Skip to main content

Találat: redaktor

Messzebbre érhet a hazai infosztráda

„Merész álmot dédelgetett annak idején Baja Ferenc, a Gyurcsány-kabinet informatikáért felelős kormánybiztosa. A nagy ívű Nemzeti Digitális Közmű program keretében az ország összes városában és falvában kiépítették volna a szélessávú internet szolgáltatást lehetővé tévő optikai hálózatot. A két éve útjára indított, majd tavaly év elején kormányhatározatban meg is erősített terv szerint az elektronikus kormányzati gerinchálózat és az akadémiai hálózat bevonásával 2–3 éven belül országos rendszert alakítottak volna ki. Ez másodpercenként 6–10 megabit sebességű internetezést tett volna lehetővé. Baja Ferenc akkor azzal érvelt...

Read more

dr. Kovács Zoltán kormánymegbízott a Veszprém Megyei Kormányhivatal munkájáról

„Ma Magyarországon az államigazgatásnak egy jelentős mértékű átalakítása zajlik abban a reményben, hogy hatékonyabban és olcsóbban, az önkormányzatokat valamint az állampolgárokat jobban kiszolgálva működik majd az elkövetkezendő esztendőkben- fogalmazott a Veszprém Megyei Kormányhivatal vezetője. Az állam területi szerve a kormányhivatal, amely megyénkben 14 szervezetből jött létre. dr. Kovács Zoltán hangsúlyozta: a kormányhivatal az önkormányzatok szolgálatára szegődött, ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy ez a hivatal hatóságként is működik, a hatóság pedig nincs másnak alárendelve, mint a jogszabályoknak. Ha a polgármesterek és a...

Read more

Felére csökkentené a politikai vezetők szabadságát Navracsics

„A központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010-es törvény szerint a minisztert és az államtitkárt minden naptári évben negyven munkanap szabadság illeti meg. Navracsics Tibor javaslata ezt húsz munkanapra csökkentené. A pénteken benyújtott kormány-előterjesztés nagy része a közigazgatási alapvizsga visszaállításáról szól, amely – mint az az indoklásban olvasható – a pályán maradás feltétele lesz. Ennek értelmében a kinevezést követően a felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkezők esetében egy, a középiskolai végzettségűek esetében két éven belül kellene a vizsgát...

Read more

A jelszavak, igazolványok és bankkártyák ideje lejárt

„A jelszavak és PIN-kódok megkeserítik az életünket, de nem is lehet létezni nélkülük, egy biztonságtudatos internetezőnek legalább 2-3 tucat erős jelszót kellene megjegyeznie. Eltekintve attól a szűk rétegtől, akik erre képesek, a legtöbb felhasználónak ez nem megy, ezért sokan kompromisszumokat kötnek. ... Régi igény Sokkal egyszerűbb lenne egy univerzálisan használható tokenalapú megoldás, amire a múltban több próbálkozás volt, de különböző okok miatt mind megbukott. Az egyik a fizikai token, amit USB-portra kell csatlakoztatni az azonosításhoz, vagy az ugrókulcsos token, amiről egyszerűen csak...

Read more

Globális, mobil fizetési szolgáltatás az Ericssontól

A vállalat bejelentése szerint elindította az Ericsson Money Services névre hallgató globális, fizetési szolgáltatását. A vállalkozást úgy tervezték meg, hogy a pénzügyi műveleteket azok is könnyedén le tudják bonyolítani, akiknek nincsen hagyományos banknál számlájuk. Becslések szerint egymilliárd olyan ember van a világon, akinek van mobiltelefonja, de nincs bankszámlája. A vállalat várakozásai szerint 2015-re a mobil fizetések piaca el fogja érni az évi 27,7 milliárd dollárt. A szolgáltatás kezdetben a hagyományos pénzküldő szolgálatok (például Western Union) vetélytársa lesz, de később akár a hitelkártyákat...

