Skip to main content

Találat: redaktor

Navracsics: Ezzel ér le az állam lába helyi szintre

„Finisénél tart az államigazgatási reform, de vigyázni kell, mert hiába közel a cél, ha valaki előtte ront, az egész produkció rossz lehet - mondta Navracsics Tibor miniszter. Országszerte avatják az új járási hivatalokat. Az új közigazgatási rendszer próbája a következő hetekben jön, egyelőre hallani, olvasni jó és rossz véleményt is. Egyvalami azonban nem vita tárgya: a közigazgatási rendszer reformja a menetrend szerint halad. Navracsics Tibor, a Közigazgatási- és Igazságügyi Minisztérium (KIM) vezetője, kormányfő-helyettes – aki korábban úgy fogalmazott, az elmúlt ötven év...

Read more

Óbuda polgármestere a közigazgatás átalakításáról

„Bús Balázs óbudai polgármester vállalhatónak tartja a főváros és a kerületek közötti forráselosztás módosított arányait Mivel a felelősen gazdálkodó önkormányzatokat nem érinti érdemben az adósságrendezés, Bús Balázs óbudai polgármester reméli, az állam őket tervezett beruházásaik esetleges támogatásával „kompenzálja” majd valamilyen módon. Lapunknak elmondta azt is, bízik benne, a III. kerületi lakosok számára is pozitív változásokat hoz a közigazgatás átalakítása. – Mit éreznek majd a járási rendszer „beindulásából” az idén az óbudai lakosok? – Bízom benne, tovább javul a közigazgatás. Már idáig is...

Read more

Kormányhatározat a Veszprémi Járási Hivatal elhelyezésének biztosítása érdekében

„A Kormány az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 21. § (6) bekezdésében biztosított jogkörében 2000,00 millió forint 1. melléklet szerinti egyszeri átcsoportosítását rendeli el elszámolási, a fel nem használt rész tekintetében visszafizetési kötelezettséggel a Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet 7. Rendkívüli kormányzati intézkedések cím terhére, a Kvtv. 1. melléklet X. Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fejezet, 8. Fővárosi, megyei kormányhivatalok és járási kormányhivatalok cím javára.” Forrás: A Kormány 1003/2013....

Read more

Bern a nyílt forrásra szavazott

„A svájci Bern város tanácsa egyértelmű többséggel megszavazta a város szabad és nyílt forrású szoftverekre váltását. Utasította a város IT osztályát, hogy a város jövőbeli IT beszerzéseit tegye platform- és gyártófüggetlenné, valamint részesítse előnyben a nyílt forrású megoldásokat. A tanács ezzel a lépéssel kíván megszabadulni a "vendor lock-in"-től. A szavazást decemberben tartották, amikor is az új IT stratégia mellett 36, ellene 20 szavazat érkezett. Erről Matthias Stürmer, a városi tanács egyik tagja számolt be, aki a tervet úttörőnek nevezte. Egy évvel ezelőtt...

Read more

Az év végére befejeződik az államigazgatás teljes átalakítása

„A járási hivatalok felállítása az utolsó előtti lépés volt, az államigazgatás teljes átalakítása a kormányablakok országos rendszerének létrehozásával az év végéig befejeződik - mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára Móron, a járási hivatal felújított épületének szerdai átadásán. Szabó Erika hangsúlyozta: a járási hivatalok a települési önkormányzatoktól az államigazgatási feladatok 40 százalékát és mintegy tízezer dolgozót vettek át, így összesen 17 ezren dolgoznak majd a járásoknál. A kormány kiemelt célja az állampolgárokat jól szolgáló államigazgatási rendszer kialakítása,...

