Skip to main content

Találat: redaktor

Az időseknek saját otthonukban nyújt digitális segítséget a Gondosóra program

„A magyar idősek elsősorban saját otthonukban szeretnének élni, ezt segíti a kormány Gondosóra programja - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára csütörtökön Budapest XI. kerületében, ahol egy 81 éves nyugdíjasnak adott át jelzőkészüléket. Fülöp Attila hangsúlyozta: az idősek olyan segítséget keresnek, amely megadja az otthoni biztonságérzetüket. Ezért indította el a kormány a Gondosóra programot, amely egy jelzőkészülékből és a "mögötte álló", éjjel-nappal az egész országból elérhető diszpécserszolgálatból áll. Az államtitkár közlése szerint a Gondosóra programot négy év alatt fokozatosan...

Read more

Bemutatták a HulladékRadar telefonos alkalmazás továbbfejlesztett változatát

„Az elmúlt másfél évben a HulladékRadar telefonos applikáció segítségével 66 ezer tonna illegális hulladékot sikerült felszámolni országszerte - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára szerdán Tatán, ahol bemutatta az alkalmazás továbbfejlesztett változatát. Steiner Attila emlékeztetett, a kormány 2020 februárjában fogalmazta meg a klíma- és természetvédelmi akciótervet, amelynek nyolc pontja közül az első az illegális hulladékok kérdésköre volt. Létrehozták a Tisztítsuk meg az országot programot, ennek keretében létrejött az applikáció, amelyet már több mint...

Read more

Kohesio: több mint másfél millió, az Európai Unió által támogatott projekt adatai váltak elérhetővé egy új, nyilvános platformon

„A 8. kohéziós fórum megnyitásával egy időben a Bizottság mától elérhetővé tette a „Kohesio” elnevezésű nyilvános online platformot, amely a 27 tagállam több mint 1,5 millió olyan projektjének teljes körű adatait gyűjti össze, amelyek 2014 után az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA), a Kohéziós Alap vagy az Európai Szociális Alap (ESZA) finanszírozásában részesültek. A Bizottság most először hozott létre és tesz elérhetővé egy hasonlóan átfogó, a jövőben valamennyi uniós nyelven hozzáférhető projektadat-platformot. Ennek létrejöttéhez szoros együttműködésre volt szükség a különböző tagállamok vagy...

Read more

Katonáink a kibertér biztonságáért

„„Napjaink egyik legnagyobb kihívása az információs- és kibertérben zajló hadviselés. Ezek a műveletek békeidőben is komoly kockázatokat rejthetnek magukban, de háborús időszakban a hibrid hadviselés időszakában, akár kiemelt veszélyeket is jelenthetnek” – jelentette ki Benkő Tibor honvédelmi miniszter, miután látogatást tett az említett kockázatok kezelésére és elhárítására hivatott Kibertér Műveleti Központ egységénél és a Magyar Honvédség Kiber- és Információs Műveleti Központjában március 18-án, hogy az ott folyó szakmai munkáról, és a katonák felkészültségéről kapjon átfogó jelentést. Elsőként a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat által...

Read more

Információs webinárium: Pályázat a közszektor nagy értékű adatkészleteinek felhasználására a mesterségesintelligencia-rendszerekben

„2022. március 23-án fogják megrendezni azt az online webináriumot, melynek témája az Európai Bizottság pályázati felhívása a mesterségesintelligencia-rendszerekben használható nyílt közadatok hasznosítására. Amellett, hogy magyarázatot kapunk a lehetséges részvétel módjairól, a webinárium segíteni fog konzorciumi partnerek felkutatásában is, mert lehetőség lesz kétperces bemutatkozásokra. A jelen felhívás keretében elérhető támogatások célja, hogy helyi, regionális és országos szinten támogassák a közigazgatást a nagy értékű adatkészletek (High Value Datasets, HVD-k) szemantikai, műszaki és jogi interoperabilitásának növelésében, ahogy azt a Nyílt Adatokról szóló irányelv (Open Data...