Read more

Adatalapú döntéshozatal és stratégiaalkotás a felsőoktatásban – zárókonferencia

„TÁMOP 4.1.3 Felsőoktatási szolgáltatások rendszer szintű fejlesztése Diplomás Pályakövető Rendszer - Adattár alapú Vezetői Információs Rendszer Időpont: 2011. február 24. Helyszín: 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3., ELTE-ÁJK Aula Magna Program 9.30 - 10.00 Érkezés, regisztráció Nyitó előadások (moderátor: Németh Antal osztályvezető, Felsőoktatási Osztály, Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.) 10.00 - 10.20 Tények és adatok, mint a kormányzati fejlesztéspolitika eszközei Farkas Krisztina közigazgatási stratégiáért felelős helyettes államtitkár, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (egyeztetés alatt) 10.20 - 10.40 Új felsőoktatási törvény küszöbén. Az ágazati stratégia...

Read more

Fekete Gábor: „Nyitott lesz a kártyarendszer”

„Az e-közigazgatásnak új a felelőse a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban (KIM). Fekete Gábor helyettes államtitkárként irányítja az elektronikus közigazgatás szabályozási környezetének kialakítását, fejlesztését. Az Infotér.eu-nak adott interjúban a helyettes-államtitkár hangsúlyozta, hogy a KIM megközelítése stratégiai jellegű e téren, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és az NFM-hez tartozó különféle intézmények feladata pedig a tényleges fejlesztések megvalósítása. Fekete Gábor kifejtette, hogy most a vízió a fontos: az elektronikus közigazgatásban, az elektronikusan nyújtható szolgáltatások világában ugyanis folyamatos a változás. Így például a mobil eszközök használata...

Read more

Nyitrai: versenyhátrányt okoz a digitális marketing hiánya

„A kis- és közepes vállalatok (kkv) versenyhátránya sokszor abból adódik, hogy nem megfelelő a digitális marketingjük - mondta Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. ... A sajtótájékoztatón bemutatták az Ipsos kutatást, ami szerint a kkv-k 55 százalékának nincs semmilyen online megjelenése, s ezek kétharmada soha nem is gondolkodott az internetre kerülésen. Az úgynevezett offline cégek 91 százalékának semmilyen reklámbüdzséje nincs, s kétharmaduk nem tudja mennyibe kerül egy honlap. Ugyanakkor többségük azzal indokolja az internettől való távolmaradást, hogy nincs...

Read more

A belső piaci szolgáltatásokról szóló irányelv lassan kerül át a gyakorlatba

„A belső piaci szolgáltatásokról szóló irányelv egyik legfontosabb követelménye az egyablakos ügyintézési pontok (PSC) kialakítása volt, ahol a vállalkozások egy helyen megtudhatnak minden információt a többi tagállam munka- és adójogi szabályozásáról, a társadalombiztosítási és más az üzletmenet szempontjából fontos szabályokról. A 2006-ban elfogadott irányelvet 2009 végére kellett volna átültetni a gyakorlatba. Január 31-én tette közzé az EuroChambers, a kereskedelmi kamarák egyesülete, egy elégedettségi felmérés eredményét. Ebben az EU soros elnöki tisztjét júliusban átvevő Lengyelország az utolsó helyen végzett. A Lengyel Kereskedelmi Kamara...

Read more

Új mobil fizetési eljárás jelenik meg

Az LG dél-koreai gyártó hivatalosan is megerősítette, hogy Európában a kis és középvállalatok számára 2012-től lesz elérhető a cég közeli rádiófrekvenciás kommunikációs technológiát (NFC) alkalmazó mobil fizetési megoldása. Az LG részlegvezetője szerint a lényegesen több tömegközlekedési eszközt használó utasnak köszönhetően Európa sokkal kedvezőbbnek tűnik az új technológia bevezetésére mint az Egyesült Államok, de persze a további fejlesztések nagymértékben függenek majd a fogadtatástól. Idén várhatóan nem csak az Android és a Symbian alapú modellek rendelkeznek majd közeli rádiófrekvenciás modullal, hanem a hírek szerint...

Read more
Page 1882 of 1938 1 … 1 881 1 882 1 883 … 1 938