Skip to main content

Találat: redaktor

A kiberbűnözés egyes büntetőjogi szabályozási kérdései

„...A disszertációmban elsősorban büntető anyagi jogi, és csak érintőlegesen büntető eljárásjogikérdésekkel foglalkozom. Továbbá kizárólag az ún. tisztán informatikai bűncselekményekre, valamint a technológiai fejlődésnek az egyes – tágabb értelemben vett – gazdasági bűncselekményekre gyakorolt hatására fókuszálok. Az értekezés négy nagy szerkezeti részre tagolódik. A bevezetést követő II.fejezetben a kiberbűnözés fogalmának a tisztázásával foglalkozom, ami azért is különösen fontos, mert máig nincs egy általánosan elfogadott jogi definíciója. Törekedtem mind a nemzetközi, mind a hazai szakirodalmi álláspontok széleskörű bemutatására, amelyek összevetése alapján meghatározható az informatikai...

Read more

A magyar és a francia közigazgatási eljárásjogi kodifikáció összehasonlító vizsgálata

„...Az értekezés abból a hipotézisből indul ki, hogy a francia közigazgatási eljárások általános szabályainak történeti kodifikálása során számos olyan kérdéskör, eljárási jogintézmény, intézmény merült fel, amelynek részletes vizsgálata azért szükséges, mert átvételük – ezekhez hasonló magyar szabályozás megalkotása – a jogalkotó számára megfontolás tárgyát képezheti a magyar közigazgatási eljárás, így a közigazgatás versenyképességének fejlesztése érdekében. A kutatás a francia és a magyar közigazgatási eljárásokra vonatkozó kodifikáció átfogó elemzését tűzte ki célul: alapvető közigazgatási fogalmak, történeti előzmények, egyes közigazgatási eljárási jogintézmények és a...

Read more

Kódolás a köznevelésben – nemzetközi konferencia a World Robot Olympiad győri világdöntőjéhez kapcsolódóan

„A Digitális Jólét Nonprofit Kft. a World Robot Olympiad győri világdöntőjéhez kapcsolódóan, az EFOP-3.2.15–VEKOP-17-2017-00001 „A köznevelés keretrendszeréhez kapcsolódó mérési-értékelési és digitális fejlesztések, innovatív oktatásszervezési eljárások kialakítása, megújítása” című kiemelt projekt bevonásával, műhelymunkával egybekötött nemzetközi konferenciát szervez Kódolás a köznevelésben címmel, 2019. november 8-án. A rendezvény plenáris előadások, műhelymunkák, valamint jó gyakorlat bemutatók keretében járja körül az algoritmikus gondolkodás fejlesztésének nemzetközi és hazai módszertani lehetőségeit, különös tekintettel a matematika és a természettudományos tantárgyak területére. Az algoritmikus gondolkodásra való képesség fejlesztése, a kódolás, a...

Read more

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2019. október 21.

Ha majd Kína (teljesen) hatalmába keríti a Webet Jó öt évtizeden át az Egyesült Államok uralta az Internetet. A fejlesztés, ami kezdetben – ezt ne feledjük – a Pentagon egy kicsike és meglehetősen egzotikus projektjeként indult, mára egy globális, a szó szoros értelmében mindent átfogó hálózattá nőtte ki magát – és mindvégig megmaradt Amerika elvitathatatlan „felségterületeként”. Ennek a szép fényes korszaknak azonban vége – kongatja meg a vészharangot a tekintélyes Foreign Affairs cikke. Az USA egyértelműen átengedte a vezető szerepet Kínának a...

Read more

Egy éve alakult meg a mesterséges intelligencia koalíció

„A Magyarországi Mesterséges Intelligencia Koalíció 2018. október 9-én alakult meg 78 nemzetközi és hazai cég, egyetemek, tudományos műhelyek, szakmai és közigazgatási szervezetek részvételével. A Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kezdeményezésére létrejött MI Koalíció célja, hogy Magyarország a mesterséges intelligencia fejlesztések és alkalmazások terén az európai élvonalba kerüljön, és a nemzetközi MI közösség fontos tagjává váljon. A mára csaknem 200 tagot számláló MI koalíció a hazai digitális szektor egyik vezető eseményén, az Infotér Konferencián mutatta be az újonnan kidolgozott Mesterséges Intelligencia Akciótervet,...