Read more

A nemzetközi rendszer alakváltozásai a 21. század elején. Tanulmányok Rostoványi Zsolt 70. születésnapja alkalmából

„Jelen kötet Rostoványi Zsolt rector emeritus 70. születésnapjának tiszteletére született egykori tanítványai, munkatársai, és a hazai nemzetközi kapcsolatok tudományterületet művelő kollégák tollából. Rostoványi Zsolt két területen tekinthető iskolateremtő tudósnak: a civilizációelmélet, valamint a Közel-Kelettel és az iszlám vallással kapcsolatos elméleti és gyakorlati megközelítések vonatkozásában. Jelen munka így nagy hangsúlyt fektet az elmúlt évtizedek iszlámmal és a tágabb Közel-Kelettel kapcsolatos témáira, az ezeket fókuszba helyező tanulmányok mellett a kötetben a nemzetközi kapcsolatok diszciplína különböző részterületeit – a diplomáciatörténetet, a nemzetközi politikaelméletet, a külpolitika-elemzést,...

Read more

Válogatás a Közbeszerzési Értesítő friss, digitális és szakpolitikai hirdetményeiből – 2022. március 21.

Ajánlati/részvételi felhívás Az MNB Mikroche állományának digitalizálása ( Az MNB Mikrofiche állományának digitalizálása.) Ajánlatkérő: Magyar Nemzeti Bank Közbeszerzési Értesítő: 2022/51, 2022.03.16. Szkenner és UAV beszerzés Ajánlatkérő: Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Közbeszerzési Értesítő: 2022/51, 2022.03.16. Ajánlati felhívás hirdetmény feladása (NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság) Ajánlatkérő: NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Közbeszerzési Értesítő: 2022/51, 2022.03.16. Edukációs történelmi platform fejlesztése Ajánlatkérő: Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány Közbeszerzési Értesítő: 2022/53, 2022.03.18. Antikorrupciós képzések szervezése NVSZ 2022...

Read more

Háború és jog, a kibertér dilemmái Ukrajnában

Miközben változó intenzitással, de emberben és anyagi értékben változatlan pusztítással folynak a fegyveres harcok Ukrajnában, a kibertér is az összecsapások zajától hangos. Azaz, mondjuk így: kiber-fegyvercsörgéstől, vagy valami hasonlótól. Amíg az „odakinn” zajló eseményekről mindenki láthatja (akárhogy is nevezi politikai okokból), hogy háború zajlik, a digitális terek adok-kapokja továbbra is megosztja a szakértőket. Az elmúlt héten igyekeztünk bemutatni: a kiberbiztonsággal foglalkozók egy része állítja, háború ez a javából, noha a bitek és hálózatok világában zajlik. Mások, nem akármilyen szaktekintélyek egyenesen azzal érvelnek,...

Read more

Az Európai Bizottság 225 reformprojektet támogat a tagállamokban a rezilienciájuk javítása, a munkahelyteremtés és a növekedés ösztönzése érdekében

„A Bizottság a mai napon a technikai támogatási eszköz (TSI) keretében 225 projektet hagyott jóvá, hogy támogassa a tagállamokat a modern és reziliens közigazgatást, fenntartható növekedési stratégiákat és reziliens gazdaságokat célzó reformok előkészítésében, megtervezésében és végrehajtásában, valamint hogy fokozza a jelenlegi és a jövőbeli válsághelyzetekre való reagálási képességüket. Számos reformprojekt a nemzeti helyreállítási és rezilienciaépítési tervek részét képezi. Elisa Ferreira, a kohézióért és a reformokért felelős uniós biztos így fogalmazott: „Miközben még mindig a világjárványból próbálunk felépülni, két héttel ezelőtt új válság...

Read more

Antitröszt-eljárást indított az Európai Bizottság a Google és a Meta (Facebook) ellen

„ Jedi Blue - ez a neve annak a keretmegállapodásnak, amellyel a Facebook-utód Meta és a Google hátrányosan befolyásolhatja az uniós piac működését. Az Európai Bizottság megkezdte nyomozását az ügyben. Antitröszt-eljárás alá vette az Európai Bizottság a Google-t és a korábban Facebook néven ismert Metát. A szervezet gyanúja szerint a két cég online tevékenysége sérti az Európai Unió versenyjogi szabályait. Egy 2018-as, "Jedi Blue" névre hallgató megállapodásról van szó, amelyet az akkori Facebook és a Google kötött. Ennek keretei között a Google...

Read more
Page 448 of 1876 1 447 448 449 1 876