Skip to main content

Találat: redaktor

Változó önkormányzatiság: kisebb hatáskör, kevesebb testület?

„Wiktoráné Németh Klára, Sé község címzetes főjegyzője naprakész önkormányzati jogi ügyekből. Mint mondja, figyelemmel kíséri a mostani fejleményeket is. Számára egyértelmű, hogy a kormány programjában hangsúlyos szerepet kapott a közigazgatás, az önkormányzati rendszer átalakítása. Az is tény, hogy a helyi képviseletekre, a kialakult és jelenleg is működő normatív támogatási rendszer mellet, a közoktatás, és az egészségügy fenntartása rendkívül nagy terhet ró. - Sajnos, a központi költségvetésből az e célokra nyújtott támogatás csak részben fedezi az intézményrendszerek megfelelő szintű működtetését. Az önkormányzatok többsége,...

Read more

Mobil eszközökre alapozott önkormányzati fejlesztések a XVI. kerületben

„Tavaly négy település: Várpalota, Alsóörs, Belezna és Nemespátró körjegyzősége, valamint a XVI. kerületi Önkormányzat megalkotott egy új, interaktív, WAP alapú rendszert, amellyel a nap 24 órájában lehet ügyeket intézni. A jegyző kiemelte: a mobilos ügyintézés vitathatatlan előnye az, hogy nem függ sem a település nagyságától, sem a földrajzi távolságtól. Az alkalmazások köre ugyanakkor bővíthető, ezáltal pedig az így intézhető ügyek száma is nőhet. Ancsin László hozzátette: az alkalmazás segítségével elérhetők a letölthető nyomtatványok, az ügyleírások és a tájékoztatók. Ugyanakkor segítséget nyújthat a...

Read more

Megkezdődött a Magyar Közigazgatási Ösztöndíj program

„A Magyar Közigazgatás Ösztöndíj (MKÖ) tíz hónapos szakmai gyakorlatot jelent. Már az első napok is dolgosan teltek, miután a fiatalok összeismerkedtek a programban kulcsfontosságú szerepet játszó mentoraikkal, és a befogadó szervezettel, azonnal feladatokkal és tanulnivalóval látták el őket –tájékoztatta lapunkat Pintz Judit programkoordinátor. A gyakornoki programot a Nemzeti Közigazgatási Intézet (a volt Kormányzati Személyügyi Központ) hirdette meg tavaly azért, hogy a közigazgatást magasan képzett, angolul jól beszélő és külföldi tapasztalatokkal is felvértezett munkaerővel töltsék fel. A kétfázisú program vonzerejét a négy hónapos...

Read more

Közössségi média a katasztrófaelhárítás szolgálatában

„Craig Fugate, az Egyesült Államok-beli Szövetségi Katasztrófavédelmi Ügynökség (FEMA) munkatársa beszélt arról, hogyan tervezi felhasználni az ügynökség a helyzetfelismerés és veszélyelhárítás terén az olyan technológiák kínálta lehetőségeket, mint az azonnali üzenetküldés, a GPS vagy social media eszközök. ... „Eddig azt a nézetet vallottuk, hogy egy súlyos katasztrófa teljesen megsemmisíti a kommunikációs vonalakat, beleértve a vezeték nélküli infrastruktúrát is. Haiti esete azonban bebizonyította, hogy ez a feltevés már nem állja meg a helyét. Ha kidolgozunk egy rendszert arra, hogyan tudjuk az új technológiák...

Read more

Videokonferencia a portugál közigazgatásban

„Várhatóan keresztülmegy a portugál parlamenten a jobbközép Szociáldemokrata Párt (PSD) javaslata, amely általánossá tenné a videokonferencia alkalmazását az állami intézményekben, többek között a parlamentben. Az ellenzéki párt szerint a megfelelő technológiai fejlesztések révén hatékonyabbá tehető az államigazgatás, mivel az utazások számának csökkenésével rengeteg idő és pénz spórolható meg. A PSD számításai szerint a környezetvédelmi szempontból is fontos intézkedés nyomán az állami kiadások mintegy 40 millió euróval csökkennének.” Forrás: Portugália: Olcsóbb és kisebb parlamentet!, Kitekintő.hu, 2011. február 5.

