Skip to main content

Találat: redaktor

Egyetemi startupokkal növelhető Magyarország innovációs teljesítménye, hangsúlyozta az innovációs és technológiai miniszter

„ Egyetemi startupokkal növelhető Magyarország innovációs teljesítménye - hangsúlyozta az innovációs és technológiai miniszter hétfőn a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Z-épülétének 10. emeletén létrehozott startup inkubációs központ átadásán. Palkovics László közölte: Magyarországon megvan az adottság ahhoz, hogy az innovációs ökoszisztéma alapvetően az egyetemekre épüljön. Kifejtette, megfelelő innovációs környezet tudja biztosítani azt, hogy az ötletek megvalósuljanak, piacra kerüljenek, és ennek kialakításában az egyetemek fontos szerepet játszanak. Felidézte, hogy Magyarországon 8-9 tudományos-technológiai központ létrehozását tervezik, közülük kettő Budapesten, egyik a BME környékén lesz....

Read more

A digitalizációs fejlődést támogatja Magyarország első egyetemi inkubációs központja

„A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre (BME) járó hallgatók és kortársaik innovatív ötleteit és startup vállalkozások indulását karolja fel a kapuit ma megnyitó BME Z10 inkubációs központ a cégalapítástól egészen a piacra lépésig. Hazánk első egyetemi vállalkozás inkubációs központja a most induló, startup vállalkozásokat egyedi, inspiratív, XXI. századi technológiai környezettel, modern szoftver és eszközparkkal, high-tech megoldásokkal, tudásmegosztással, a vállalkozások versenyképességét megsokszorozó digitalizációs lehetőségekkel, üzleti, szakmai képzésekkel és kapcsolatépítést támogató háttérrel várja. A megnyitó ünnepségen dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter arról...

Read more

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2020. február 24.

A közdiplomácia „hátsó udvarában”: célpontban a véleményvezérek Sűrűn idézett elméleti szakfolyóiratunk, az E-International Relations legutóbbi számában érdekes témát boncolgat a szerző. Az ún. „influenszer diplomácia” ugyanis kevésszer kap figyelmet a szakmai közvélemény körében. Megijedni nem kell: az amúgy is kavargó fogalmi sokszínűségbe, hál istennek, nem valami teljesen új koncepciót vezet be ezzel a kifejezéssel a tanulmány. Amiről itt szó van, az a jól ismert közdiplomácia, angolszászul tehát „public diplomacy” egy sajátos, kicsit a félhomályban maradó, de vélhetően nagyon is fontos területe. Amit...

Read more

PREGA 2020 – Digitális ugrás előtt az agrárium a mesterséges intelligenciának és az 5G-nek köszönhetően

„A magyar élelmiszergazdaságban óriási termelési tartalékok vannak, ami a mesterséges intelligencia (MI) és az 5G-technológia kiaknázásával drámai mértékben növelheti Magyarország GDP-jét a 2030-ig tartó időszakban. Az ehhez szükséges lépésekről és a szükséges stratégiai megfontolásokról is beszéltek a Digitális Jólét Program (DJP) szakértői a hazai agrárium csúcsrendezvényén, a DJP által szervezett DAS szekció keretében a PREGA 2020 konferencián és kiállításon, amit február 18-án és 19-én tartottak Budapesten. Juhász Anikó agrárgazdálkodásért felelős helyettes államtitkár a rendezvényen bemutatta Magyarország Digitális Agrár Stratégiáját (DAS), amit 2019....

Read more

A média gazdaságtanának kézikönyve – megjelent

„Gálik Mihály és Csordás Tamás szerkesztésében jelent meg Médiatudományi Könyvtár sorozatunk legújabb kötete, a Média gazdaságtanának kézikönyve. A Média gazdaságtanának kézikönyve két évet átfogó kutatási projekt eredménye. A munka 2017 őszén kezdődött el a Budapesti Corvinus Egyetem Marketing és Média Intézetén belül éppen megalakult Digitális Marketing, Média és Design Kutatóközpont projektjeként, és nagyjából két évre rá állt össze annak a terjedelmes kötetnek a végső változata, amelyet most a szerkesztők és a szerzők útjára bocsátanak. A hazai média-gazdaságtani kutatások kezdete visszanyúlik az 1980-as...

