Skip to main content

Találat: redaktor

A Freesoft nyerte az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala által kiírt pályázatot

„A Freesoft bejelentése szerint a társaság nyerte az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala által kiírt közbeszerzési eljárásban. Az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) keretében kiírt, a „Civil szervezetek bejegyzésének és nyilvántartásának, valamint a csőd- és felszámolási eljárások modernizációja" kiemelt projekt keretében és a „27 darab bírósági intézményre vonatkozóan informatikai rendszer bevezetéséhez szüksége szoftverek, fejlesztések, illetve kapcsolódó szolgáltatások és portál beszerzése, oktatással" kerül megvalósításra a projekt. A Freesoft a hét hónap átfutási idejű projekt keretében, olyan informatikai megoldást valósít meg, amely biztosítja a civil...

Read more

Mi lesz a falvakkal? Összevonhatják az önkormányzatokat

„„Drasztikusan centralizálni” kell a kistelepülések önkormányzatait a Széll Kálmán-terv angol nyelvű változata szerint. Hogy ez a feladatkörök megnyirbálását jelenti-e, vagy akár azt is, hogy a legkisebb települések önkormányzatait összevonnák, egyelőre nem tisztázott. Korábban mindkét megoldás felmerült lehetőségként. A rendszer egységesítésének fontos lépése lesz, ha 2013-tól megszületnek a járások. Addig is a mintegy 3200 települési önkormányzat működését biztosítani kell, közben pedig a feladatok áttekintésénél fontos szerepet kell szánni a finanszírozhatóságnak – mondta el Dancsó József, a Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetségének elnöke. Hozzátette azt...

Read more

Csak engedéllyel kapnának hitelt az önkormányzatok

„Csakis a Nemzetgazdasági Minisztérium engedélyével vehetnének fel hitelt az önkormányzatok a Széll Kálmán-terv szerint. A hitelkorlát kérdése még az önállóságnál is égetőbb téma. ... Zongor Gábor a hitelfelvétel minisztériumi engedélyhez kötését elfogadhatatlannak tartja. Arra hívta fel a figyelmet: a probléma nem is feltétlen aktuális, ha a kormány így fogalmazza meg, mert a legtöbb önkormányzat hitelhiányban szenved, nincs szükség állami korlátozásra, mert a bankok nem adnak nekik hitelt. Az önkormányzati szövetségek már korábban kérték, hogy a helyhatóságok könyvvizsgálatát helyezzék át az Állami Számvevőszékhez,...

Read more

Megállapodtak az e-justice fejlesztéséről, bővítéséről

„Az Országgyűlés európai ügyek bizottságának ülésén az EU bel- és igazságügyi minisztereinek február 24–25-i üléséről beszámolva a tárcavezető kiemelte: az eseményen elfogadott következtetésekben a tagállamok kijelentették, hogy korszerűsíteni kell a személyes adatok védelmét, fokozottabban kell érvényesíteni az alapjogi charta rendelkezéseit, és fejleszteni kell az igazságügyi internetes portált, az e-justice-t. Kifejtette: az uniós miniszterek szerint szükség van az adatvédelem átfogó reformjára, azt a kor követelményeihez kell igazítani, lépést tartva a fejlődéssel. A következtetésekben nagy hangsúlyt helyeztek a gyermekek jogainak védelmére – tette hozzá....

Read more

KSH jelentés: Távközlés, Internet 2010. IV. negyedév

„2010. év végén a mobiltelefon-előfizetések száma 12,0 millió volt. A telefonbeszélgetések időtartamának majdnem négyötöde mobiltelefonokról indított hívásokból származik. Miközben a kábeles és más, helyhez kötött VoIP-alapú telefonálás egyre népszerűbbé válik, a vezetékes vonalak száma tovább csökken. Az internet-előfizetések mennyisége egy év alatt 539 ezerrel gyarapodott, már meghaladta a 3,3 milliót. A mobilinternet-előfizetések száma átlépte az 1,3 milliót. A mobiltelefon-előfizetések száma egy év alatt 219 ezerrel bővült: az állomány 2010 végén 12,0 millió volt. Ezen belül a havidíjas előfizetések száma ismét emelkedett, ami...