Read more

Csupa E: e-töltőállomások, e-autók, e-mopedek és e-biciklik…

„ A Pannon Novum Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Zalát is érintő elektromos közlekedési régió kialakítását tervezi. Az e-töltőállomásokon e-autók, e-mopedek és e-biciklik tankolhatnának majd. Az elektromos autózás, motorozás, azaz az e-mobilitás gondolata hosszú évek óta foglalkoztatja a kutatókat, s a gyártó cégeket. Energetikai szakértők a következő két évtizedre már milliós nagyságrendűre becsülik az európai utakon futó elektromos autók számát, a robogókéról nem is beszélve. (A McKinsey nemzetközi tanácsadó cég előrejelzése szerint világszerte összesen 26 millió elektromos autó készül az évtized végéig, a...

Read more

A Gestetner stencilgép története

„1854. március 20-án, Csornán született Gestetner Dávid. Elemi iskolái után nagybátyja üzletében dolgozott, mint hentesinas. Ez a munka azonban nem igazán kötötte le a jó műszaki érzékkel megáldott fiatalembert, így fiatalon, 17 éves korában elhagyta Magyarországot és Bécsben, a tőzsdén kezdett dolgozni. Feladatai közé tartozott, hogy a tőzsdei nap végén kimutatásokat és szerződéseket másoljon. Ez egy nagyon időigényes és frusztráló feladat volt, hiszen minden példányt egyesével kellett megírni majd összehasonlítani az eredeti példánnyal, hogy a szöveg teljesen azonos legyen. Ekkor kezdett el...

Read more

Villányi párbeszéd a Rendezési Tervről

Villány készülő rendezési terve részben online formálódik. Blogbejegyzések formájában tekintik át a Rendezési Terv fontosabb témáit, biztosítva a hozzászólás lehetőségét. A szervezők láthatóan komolyan veszik a vállalt feladatukat. A bejegyzések tartalmasak, kimerítőek, a hozzászólásokra a szerzők reagálnak. 2011. január 20-án indult el a blog. Az első két bejegyzés az alapokat igyekezett tisztázni: mi is az a rendezési terv, milyen kérdésekkel fognak foglalkozni, hogyan fog megvalósulni az online párbeszéd? További két bejegyzés pedig elkezdte feldolgozni a Rendezési Terv egyes alkotórészeit. Forrás: Villány párbeszédben...

Read more

Magyar javaslat az internetes szerencsejátékok szabályozására

„Magyarországon és a többi uniós tagállamban is alkalmazható online szerencsejáték szabályozási javaslatot dolgozott ki a Magyar Szerencsejáték Szövetség (MSzSz) - közölte a nyerőgépeket üzemeltető iparág vállalkozóit képviselő érdekvédelmi szervezet elnöke. Schreiber István közleményében arról tájékoztat, hogy az MSzSz által kidolgozott mindkét modell lehetővé teszi, hogy véget lehessen vetni annak a most széles körben elterjedt gyakorlatnak, hogy a különböző offshore adóparadicsomok adta lehetőségeket kihasználó internetes szerencsejáték-szervezők nem adóznak bevételeik után. Az MSZSZ szakértői szerint a szabályozásra két lehetőség van. Az egyik alternatíva, hogy...

Read more

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnak a költséghatékonyság javítása érdekében 2010. évben tett intézkedései

„Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnak a költséghatékonyság javítása érdekében 2010. évben tett intézkedései, azok hatása és rövid elemzése az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009.(XII.19.) Kormányrendelet 22. sz. mellékletének 18. pontja szerint. ... A Magyar Telekom és a Miniszterelnöki Hivatal között létrejött keretszerződés alapján aláírásra került az új ágazati EKG szerződés, mely értelmében az ágazaton belül továbbra is ingyenes a telefon beszélgetés, illetve a díjak az MT korábbi szerződés feltételeivel azonos szolgáltatás nyújtására tett egyoldalas ajánlata alapján 8 %-kal alacsonyabbak lettek. Az SLA számítási...

Read more
Page 1881 of 1938 1 … 1 880 1 881 1 882 … 1 938