Skip to main content

Találat: redaktor

György István a magyar közigazgatás korszerűségét méltatta

„A magyar közigazgatás korszerűségét méltatta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára csütörtökön, az újszászi kormányablak átadásán. György István elmondta: több mint 14,3 millió ügyfél kereste fel a kormányablakokat 2022-ben, akik 15,7 millió ügyet intéztek el, ami megközelíti a koronavírus-járvány előtti, 2019-es év rekordot jelentő számait. Hozzátette: a 2010–es választások után a kormány elkötelezett volt a magyar közigazgatás fejlesztésében. A kiegyezés óta nem volt olyan évtized, amikor ekkora fejlődésen ment volna keresztül a magyar közigazgatás – közölte. A kormányablak-projekt zászlóshajójává vált a közigazgatás...

Read more

Közzétették az uniós forrásokhoz szükséges igazságügyi tárgyú törvénymódosításokat

„Az Igazságügyi Minisztérium szerda este társadalmi egyeztetésre bocsátotta az uniós kohéziós források lehívásához elvárt reformjavaslatait. A salátatörvény jó pár ponton próbál megfelelni az Európai Bizottság által támasztott követelményeknek, így arra is nyílhat esély, hogy az Erasmus-program blokkolása hamarabb véget érjen. A kormány által közzétett, február 3-ig véleményezhető törvényjavaslat alapvetően a négy igazságügyi kritériumnak próbál megfelelni. Így az Országos Bírói Tanács (OBT) ügyével foglalkozik a leghosszabban. Óriási változás többek között, hogy az Országos Bírói Tanács jogi személyiséget kap, és jelentősen bővítenék a jogköreit...

Read more

Záró mérföldkövéhez ért a Szupergyors Internet Program a szigetvári járásban

„Záró mérföldkövéhez ért a Szupergyors Internet Program keretében megvalósuló újgenerációs hírközlő hálózat építése a szigetvári járásban. A beruházást követően a legmodernebb, gigabitképes optikai hálózaton válik elérhetővé a szupergyors internet a települések lakói számára. Emellett digitális kábeltévé és vezetékes telefonszolgáltatás is lehetővé válik a térségben. A fejlesztéssel érintett 35 településen, valamint településrészeken, az elkészült hálózati részeket folyamatosan, 2023. január közepétől az év első negyedév végéig adják át, ezáltal biztosítva a hálózatra történő rákapcsolódási lehetőséget a helyi lakosok, vállalkozások számára. A fejlesztésről január 12-én...

Read more

Adatcentrum vagy adatrabszolga? – előadás és beszélgetés az eReceptről és a gyógyszertárakról

„A 2022-es Gyógyszerész Köztestületi Napokon aktuális, a szakmát érintő kérdésekre keresték a válaszokat a Magyar Gyógyszerészi Kamara által felkért előadók. Dr. Bertalan Lóránt, az ESZFK eRecept és eEgészségügy szakértője arról beszélt, hogy az EESZT eRecept-moduljának új fejlesztései hogyan lendítik tovább a gyógyszertárak digitalizációját és ez hogyan fogja segíteni a gyógyszertárak mindennapi működését. A rövid videóriportot itt tekintheti meg ...” Forrás: Adatcentrum lesz a gyógyszertár? – előadás és beszélgetés az eReceptről; ESZFK Egészséginformatikai Szolgáltató és Fejlesztési Központ; 2023. január 16.

Read more

Álcázott honlap! Ne dőljön be senki! – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal figyelmeztetése

„A Nemzeti Adó- és Vámhivatal új honlapjára hasonlító, minden bizonnyal adathalászatra létrehozott, csaló portál jelent meg az interneten. A felület a járványra és kitalált adóvisszatérítésre hivatkozva ígér pénzt. A csábító, de gyanús ígéreteknek senki ne dőljön be, senki ne kattintson az ilyen álcázott honlapokra, mert komoly következményei lehetnek, ha adatai illetéktelenek kezébe kerülnek. A NAV soha, semmilyen körülmények között nem kér bankkártyaadatokat! A NAV hivatalos portáljának elérhetősége: www.nav.gov.hu. Forrás: Álcázott honlap! Ne dőljön be senki!; Nemzeti Adó- és Vámhivatal; 2023. január 21.

