart majd. Rövid távon meg fogják oldani a GPS nélküli navigációt. A legtöbb drón nagyon függ ettől, de a GPS meglehetősen megbízhatatlan. A fedélzeti szenzorok sokkal megbízhatóbbak, a segítségükkel kompenzálni lehet a kieső GPS-rendszert. Középtávon a robotrepülőgépek...

Read more

Készpénzt e-pénzre vált Budapesten 40 automata

„Mostantól negyven budapesti terminál segítségével válthatjuk elektronikus pénzre készpénzünket. Az e-pénz ezután azonnal felhasználható, így lehet vele parkolni, elküldhető e-mailben, vagy átutalhatjuk. A hálózat még idén országosra bővül, karácsonyig ezer terminál a cél. Még a személyazonosságunk igazolására sincs szükség az e-pénz „készítéshez”. A beváltás azonnal megtörténik és teljesen anonim, csak egy e-mail címet kell megadni. Az egyelőre a fővárosban használható terminálok elfogadják az érméket és a bankjegyeket is, és a tesztidőszakban alkalmanként maximum húszezer forintos értékhatárig díjmentesen váltják Barion e-pénzre azokat. A...

Read more

Energiahatékonyság: Brüsszel unszolására lépett a magyar kormány

„A kormány honlapján szerdán megjelent az energiahatékonyságról szóló törvény tervezete, amely a 2012-ben született uniós irányelvet ülteti át a magyar jogrendszerbe. A tervezetet természetesen lehet véleményezni, a határidő április 2. Az irányelv az Európai Unió 2020-ig elérendő, 20 százalékos energiahatékonysági célkitűzésének teljesülését szolgálja. A tervezet indoklása szerint a magyar törvénytervezet a nemzeti célérték teljesülését biztosítja. A tervezet egyebek mellett meghatározza a Nemzeti Épületenergetikai Stratégia tartalmát. A kormányzati honlapon alaposan eldugott, márius 31-én feltöltött törvénytervezetet véleményezni is lehet, ám aki ezt tenné, annak...

Read more

Deutsch Tamás: sikeres és eredményes volt az internetkonzultáció első szakasza

„Sikeresnek és eredményesnek nevezte az internetről szóló nemzeti konzultáció első, kérdés- és témajavaslatokat begyűjtő szakaszát keddi budapesti sajtótájékoztatóján a folyamat előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos. Az internetről és a digitális fejlesztésekről szóló nemzeti konzultáció vezetője megköszönte a téma iránt érdeklődőknek, hogy az InternetKon első szakaszában több ezer kérdésjavaslatot fogalmaztak meg és juttattak el internetkon.hu oldalra. Deutsch Tamás, az InternetKon vezetője elmondta, hogy február 3. és március 26. között 68 ezren látogattak el a konzultáció honlapjára. A 4618 bejegyzésből 2770 tartalmazott kérdés-és...

Read more

2016 végére minden hazai iskolában lesz Internet

„Magyarország lerakta a fenntartható, kiegyensúlyozott növekedés alapjait, a soron következő szintlépés legfontosabb tényezője az infokommunikációs szektor, amely értéktöbbszöröző hatásával más ágazatokét felülmúló bővülést képes generálni, lendületet adva a nemzetgazdaságnak és javítva a magyar emberek általános életminőségét - mondta el Solymár Károly Balázs a Networkshop 2015 Országos Informatikai Konferencián. A szektor biztosította versenyelőny lehetőségét felismerve hívta életre a kormány piaci és intézményi partnerek bevonásával a 2014-2020 időszakra szóló, átfogó infokommunikációs fejlesztési programját, a Digitális Magyarországot. Az elsők között Nyíregyházán intelligens városi fejlesztéseket hajtanak...

Read more

ÁNTSZ: két intézményi fejlesztés lezárultával újabb hatósági eljárások esetében válik lehetővé az elektronikus fizetés

„2015. március 31-én lezárul az Országos „Frédéric Joliot-Curie” Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet (OSSKI) „Az internetes bankkártyás fizetés VPOS használatának kialakítása az OSSKI-ban” című, EKOP-2.A.3-2013-2014-0004 azonosítószámú projektje, melynek eredményeként a hatósági eljárások esetében elérhetővé válik az elektronikus fizetés. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Elektronikus Közigazgatási Operatív Program EKOP-2.A.3, „Központi elektronikus fizetési és elszámolási rendszerhez való kapcsolódás (EFER projekt)” című konstrukció keretében 51,39 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott. Az Elektronikus Fizetési és Elszámolási Rendszer (EFER) egy olyan központi elektronikus...

Read more

Államtudományi intézménnyé alakul a közszolgálati egyetem

„A kormány döntése értelmében államtudományi felsőoktatási intézménnyé válik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE). A lassú folyamat során az egyetem kutatási és oktatási tevékenységében előtérbe kerül az állam stratégiai elemzése és a kormányzati intézkedések komplex vizsgálata. Kis Norbert továbbképzési és nemzetközi rektorhelyettes elmondta, ennek elősegítésére alkották meg a Jó Állam Indexet, amellyel egzakt módon mérhető a reformok hatékonysága. Az állam álljon a középpontban A kormány határozatának értelmében a NKE fokozatosan államtudományi felsőoktatási intézménnyé válik. Kis Norbert elmondta, a kommunizmus öröksége, hogy a legtöbb...

Read more

Már az Interneten is mernek bankkártyával fizetni a magyarok

„Megjelentek az MNB legfrissebb bankkártya használattal kapcsolatos adatai. Eszerint egyre többször és nagyobb értékben használják bankkártyáikat a magyarok, de az internetes fizetés értéke is 40 százalékkal nőtt a tavalyi év második felében. Jól látható az érintőkártyák térnyerése, már minden negyedik kártya fel van vértezve ezzel a funkcióval. 2014. negyedik negyedévben a pénzforgalmi szolgáltatók által vezetett fizetési számlák száma kismértékben, kevesebb, mint 1 százalékkal csökkent az előző negyedévhez viszonyítva. A több mint 10,4 millió számla túlnyomó többsége természetes személyek tulajdonában van, a gazdálkodó...

Read more
Page 1283 of 1895 1 1 282 1 283 1 284 1 895