Read more

Hogyan használja Finnország az egészségügyi és szociális adatokat a közjó növelésére?

„Az egészségügyi innovációval és egészségügyi-egészségipari ökoszisztémák kutatásával foglalkozó, tudásplatformként működő ICT&health International portál Finnországi tapasztalatokról számol be d annak kapcsán, hogy hogyan lehet hasznosítani a közjó növelésére – a korszerű adatvédelmi szempontoknak is megfelelő módon – az egészségügyben és a szociális ellátórendszerekben keletkező adatokat. A „How Does Finland Use Health And Social Data For The Public Benefit” c. írás szerint Finnország élen jár abban, ahogy az egészségügyi és szociális adatokat felhasználják a kutatásban, innovációban, ami – mint általában is a tisztességes, átlátható...

Read more

Ipar, állam és egyetem hármasára épül a svéd egészségügy

„Az egészségügy gerince a svéd társadalomnak és alapja a jóléti ellátórendszernek, a magas színvonalhoz az államnak, az iparnak és az egyetemeknek az együttműködésére van szükség – mondta Hampus Nilzén, a Business Sweden kereskedelmi vezetője a Világgazdaság I. Innovációs Fórum – gyógyszer- és egészségipar című konferenciáján. A szakember kiemelte, innováció terén a svédek az első helyen állnak uniós szinten, a kutatás-fejlesztési ráfordításban pedig globálisan a hetedikek. Magas költségű ország, ezért fontos, hogy a termelékenység is magas legyen és nemcsak termékekben, hanem rendszerekben is....

Read more

Vita az EMMI és az ITM között az innovációs járulékról

„ Egy jól működő gazdasághoz, a versenyképesség fenntartásához egészséges társadalomra van szükség, amihez hangsúlyt kell fektetni az egészségmegőrzésre, meg kell teremteni az ellátási formák összhangját az alapellátás erősítésével, és át kell tekinteni a gyógyítás teljesítményfinanszírozási rendszerét – mondta a Pénzügyminisztérium államtitkára egy csütörtöki budapesti szakmai konferencián. Banai Péter Benő hozzátette, természetesen a magyar gazdaság növekedése függ az uniós bővüléstől is, és az elmúlt években azonban az uniós átlagot érdemben meghaladó növekedést produkált a magyar gazdaság, idén 5,2 százalékkal. A Világgazdaság I. Innovációs...

Read more

A versenyképesség feltétele az egészséges társadalom

„A magyar gazdaság növekedésének fenntartásához szükség van a versenyképesség fenntartásához, a magyar cégek azonban első helyen említik a szakképzett munkaerőhiányt a bővülés korlátját illetően – mondta a Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államtitkára a Világgazdaság I. Innovációs Fórum – gyógyszeripar és egészségipar című konferenciáján. Az államtitkár szerint szakképzett munkaerő tekintetében elértünk egy korlátot, amelyben ugyan még vannak lehetőségek, de korlátosak. A növekedés mértékét a termelékenység javításával lehet tovább növelni. Öt éven belül pusztán a demográfiai folyamatok miatt növekedhet a munkaerőhiány. Ugyanakkor azt...

Read more

Informatikai fejlesztés segít a siketeknek

„A fogyatékos emberek munkába állását informatikai fejlesztésekkel is érdemes támogatni – mondta tegnap Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár a hallássérülteket segítő Kontakt tolmács­szolgálat fejlesztéséről tartott sajtótájékoztatón. A politikus a két éve indult és decemberben záruló, csaknem 1,4 milliárd forintos uniós projekt ismertetőjén hangsúlyozta, a kormány olyan fejlesztésekben gondolkodik, amelyekkel mind az akadálymentesítést, mind a munkába állást segíteni tudja. – Az informatika a legnagyobb és a legjobb segítség lehet a XXI. században a fogyatékossággal élő emberek számára – fogalmazott az államtitkár. Az...

Read more
Page 749 of 1918 1 748 749 750 1 918