Skip to main content

Találat: redaktor

Stabilabb és gyorsabb lesz a vezeték nélküli internet a vasúti kocsikban

„Folyamatos az eddiginél egyszerűbben használható, és lényegesen gyorsabb internetet biztosító új eszközök üzembe állítása a vonatokon. Várhatóan a jövő év elejétől sokkal könnyebben lesz elérhető a világháló a vasúti járatokon. Jelenleg közel 700 vasúti kocsiban érhető el az utasok számára ingyenesen vezeték nélküli internet, harmadik generációs (3G-s) routerek segítségével. A vasúttársaság célja – az adatátviteli technológia fejlődésének kihasználásával – a meglévő eszközök lecserélése negyedik generációs (4G-s) routerre. A fejlesztés három ütemben valósul meg, a cseréket egyenletesen, a járművek ütemezett karbantartása során végzik...

Read more

Általános közigazgatási rendtartási és közigazgatási perrendtartási jogeset- és példatár (harmadik, átdolgozott kiadás)

„A közigazgatási eljárásjogi példatár jogesetekkel és tesztfeladatokkal segíti az Ákr. és a Kp. elsajátítását. A feladatok egy része korábbi vizsgadolgozatokból átvett rövidebb, részben tesztfeladat. Ezek döntő többsége az Ákr-hez kapcsolódik, és alapvetően a vizsgára való felkészülést szolgálja. A jogesetek többsége BH-ban vagy pl. alkotmánybírósági döntésben közzétett közigazgatási hatósági ügy feldolgozásával készült. A jogesettár elsődlegesen az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar joghallgatóinak tansegédlete, de jól használható esetleg más egyetemek jogászképzésében vagy közigazgatási alap- és szakvizsgára való felkészüléshez is.” Forrás: Általános közigazgatási rendtartási és...

Read more

Hatékony jogvédelem a közigazgatási perben

„A szerző az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Közigazgatási Jogi Tanszékén „Az európai belső piac szabályozásának új tendenciái és ezek hatása a közigazgatás szervezetére és működésére” című, 112550-es számú OTKA-kutatás keretei között folytatta vizsgálódásait, amelyek egyik közvetlen eredménye ez a kötet lett, a másik pedig maga a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény. Kevesen mondhatják el, hogy de lege ferenda javaslataik – ha nem is kivétel nélkül, és gyakran kompromisszumokkal – ilyen hamar és eredményesen jogszabályban testesültek meg. A kötet számos...

Read more

Egészségügyi jog és igazgatás

„Ez az egészségügyi jogról és igazgatásról szóló e jegyzet az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán 2017-től bevezetett új tanterv céljait szolgálja a közigazgatási jog különös részének újszerű oktatásához igazodóan. A jegyzetet azonban bárki használhatja, aki rövid áttekintést szeretne kapni az egészségügyi ágazat legfontosabb szabályairól és igazgatási rendszeréről.” Forrás: Egészségügyi jog és igazgatás; Fazekas Marianna (szerk.); ELTE Eötvös Kiadó; 2020 (PDF)

Read more

A centralizációs törekvésektől a koronavírusig – az egészségügyről az egészség-gazdaságtani konferencián

„Koronavírusról, a háttérintézmények megerősítéséről, finanszírozási kérdésekről, valamint a barna TAJ-osok sorsáról is szó esett a koronavírus-járvány tükrében az IME egészségügyi szaklap egészség-gazdaságtani konferenciáján. Komoly centralizációs törekvések olvashatóak ki azokból a kérdőívekből, a melyeket az Emberi Erőforrások Minisztériuma küldött ki mintegy 140 ezer orvosnak, egészségügyi dolgozónak és ágazati vezetőnek – emlékeztetett a szerdai konferencián elhangzó előadásában Pásztélyi Zsolt, a Medicina 2000 Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnöke. A szakmai szervezet álláspontja szerint az önálló járóbeteg-szakellátók függetlenséget meg kell őrizni, mert működésük költséghatékonyabb, mint a...