Read more

Digitális városmodellek és megújuló energia

„Kiállítással egybekötött szakmai napot szervezett a Magyar Épületgépészek Napenergia Egyesülete (MÉGNAP) és a Magyar Épületgépészek Szövetsége (MÉGSZ) február 19-én a Lurdy Házban. A tizedik alkalommal megrendezett Napenergia-hasznosítás és a jövő épületei című konferencián a megújuló energia témakörében szakmai előadások és technológiai bemutatók várták az érdeklődőket. A Lechner Tudásközpont képviseltében dr. Deák Márton a városmodelleket és azok felhasználásának lehetőségeit mutatta be, a Lechner építésügyi és térinformatikai fejlesztésein keresztül. Február 19-én tartotta Napenergia-hasznosítás és a jövő épületei című szakmai napját a Magyar Épületgépészek Napenergia...

Read more

Svédország egyre közelebb a világ első digitális jegybankpénzéhez

„A svédországi központi bank bejelentette, hogy megkezdte a svéd korona digitális változata, az e-korona tesztelését, amivel a skandináv ország egy lépéssel közelebb került a világ első digitális jegybankpénzének kibocsátásához. A projekt célja annak megmutatása, hogy miként tudná használni a lakosság az e-koronát. Az Accenture globális tanácsadó és szolgáltató cég által fejlesztett próbavállalkozás keretében 2021. februárig „izolált tesztkörnyezetben” fogják modellezni az elektronikus korona használatát. Az e-korona mögött is a blokklánc technológia, egy virtuális és meghamisíthatatlan rendszer áll. Ha az e-korona végül forgalomba kerül,...

Read more

Balaton Fejlesztési Tanács (BFT): megkezdődnek az egyeztetések az új vízparti tervekről a balatoni településekkel

„A következő hetekben megkezdik az egyeztetéseket a 44 Balaton-parti településsel külön-külön az új vízparti tervekről – mondta Füleki Zsolt, a Miniszterelnökség építészeti és építésügyi helyettes államtitkára pénteken Siófokon, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) ülésén. Kiemelte, az új területrendezési törvény szerint – amely alapján készülnek a helyi tervek is – nem változhat a Balaton védettségi szintje, és nem változhatnak a megszerzett jogok, tulajdonjogok. Hozzátette, a lehetőségekhez képest elsődleges szempont a Balaton megközelíthetőségének biztosítása, a parti részek “zölden megtartása”. A helyettes államtitkár emlékeztetett arra,...

Read more

Nyílt adatok, nyílt tudomány és nyílt innováció az intelligens szakosodás nyomon követésére

„Az Európai Bizottság közös kutatóközpontjának (Joint Research Centre, JRC) leszakadó térségekkel foglalkozó projektje („Lagging Regions” project) a JRC oldalán közzétett kutatási jelentésében (Open Data, Open Science & Open Innovation for Smart Specialisation monitoring) azt mutatja be módszertanilag, hogy hogyan lehet a nyílt adatokat, a nyílt tudományokat és a nyílt innovációt (Open (Government) Data, Open Science and Open Innovation, ODSI) az intelligens szakosodási stratégiák (Smart Specialization Strategy, S3), illetve az intelligens szakosodás alapú regionális innovációs stratégiák (regional Research and Innovation Strategy for Smart...

Read more

Táblagépek tolmácsolják majd a jelnyelvet az ügyintézéshez

„ Májusra valamennyi somogyi okmány­irodában és a kormányablakban is elérhető lesz a jelnyelvi tolmács. Jelenleg kilencven kormányablakban érhető el a Kontakt jelnyelvi szolgáltatás, májusra azonban várhatóan az összes kormányablakban és okmányirodában akadálymentesen intézhetik ügyeiket a hallássérültek is – mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatás működtetéséért felelős helyettes államtitkára hétfőn Budapesten. Uzsák Katalin a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (Sinosz) rendezvényén elmondta: a kormányablakok kialakításánál alapvető szempont volt az akadálymentesség. A mozgássérült ügyfeleknek, a vakok és gyengénlátók számára ez már megoldott. A siketek és...

Read more
Page 727 of 1930 1 726 727 728 1 930