Skip to main content

Találat: redaktor

A héten olvastuk: kiberbiztonság – 2021. május 31.

A kibervédelem paradoxona: a túlreagálás hosszú távú veszélyei A kibervédelem rendszerszerűen a túlreagálásra építi a védekezési műveleteket – vélik a szakemberek. És ez maga sem veszélyek nélküli hozzáállás, fogalmazzák most meg a kételyeiket a kiberbiztonsági szakma egyes szereplői. A probléma azért is érdemel figyelmet, mert a „túlreagálásnak” nevezett hozzáállás (tehát az, hogy veszélyre utaló jelek észlelésekor a védelemmel megbízott szervezetek erejük és lehetőségek maximumával csapjanak le az aggasztó kezdeményezésekre) magától értetődően emberi hozzáállás. Az a megfontolás, gondolatmenet áll mögötte, hogy „egy mindent...

Read more

A héten olvastuk: űrtechnológia és űrgeopolitika – 2021. május 31.

A SolarWinds hacker akció figyelmeztető jelzés az űripar számára is Az elmúlt hetekben, hónapokban a kibervédelmi témak között egyértelműen kiemelkedő figyelmet kapott az ún. SolarWinds akció-sorozat. Mint ismeretes – az e-Gov Hírlevél több kiadásában beszámoltunk az ügy fejleményeiről, jelentőségéről mi is – tavaly év végén bukkantak a kibervédelmi szakemberek egy feltehetően már hosszú ideje zajló, és méreteiben minden korábbi akción túltevő hacker-művelet nyomára. Az egyértelműen kiberhirszerzési műveletként azonosított (tehát, szigorúan véve nem kibertámadásként elkönyvelhető, mert nem károkozási céllal végrehajtott) titkos műveletet az...

Read more

A koronavírus-járvány (CoVID-19) miatt szükségessé vált rendkívüli kormányzati intézkedések rendeletei – 2021. május 25-május 28.

283/2021. (V. 27.) Korm. rendelet a gyermeknapi rendezvényekről Nemzeti Jogszabálytár Magyar Közlöny; 2021. évi 97. szám; 2021. május 27.; 4041. o. (PDF) 284/2021. (V. 27.) Korm. rendelet a koronavírus-világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges gazdasági intézkedésről szóló 603/2020. (XII. 18.) Korm. rendelet módosításáról Nemzeti Jogszabálytár Magyar Közlöny; 2021. évi 97. szám; 2021. május 27.; 4041. o. (PDF) 285/2021. (V. 27.) Korm. rendelet egyes veszélyhelyzeti kormányrendeleteknek a Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény módosításával összefüggő deregulációjáról Nemzeti Jogszabálytár...

Read more

A megújuló energiaforrások alapjaiban változtatják meg a villamosenergia-piacot, mondja a MAVIR elnök-vezérigazgatója

„Át kell állnunk arra a működésre, hogy a nagy termelőegységeket megtartva nagyon sok kis termelőt is a hálózatba kapcsoljunk – mondta Biczók András. A MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. elnök-vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az áram-autópályákról, arról, hogy miért jelent feladatot az ország energiaellátásában akár egy téves időjárás-előrejelzés is, és hogy miként is szakadt ketté átmenetileg, néhány órára Európa energiaellátása egyetlen apró hiba miatt januárban Mi a MAVIR feladata? A MAVIR a villamosenergia-értékláncban központi szerepet képvisel. Három engedélyesi területünk...

Read more

Képesek leszünk-e megvédeni a demokráciát az internetes platformok korában?

„Képesek leszünk-e megvédeni a demokráciát az internetes platformok korában? – erre a kérdésre is keresték a választ az NKE Információs Társadalom Kutatóintézet, az Alkotmánybíróság és a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság közös online eseményén, amelyen az internetes platformok társadalmakra gyakorolt hatását és a jogi szabályozás lehetőségeit vizsgálták meg a résztvevők. Sulyok Tamás a demokratikus társadalmakat érintő legnagyobb problémákról beszélt köszöntőjében. Az Alkotmánybíróság elnöke úgy véli, különösen nehéz feladat hárul a demokráciákra a 21. század digitalizált világában, mert egyre nehezebb lesz megtartani az...

