Skip to main content

Találat: redaktor

Tart a végső visszaszámlálás a Magyar Postánál

„Kérlelhetetlenül számolja a piacnyitásig hátralévő másodperceket a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatóságának recepcióján elhelyezett óra. Aki belép, láthatja, hogy a posták versenyének startlövéséig már fél év sincs hátra. Geszti László vezérigazgató szerint azonban csapata készen áll. Ezen pedig szerinte az sem változtat, hogy ellenlábasaik a legkülönfélébb híresztelésekkel próbálják lejáratni a magyar versenyzőt. - Igaz, hogy menni akar? Mert a pletykák szerint egy ideje a lemondást fontolgatja. - Nem akarok sehova elmenni. Erről nincs szó. Amit vállaltam, meg fogom csinálni. Ha évekig tart, akkor...

Read more

Átlagosan 25 ezer forintba kerül a digitális átállás

„A teszt időszakban egy rászoruló háztartás esetében átlagosan bruttó 25 ezer forintba (állami támogatás) kerül a digitális átállás, derül ki a Telefonközpontnak adott hatósági válaszból. A napokban jelentette be a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), hogy a digitális átállás keretében augusztus elején két teszt körzetben megkezdi a szociálisan leginkább rászorulók televíziókészülékeinek átállítását a hagyományos analógról a jobb minőségű digitális adás vételére. Sopronban és a Barcsi kistérségben a hatóság összesen 4255 szociálisan rászorult háztartást keresett fel és közülük 506-an igényeltek valamilyen támogatást....

Read more

Új Ptk.: megismerhetetlenek lesznek a közpénzes szerződések

„A Társaság a Szabadságjogokért, a Transparency International Magyarország, valamint a K-Monitor Közpénzfigyelő Iroda közös levelükben arra kérik Péterfalvi Attilát, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökét, lépjen fel azért, hogy az új Polgári Törvénykönyv is a közpénzek átláthatóságát szem előtt tartva szabályozza az üzleti titok fogalmát. A három civil szervezet szerint az új Ptk. jelentősen megnehezítheti a közérdekű adatokhoz való hozzáférést, hiszen az Országgyűlés előtt fekvő javaslat szerint semmi akadálya nem lesz annak, hogy a jövőben az állami és önkormányzati szervezetek valamennyi...

Read more

Új statisztikai törvény készül

„Jövőre húszéves lesz a jelenlegi jogszabály, ezért is indokolt az új statisztikai törvény megalkotása; szintén indokolja az új törvény megalkotását, hogy az Európai Unió tagállamaiban bővülnek a nemzeti statisztikai hivatalok feladatai - közölte a Magyar Hírlappal a Központi Statisztikai Hivatal. A szöveg tervezete a hivatal szerint két-három hónap alatt elkészíthető, ezért a fejlesztési tárcától távozó Vízkelety Mariann elnökhelyettes lesz a felelős. Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkárát, Vízkelety Mariannt kérte fel arra, hogy a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyetteseként készítse...

Read more

Súlyos teher a városoknak : A kormány és a települések is a másik pénzét költenék

„Több száz milliós többletterhet is jelenthet néhány nagyobb városnak, hogy a korábban megyei fenntartású múzeumokat és könyvtárakat nekik adja a kormány. Úgy tudjuk, folynak a tárgyalások, hogyan könnyíthetne rajtuk az állam. A kormány és a városok is úgy mentenék meg a közművelődési intézményeket és a közgyűjteményeket, hogy ne nekik kelljen fizetniük érte – ez a két fél tárgyalásainak fő konfliktusa ezekben a hetekben. Információink szerint a kultúráért felelős államtitkárság az első őszi parlamenti ülés előtt szeretne kész megoldási javaslattal kiállni. A legtöbb...