Read more

Tanteremben, vagy a kibertérben? – Vukovich Gabriella (KSH, elnök)

„Szeptember elsején hagyományos módon indulhatott az új tanév a közoktatásban résztvevők számára. Hagyományos, de nem a megszokott módon. Abban az értelemben hagyományos az iskolakezdés, hogy ismét az iskolák tantermeiben folyhat az oktatás, azonban a járványügyi készenlét idején számos, az eddigiektől eltérő szabály és eljárás betartása vált létfontosságúvá. Mégis, a járvány első hullámának eseményei után lényeges eredménynek számít a tantermi oktatás lehetősége, ami egyben szükségszerű is: többek között a lemorzsolódások célként kitűzött csökkentése szempontjából, és mert az ismeretek minél hatékonyabb átadásához, és az...

Read more

Stratégiai megállapodást kötött az ITM és a Brain Bar

„ Három évre szóló stratégiai megállapodást kötött az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a Brain Bar jövőfesztivál szervezőivel szerdán Budapesten, ennek értelmében a tárca lesz a fesztivál innovációs házigazdája. Az ITM és a Brain Bar célja egyaránt az, hogy Magyarország váljon a régió innovációs központjává - mondta a megállapodás aláírása előtt Schanda Tamás, az ITM parlamenti és stratégiai államtitkára. Ennek érdekében itthon kívánják tartani, illetve ide akarják vonzani a vállalatok kutatás-fejlesztési központjait, és azt szeretnék, hogy a kormányzat és a térség szakemberei...

Read more

Alapjaiban határozhatja meg Magyarország gazdasági fejlődését a most megjelent Mesterséges Intelligencia Stratégia

„Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a Digitális Jólét Program (DJP) által életre hívott több mint 250 szakmai szervezetet tömörítő Mesterséges Intelligencia (MI) Koalíció együttműködésében elkészült Magyarország MI Stratégiája, amelynek tíz éves távlatában a hazai nemzeti össztermék 15%-kal, míg a KKV szektor termelékenysége 26%-kal javulhat. További cél a társadalom felkészítése a mesterséges intelligencia okozta változásokra széles körű képzési és tudatosító programokkal, a kutatási folyamatokban az üzleti szemléletmód meghonosítása, a nemzeti adatvagyonnal való felelős gazdálkodás támogatása, valamint a gazdaság körében az automatizációval...

Read more

Magyarország élni kíván a mesterséges intelligencia adta lehetőségekkel, a technológiai változások nyertese kíván lenni – jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter

„ Magyarország élni kíván a mesterséges intelligencia adta lehetőségekkel, a technológiai változások nyertese kíván lenni - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter kedden a Debreceni Egyetemen (DE), ahol bemutatta az ország Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégiáját. Palkovics László azt mondta, a stratégia, amelynek kidolgozásában a Mesterséges Intelligencia Koalíció (MIK) több mint 250 tagszervezete, ezernél több szakértővel vett részt, alapvetések, technológiai fókuszterületek, projektek kijelölésével fogalmazza meg, milyen tevékenység szükséges a megvalósításhoz. A stratégia alapján fel kell készíteni a magyar társadalmat, a magyar gazdaságot...

Read more

Kiemelt feladat az áttérés a körforgásos gazdaságra – ITM

„ A körforgásos gazdaságra áttérés kiemelt feladat, nemzetgazdasági szinten komoly kihívás - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára a Portfólió online konferenciáján szerdán. Boros Anita a Sustainable World 2020 - Fenntartható Világ 2020 címmel megrendezett tanácskozáson rámutatott: a fenntarthatóság alapelveinek érvényesítését valamennyi szakpolitikai területen kiemelten kezelik, minden kormányzati intézkedési csomagban. Az elmúlt időszakban számos stratégiai dokumentum és akcióterv készült, amelyek nevükben is tartalmazzák azt a célkitűzést, hogy összekapcsolják az ökológiai és ökonómiai fenntarthatóságot. Boros...

Read more
Page 619 of 1882 1 618 619 620 1 882