Read more

Március 15-től a kormányablakoknál is be lehet nyújtani a honosítási kérelmet

„Március 15-től várhatóan a kormányablakoknál is be lehet majd nyújtani az egyszerűsített honosítási kérelmeket – erősítette meg Wetzel Tamás miniszteri biztos az MR1 Krónika című műsorának értesülését vasárnap az MTI-nek. A lépéstől azt várják, hogy tovább gyorsítja a kérelmek befogadását és elbírálását – tette hozzá. Az MTI információi szerint eddig 35 ezer honosítási kérelem érkezett az eljárás januári indulása óta. A kérelmeket eddig a 2200 magyar anyakönyvi hivatalban, több mint kilencven külképviseleten, valamint a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal megyeszékhelyeken lévő ügyfélszolgálati irodáiban...

Read more

Békésben nehezebb feladatot jelentett a kormányhivatal létrehozása

„Erdős Norbert, Békés megye kormánymegbízottja, Békés és térsége fideszes országgyűlési képviselője Békéscsabán, József Attila utcai hivatali dolgozószobájában fogadta a Hír6 munkatársát. - Hogyan tudná összegezni a kinevezése, vagyis január 1. óta eltelt időszakot? - fordultunk a szakmájára nézve középiskolai történelemtanár, politológus, államtitkári besorolásban lévő kormánymegbízotthoz, „főispánhoz", aki büszkén vállalja fel dicső elődei, a Békés vármegyei főispánok örökségét... - Az újév első munkanapján, január 3-án, hétfőn avattam fel a békéscsabai polgármesteri hivatal Szabadság téri épületében az első megyei kormányablakot, integrált ügyfélszolgálati központot. Szolgáltató...

Read more

Magyarország volt a díszvendég a finn közigazgatás ünnepén Helsinkiben

„A Finn Közigazgatási Intézet (HAUS) fennállásának 40. évfordulóján a finn közigazgatási miniszter, Tapani Tölli és Dr. Kis Norbert - a Nemzeti Közigazgatási Intézet főigazgatója - ünnepi beszéde nyitotta meg a március 2-án a Finnland Hall-ban (Helsinki) rendezett konferenciát. Kis Norbert beszámolt a magyar EU elnökség törekvéseiről és a „jó állam” alapjait megteremtő közigazgatási reformokról, a Magyary-tervről. Dr. Kis Norbert, a rendezők meghívására tárgyalásokat folytatott a Pénzügyminisztérium közszolgálati igazgatóival (Asko Lindquist, Teuvo Metsapelto) és a Finn Közigazgatási Intézet (HAUS) vezetőjével (Anneli Temmes). A...

Read more

Regeneráció – Közigazgatási Nyílt Nap

Időpont: 2011. március 19., 9-17 óra között Helyszín: Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium 1055. Budapest Kossuth Lajos tér 2-4. „Első alkalommal rendezzük meg a KIM-ben, a tavalyi nagysikerű Regeneráció – Kormányzati Karrier Expo folytatásaként, a Regeneráció - Közigazgatási Nyílt Napot. A nap folyamán Dr. Navracsics Tibor miniszter, miniszterelnök-helyettes, Nagy Anna kormányszóvivő, és a KIM államtitkárai látnak vendégül Titeket, kiegészülve a tárca fiatal munkatársaival. Interaktív előadásokat hallgathattok a közigazgatás megújításáról és a tárca más kiemelt projektjeiről. Mindemellett a „Közig Kvíz” keretében kideríthetitek, mennyit tudtok...

Read more

A Facebook sikere a vállalati csoportmunkát is felbolygatja

„A Facebook mintájára online vállalati közösségi szolgáltatások jelennek meg. Ezek látványosan javíthatják a csoportmunka hatékonyságát. Miközben a legtöbb vállalatnál tiltják vagy korlátozzák a közösségi oldalak használatát munkaidőben, addig az innovatív cégek inkább kihasználni igyekeznek a Facebook-modellt. A vállalati közösségi megoldások ugyanis sok esetben lehetnek hasznosak. Látványosan kiküszöbölhetik például a sok száz, sok ezer fős cégekben a személyes kommunikáció buktatóit, az egyes részlegek közötti hiányos információáramlást. Sőt, a projektmenedzsment hatásfokát ugrásszerűen javíthatjuk egy olyan közösségi megoldás használatával, amelyben egyfajta "céges Facebook" módjára követhetünk...

Read more
Page 1728 of 1796 1 1 727 1 728 1 729 1 796