Read more

Nehezebb az önkormányzati hitelfelvétel

„Az önkormányzati hitelfelvétel szabályozása jelentősen megváltozott az év elején, és kissé romlott a nem teljesítő hitelek aránya is, ez szigorította a finanszírozás feltételeit. A szektor azonban a TakarékBank szerint továbbra is kínál piaci lehetőségeket, főként az infrastruktúra- és a projektfinanszírozásban. Lassan újraéled az önkormányzati finanszírozási piac, bár a hitelezés feltételei alapvetően változtak a válság előtti évekhez képest: előbb lényegében megszűnt a devizaalapú finanszírozás, majd tovább szigorodtak a feltételek. A finanszírozás jelentősebb bővítését nehezíti, hogy idén az önkormányzati szektorban a korábbi 1-2 százalékról...

Read more

A járások kialakításának problémái

„...Az „állam szervezetének legalacsonyabb szintű területi és egyben szervezeti” egységeit alapvetően önkormányzati tulajdonú ingatlanokban alakítják ki. Azok továbbra is a településeké maradnak, de a járási hivatalok ingyenes használatába kerülnek. Hasonló a helyzet az ingóságokkal is, vagyis: azokat szintén viheti az állam. A költségvetési törvény tervezetéből az derül ki, hogy a járási rendszer felállítására a kormány nem akar túl sokat költeni. Szegeden valószínűleg a helyhatóság által két-háromszázmilliós költséggel létesített okmányiroda lesz a járási központ, tehát ott a közüzemi számlákat nyilván az új hivatalnak...

Read more

Megjelent a korrupció megelőzése és a közigazgatás áttekintése érdekében kiírt felhívás

„Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent a ”Korrupció megelőzése és a közigazgatás áttekintése” című, ÁROP-1.1.21 kódszámú felhívás dokumentációja. A rendelkezésre álló keretösszeg 480 millió forint. A projektjavaslat benyújtására 2012. augusztus 1. és 2012. augusztus 31. között van lehetőség.” „...A korrupció elleni kormányzati intézkedésekről és a Közigazgatás Korrupció-megelőzési Programjának elfogadásáról szóló 1104/2012. (IV. 6.) Korm. határozat rögzíti a 2014-ig teljesítendő korrupció megelőzési intézkedéseket. Az ennek mellékletét képező Program általános képet nyújt a korrupció jelenlegi helyzetéről hazánkban, a szükséges beavatkozási pontokról, valamint meghatározza a...

Read more

Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre a személyes adatok feldolgozása vonatkozásában

„...1 Következtetés és ajánlások 1.1 Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság általános megközelítését, egyetért a javasolt felhatalmazási alap kiválasz­tásával, és elvben helyesli a javaslat célkitűzéseit, amelyek szorosan követik az EGSZB egyik véleményét. Az adatvédelem jogi státuszát illetően az EGSZB úgy véli, hogy a személyes adatok védelmére vonatkozó, az Alapjogi Charta 8. cikkében és az EUMSZ 16. cikkének (2) bekezdésében rögzített jog kell, hogy határt szabjon az adatok belső piaci keretben történő feldolgozásának és átadásának. 1.2 Azzal kapcsolatban, hogy a javaslat a rendeletet...

Read more

A digitális piac mint a növekedés motorja

„...2. A növekedés fellendítése a digitális technológia segít­ségével 2.1 A hasznos infrastruktúrákat mihamarabb ki kell terjesz­teni Európa egész területére, a tengerentúli országokat és terü­leteket is ideértve (3). A szolgáltatóknak valamennyi térségben, még az elszigetelt övezetekben is biztosítaniuk kell az egye­temes hozzáférést. Az EGSZB megítélése szerint a digitális egységes piacba vetett bizalom megerősítéséről szóló COM(2011) 942. számú közlemény feltehetően nem lesz elegendő. 2.2 Alapvető feltétel a társadalom valamennyi tagjának hozzáférése a hardverekhez és szoftverekhez, (4) valamint az ezek használatára irányuló képzés. A népesség...

Read more
Page 1604 of 1876 1 1 603 1 604 1 605 1 876