Read more

Néhol zökkenőkkel működnek az okmányirodák az új járási rendszerben

„Vidéken 175 járási hivatal, Budapesten 23 kerületi hivatal állt fel. Mostantól ezek keretében működnek a régi okmányirodák, amik eddig a jegyzők alá tartoztak. December közepén a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) azt ígérte, hogy az okmányirodák működését semmilyen módon nem zavarja a járási hivatalok létrejötte, de akkoriban több olvasónknak is gondja akadt a januári időpontkéréssel. Többnyire sima ügy Most, hogy az új rendszer már éles, a magyarorszag.hu-n keresztül teszteltük, tudunk-e mindenhol elektronikusan időpontot foglalni ügyintézésre. Elintézendő ügyként egységesen azt állítottuk be: „Nagykorú...

Read more

Borul az útdíjtender?

„Megint megcsúszott az elektronikus útdíj tendere, méghozzá nem is kicsit. A kalapban a szerződéskötés néhány napos vagy akár egy hónapos halasztásának a lehetősége éppen úgy benne van, mint a beruházás teljes bukásáé. De alakulhat úgy is, hogy a 3,5 tonnánál nagyobb tehergépkocsiknak 6318 kilométer közúton a megtett távolság alapján számlázó rendszert az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. közbeszerzési eljárásán győztesként kihirdetett Getronics Magyarország Kft. helyett végül a T-Systems Magyarország Zrt. építi ki. A különféle lehetőségek közötti választás gondja formálisan az ÁAK döntéshozóinak...

Read more

Az ügyfélkapcsolatok elektronizálása egyes bírósági eljárásokban – Pályázatzáró rendezvény az Országos Bírósági Hivatalban

„Az Országos Bírósági Hivatal elnökének egyik kiemelt célkitűzése a hatékonyabb igazságszolgáltatás kialakítása olyan informatikai alkalmazások létrehozásával és bevezetésével, amelyek - az adat-újrafelhasználás elvének megfelelően - csökkentik a bíróságok adminisztrációs terheit, gyorsítják az ítélkezést - közölte az Országos Bírósági Hivatal. Az EU és a magyar állam társfinanszírozásával, 400 millió Ft összegből megvalósult, „Az ügyfélkapcsolatok elektronizálása egyes bírósági eljárásokban” elnevezésű EKOP (Elektronikus Közigazgatás Operatív Program) fejlesztés - összhangban a fenti célkitűzésekkel - megteremtette a bíróságok számára a lehetőséget az elektronikusan érkező dokumentumok fogadására és...

Read more

Jogszabályváltozások – járásbíróság, az új közigazgatási és munkaügyi bíróság, e-bíróság

„A január 1-jén életbe lépő jogszabályok folytán számos változás lesz a bíróságokon: létrejönnek a járásbíróságok, az új közigazgatási és munkaügyi bíróságok, illetve működésbe lép az e-bíróság A helyi, városi bíróságok ezentúl járásbíróságok lesznek, a fővárosi kerületi bíróságok megőrzik eddigi elnevezésüket. Nem változott a helyi bíróságok száma, székhelye és illetékességi területe, az elnevezés azonban — a fővárosi kerületi bíróságokat leszámítva — a bíróság székhelyéül szolgáló település nevéből és a járásbíróság megnevezésből tevődik össze, például a jelenlegi Kecskeméti Városi Bíróság helyett január 1-jétől Kecskeméti...

Read more

Még meg sem kapták a milliókat, máris elvitte az adósság

„A belügy- és nemzetgazdasági miniszter döntött az önhiki-támogatások második és harmadik üteméről, így országos szinten 1637 települési önkormányzat közel 28 milliárd forintot kapott. Megyénkből negyvenhét helyre jut a támogatásból. Minden egyes pályázó település, szám szerint 1637 önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzat kapott a Belügyminisztérium támogatásából, összesen 27 milliárd 996 millió forint összegben – jelentette be a kormány múlt héten. A röviden csak önhikiként emlegetett támogatásból negyvenhét Jász-Nagykun-Szolnok megyei önkormányzat is részesült. Néhány településen ezek a milliók segíthetnek elkerülni a csődöt, máshol...

Read more
Page 1525 of 1850 1 1 524 1 525 1 526 1 850