Skip to main content

Találat: redaktor

Új tulajdonost kap a Magyar Posta – Szorosabb kapcsolat a takarékszövetkezetekkel

„Kormány a takarékszövetkezeti rendszer reformjával nemcsak gazdaságpolitika feladatot hajt végre, de fontos társadalom- és fejlesztéspolitikai célok elérését is meg kívánja valósítani, elsődlegesen azt, hogy helyzetbe hozza a vidéki Magyarországot. Mivel sokhelyütt csak postahivatalok illetve csak takarékszövetkezetek működnek, egyedül ezeken keresztül érhető el az a fontos cél, hogy országos lefedettséggel eljusson a legkisebb falvakba is a banki, biztosítási, postai és befektetési termékek olyan teljes skálája, amely termékek és szolgáltatások hozzáférhetősége a XXI. századi Magyarországon a nagyobb városokban már hosszabb ideje magától értetődő. A...

Read more

Hatósági áron lehet majd csatlakoztatni a pénztárgépeket a NAV-hoz

„A kormány vizsgálja a pénztárgépek és az adóhatóság közötti adatkapcsolatot biztosító szolgáltatás kapcsán a hatósági ár bevezetésének lehetőségeit. Ezzel előznék meg, hogy indokolatlan mértékű terhet jelentsen az új gépek üzemeltetése a kereskedők, vendéglátósok számára – derül ki a nemzetgazdasági tárca illetékesének egy képviselői kérdésre adott írásbeli válaszából. Józsa István és Tóth Csaba MSZP-s képviselőknek a szolgáltatás hatósági árassá tételére vonatkozó kérdésére adott válaszában Orbán Gábor adó- és pénzügyekért felelős államtitkár úgy fogalmazott: ilyen beavatkozás csak akkor lehet indokolt, ha a tisztességtelen piaci...

Read more

Ha sok a vevő, csődbe megyünk

„A kiskereskedőknek adomány, a pénztárgép-szaküzleteknek átok a kötelező kasszacserére nyújtott állami támogatás. Csak egy forgalmazó tudta jól kihasználni a helyzetet, így hamar dominánssá vált a piacon. Ez viszont - úgy tűnik - az Engedélyezési Hivatalnak nem tetszik. „Mi országosan is elég nagynak számítunk, de kezdünk megroppanni ebben a pénztárgép-kavarásban” – mondja elkeseredve egy fővárosi pénztárgép-szaküzlet tulajdonosa. „A régi kasszák kereskedelme szinte teljesen leállt, az új, online kasszáké meg még nem indult be, ráadásul itt vannak ezek a támogatások is… Azokról inkább ne...

Read more

Jövőre „a bíró ítélkezhet, az újságíró írhat”

„Várhatóan jövő év elején készül el az igazságügyi adatkezelésről és az ítélkezés nyilvánosságáról szóló törvény tervezete az Országos Bírósági Hivatalban (OBH) – közölte Harangozó Attila, a hivatal kommunikációs munkacsoportjának tagja, a Szegedi Ítélőtábla elnöke. A szakember elmondta: a legfőbb cél, hogy végre magas szintű, egységes szabályozás és ennek nyomán országszerte egységes gyakorlat jellemezze a magyar bírósági adatkezelést és nyilvánosságot. A tavaly év eleje óta működő munkacsoport először áttekintette az aktuális gyakorlatot – amelyben egyébként megyénként, bíróságonként is jelentős eltérések vannak –, a...

Read more

Bíróság és kommunikáció

„Az Országos Bírósági Hivatal és a Kúria kétnapos nemzetközi konferenciát rendez Bíróság és Kommunikáció címmel 2013. október 24-25-én. A rendezvény résztvevői az adatvédelem és az adatkezelés főbb kérdéseit vitatják meg. A rendezvény kezdő eseménye egy olyan Budapesten évente rendezendő konferenciasorozatnak, amely a bíróság és kommunikáció főtémán belül minden évben más-más szakterületet vitat meg elismert nemzetközi és hazai szakértők segítségével. A fő téma ezúttal az adatvédelem és az adatkezelés. A konferenciára több mint 80 résztvevő érkezett Európa 26 országából. A konferencia megnyitóján Handó...