Read more

Érzékeny adatokhoz is használhatják az Azure-t magyar vállalatok

„Elindult a Cloud & Data Center Azure Stack Hub a T-Systemsnél. A vállalat közleménye szerint ez az első olyan szolgáltatás, amely országhatáron belülre hozza az Azure-ban tárolt adatokat. Ez a szolgáltatás olyan intézményeknek és vállalatoknak is elérhetővé teszi az Azure-t, melyek nem használhattak nemzetközi felhőszolgáltatásokat, mert jogszabályi előírások miatt az érzékeny adatokat csak Magyarországon belül tárolhatták. A kritikus adatok többségét tárolhatják Az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló 2013-as törvény bizonyos érzékeny adatok tárolását csak "Magyarország területén üzemeltetett és tárolt elektronikus információs...

Read more

A Microsoft és az Amazon és az uniós intézmények szerződéseit vizsgálja az EU-s adatvédelmi biztos

„Két vizsgálatot is indított az Európai Adatvédelmi Biztos az EU, illetve annak intézményei által kötött, bizonyos felhőszolgáltatások használatára vonatkozó keretszerződések kapcsán. Két, egymással párhuzamosan futó vizsgálatot indított az Európai Adatvédelmi Biztos (European Data Protection Supervisor, azaz EDPS) csütörtökön az Európai Unió, illetve annak egyes intézményei, valamint két amerikai felhőszolgáltató, a Microsoft és az Amazon közt létrejött szerződések kapcsán. A vizsgálatok célja azt tisztázni, hogy a szerződésben foglaltak - különös tekintettel arra, hogy a Privacy Shield transzatlanti adatcsere-egyezményt időközben hatályon kívül helyezték -...

Read more

A következő évtized európai turizmusa – az Európai Unió Tanács következtetései

„A Tanács a mai napon következtetéseket fogadott el, amelyben ismertette a gazdasági, környezeti és társadalmi szempontból fenntartható és reziliens európai turisztikai ágazattal kapcsolatos elképzeléseit. A turizmus rendkívül fontos régióink fenntartható gazdasági, társadalmi és környezeti fejlődése szempontjából, valamint jelentős mértékben hozzájárul az európai értékek és kulturális örökség megőrzéséhez és előmozdításához is. Ugyanakkor a Covid19-világjárvány a gazdasági ágazatok közül a turizmusra mérte a legsúlyosabb csapást. A mai napon elfogadott következtetések egyértelműen jelzik, hogy a Tanács elkötelezett az európai turizmus újjáélesztése iránt. - Pedro Siza...

Read more

Elkezdődött az egészségügy átalakítása

„A koronavírus-járvány még inkább indokolta, hogy sok év halogatás után elinduljon az egészségügyi ellátórendszer átalakítása, amelynek hátterében adatokra alapozott döntéshozatal áll. Mindez ma már nem működhet fejlett informatikai bázis nélkül. Azt ugyan nem tudni, hogy meghívták-e az államigazgatás hivatalos rendszerében az egészségügyért is felelős erőforrás minisztert, vagy az utóbbi másfél évben láthatatlanná váló egészségügyért felelős államtitkárt, minden estre az ágazat átfogó átalakításának terveiről nem Kásler Miklós és nem is Horváth Ildikó számolt be az IME egészségügyi szaklap csütörtöki, infokommunikációs konferenciáján, hanem az...

Read more

Megszűnhetnek a kórházi adósságok

„Magyarországon az elmúlt másfél évben, a koronavírus-járvány miatti pandémiával folytatott küzdelem idején még inkább felfokozódott a várakozás az egészségügyi szolgáltatásokkal kapcsolatban – mondta Jenei Zoltán, az Országos Kórházi Főigazgatóság (Okfő) országos kórház-főigazgatója az Interdiszciplináris Magyar Egészségügy konferenciáján. Cél az, hogy a kórházak adóssága év végén ne haladja meg a hatmilliárd forintot. Mint kifejtette: többletforrások nélkül nem hajtható végre az egészségügy átalakítása, emellett az irányítási és strukturális környezethez is hozzá kellett nyúlni – ezért fontos, hogy létrejött az új szervezet. Idén a bérszínvonal-növekedésre...

Read more
Page 540 of 1882 1 539 540 541 1 882