Read more

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) elindította online e-matrica-lekérdező felületét

„A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) elindította online e-matrica-lekérdező felületét, ahol egy adott járműre érvényes autópálya-matricákról lehet tájékozódni. Ezzel a társaság újabb lépést tett az ügyintézési folyamatok digitalizálására – közölte a szolgáltató kedden az MTI-vel. Kiemelték, az ügyfelek igényeihez igazítva, az új vállalati digitalizációs törekvéseket szem előtt tartva indították el a saját e-matrica-lekérdezőjüket, amely a NÚSZ szerint ebben a témában az egyetlen pontos és hivatalos tájékoztatást tartalmazó online felület Magyarországon. A telefonos ügyfélszolgálatra érkező hívások közül minden ötödikben az adott járműre érvényes...

Read more

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal felméri az adózók véleményét az online ügyintézésről

„A Nemzeti Adó- és Vámhivatal felméri az adózók véleményét az online ügyintézésről, a visszajelzések segítik a hivatalt ügyintézői felületeinek fejlesztésében – közölte a hivatal az MTI-vel. A közleményben kiemelték, a hatóság arra kíváncsi, hogy az ügyfelek milyen ügyeket intéznének online, melyik felületet használnák a legszívesebben, például az interneten elérhető ügyfélportált, vagy az applikációt, a NAV-Mobilt, vagy mindkettőt. A kérdőív olyan adóügyeket sorol fel, amelyek a legtöbb adózó életében előfordulhatnak. Fontos, hogy minél több visszajelzést, információt kapjanak az adózók elképzeléseiről, mert ezek hatással...

Read more

A kormányzás elmélete a rendszerváltás utáni Magyarországon. A jogállam, a jó állam és a hatalommegosztás

„...a jóléti államok válságával párhuzamosan angolszász ihletettséggel a neoklasszikus (neoliberális/neokonzervatív) államszervezési és gazdasági gyakorlatok jöttek divatba az 1980-as,’90-es évek Európájában, ahogy az amerikai kontinensen is. A globalizációval és a digitális technikai forradalommal összefüggésben, a gazdasági válság, valamint az új típusú környezeti és biztonsági fenyegetések közepette (legfőképpen a nemzetközi terrorfenyegetettség) a modern állam feladatai és szerepköre újabb bővülésnek indultak. A 2001. szeptember 11-ei terrorista merényleteket követően pedig az addig a dereguláció, liberalizáció és privatizáció „szentháromságát” hirdető libertariánus- neokonzervatív szellemi és politikai körök is...

Read more

A községi jegyző szerepének átalakulása, feladat- és hatáskörének változásai. Összehasonlító elemzés egy jegyző szemszögéből

„A kutatás a közigazgatás oly szerteágazó és bonyolult rendszerében, annak egy apró részét alkotó helyi, azon belül is a községi közigazgatás egyik „szereplőjének” specifikumát kívánja feltárni az olvasó számára. Az értekezés tárgya a községi jegyző jogállásának, feladat- és hatáskörének, illetve annak fejlődésének ismertetése. A jegyzői tisztség formálódását az önkormányzatiság alakulásának vonalán vezetem végig. A helyi önkormányzat és a jegyző szerepe is sokat változott az elmúlt évszázadok során: kezdve a jegyzői tisztség megjelenésétől annak kötelező alkalmazásán, valamint a de iure és de facto...

Read more

Újabb önkormányzati feladatokat vehet át az állam

„A megyei jogú városok vezetőinek Orbán Viktor miniszterelnökkel tervezett találkozóján szó lesz nemcsak a szolidaritási adó fizetésének átmeneti könnyítéséről, de arról is, hogy milyen önkormányzati feladatokat vehetne át az állam a forráshiányos helyhatóságoktól. Közben a megyei önkormányzatok is milliárdos rezsitámogatásért jelentkeztek be, és ezt meg is kaphatják soron kívül. Nincs még időpontja, de januárban, legkésőbb február közepéig várható az a találkozó, amelyen a megyei jogú városok polgármesterei Orbán Viktor miniszterelnökkel készülnek tájékoztató beszélgetésre – mondta a hvg.hu-nak Szita Károly, a Megyei Jogú...

Read more
Page 343 of 1863 1 342 343 344 1 863