Read more

Nyelvhalál a digitális korban

„Prof. Kornai András írása a tudományos világ talán legtekintélyesebb online folyóiratában, a PLOS ONE-ban jelent meg az MTA SZTAKI vezette nemzetközi kutatásról. A magyar köztudatban Kazinczy és Verseghy óta erősen él a Herderi jóslat, "hogy nyelvünk a föld szinérül kevés üdő múlva elenyészik". A digitális korban természetesen ami egyszer kikerült a webre az többé nem vész el, és elsősorban az ellenkező folyamatra látunk példákat, ahogy a klasszikus kínai, a szanszkrit, az ógörög és sok más már rég kihalt nyelv lassanként megjelenik a...

Read more

2014-2020-as operatív programok társadalmi egyeztetése

„Magyarország kiemelt nemzeti érdeke, hogy a rendelkezésére álló uniós forrásokat minél hatékonyabban használja fel, ennek érdekében a 2014-2020-as időszakra vonatkozó operatív programokat több szakaszban társadalmi egyeztetésre bocsátjuk. Az operatív programokkal kapcsolatos észrevételeket, javaslatokat az adott operatív programhoz kapcsolódó internetes fórumon várjuk az ott megadott határidőig. A Miniszterelnökség számára fontos prioritás, hogy a fejlesztési forrásokról rendszeresen zajló társadalmi egyeztetések mindenki számára követhetőek és transzparensek legyenek, ezért internetes formában gyűjtjük össze és tesszük közzé partnereink véleményét. A Partnerség Fórum menüpont használatával az operatív programokkal...

Read more

Megjelent a 2013-as INSPIRE magyar országjelentés

„…Az INSPIRE (Infrastructure for Spatial Information in Europe) néven ismert 2007/2/EK irányelv célja az Európai Közösségen belüli térinformációs infrastruktúra kialakításának, kezelésének, fenntartásának és számítógépes, internetes szolgáltatásának általános szabályait meghatározni és ezt az infrastruktúrát 2009-2020 között létrehozni annak érdekében, hogy az EK politikák érvényesítése, a környezetünkre hatást gyakorló tevékenységek koordinálása és politikai hatásmechanizmusok kezelése, visszacsatolása zökkenőmentes, egyszerű és hatékony legyen. Az információs társadalom kialakulása és működése az adatok mérhetetlen mennyiségének létrehozását, feldolgozását és felhasználását követeli meg. A térinformatika az információs társadalom azon eszköze,...

Read more

Tőkét emelt a kormány a NIF Zrt-ben

„A kormány döntése értelmében a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. tőkéjét 2,5 milliárd forinttal megemelik. A kormány a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. tőkéjének 2,5 milliárd forint összegű megemelése érdekében különböző átcsoportosításokat hajt végre - a kormányhatározatot a Magyar Közlöny csütörtökön tette közzé. A döntés értelmében a kabinet a 2013. évi központi költségvetésről szóló 2012. évi törvény vonatkozó részében meghatározott jogkörében eljárva, 500,0 millió forint átcsoportosítását rendeli el egyebek mellett az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet, az állami vagyonnal kapcsolatos...

Read more

Lehetetlen elzárva tartani az adatainkat

„Rengeteg adatbázis hever parlagon, melyek hasznosításával társadalmilag hasznos célok érhetőek el. Az adattömegek elemzésével pénz takarítható meg, de többségét cégek őrzik hét lakat alatt anélkül, hogy felhasználnák. Jake Porway New York-i adattudós jótékonysági egyesületeket, kormányhivatalokat és vállalatokat támogat a DataKind nevű szervezetével. A célja az, hogy a különböző adatok elemzése révén társadalmi fejlesztéseket lehessen elérni. A DataKind azt szeretné elérni, hogy azok a szociálisan érzékeny szervezetek, illetve emberek, akik a világot jobbá akarják tenni hozzáférhessenek azoknak az adatspecialistáknak az anyagaihoz, akik a...

Read more
Page 1371 of 1794 1 1 370 1 371 1 372 1 794