Skip to main content

Találat: redaktor

Négyezer milliárd forintnyi fejlesztést valósíthatnak a meg a megyei jogú városok

„A gazdaság 5 százalék körüli növekedése jó alapot biztosít a magyar városok fejlődéséhez – jelentette ki Varga Mihály a Megyei Jogú Városok Szövetségének közgyűlését követően. A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a jó eredmények tették lehetővé azt, hogy a Modern Városok Program keretében elinduljon Magyarország eddigi legnagyobb városfejlesztési projektje, amelyben a fejlesztések összege elérheti a négyezer milliárd forintot. A tárcavezető emlékeztetett, hogy a kormányzati adósságátvállalásnak köszönhetően az önkormányzatok 2010 után nem az adósságok törlesztésére, hanem a fejlesztési feladatokra koncentrálhattak. A regionális különbségek mérséklését segítette a...

Read more

Közjegyzői kollokvium: gyökeresen átalakíthatja a jogot a technológia

„Robotközjegyzőkkel és virtuális ügyvédekkel azonban egyelőre nem fogunk találkozni, ám a következő évtizedekben gyökeresen átalakíthatja a jog minden területét a technológia. Ugyanakkor a mesterséges intelligencia széles körű alkalmazása és a blokklánc-rendszerek terjedése ellenére a humán tényező továbbra is nélkülözhetetlen eleme marad a jogalkotásnak és a jogalkalmazásnak egyaránt – hangzott el a Jog jövője címmel megrendezett 30. Közép-európai Közjegyzői Kollokviumon, Szegeden. Noha a Big Data segítségével ma már bírák és ügyvédek profiljait is képesek elkészíteni, és akár egy per várható kimenetelét, vagy bűncselekmények...

Read more

Innovációs politika a digitalizáció korában – ahogy az OECD látja

„Az OECD Tudományos, Technológiai és Innovációs (STI) igazgatósága tanulmányt jelentetett meg a digitalizáció innovációra gyakorolt hatásáról és a digitalizáció korában sikerre vezető innovációs szakpolitikákról. Mint rámutatnak: napjainkban az innováció eleve digitális formában jelenik meg, vagy éppen adatokban, szoftverekben ölt testet. A digitális innováció egyaránt lehet a digitális technológiák eredménye és azok összetevője is, ami lehetővé teszi adatok gyűjtését, feldolgozását, kezelését, tárolását és terjesztését gépi úton. Az elektronika fejlődése (Moore-törvény) és az adattudományok előretörése megteremtette az alapját és egyben folyamatosan bővülő távlatokat nyitott...

Read more

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2018. november 19.

Szívósan terjed a világban a „digitális önkényuralom” – kondítja meg a vészharangot a Freedom House A kormányok egyre szívesebben és egyre gyakrabban lépnek fel a világhálón terjedő, számukra politikailag kellemetlen nézetek terjedése ellen, illetve általában az online a hatalom monopolizálásáért – fogalmazza meg lesújtó és egyben riasztó globális helyzetképét a Freedom House nevű közismert civil szervezet. A nemzetközi jogvédő NGO frissiben megjelent éves jelentése, a 2018. évi Freedom on the Net tanulmány szerint a kínai államhatalom példája látszik ragadósnak, és egyenesen a...

Read more

Európai Parlament: felső határ az EU-n belüli hívásoknak, zöld út a vészhívó rendszernek, a szupergyors 5G hálózatok kiépítésének támogatása

„ Az Unión belüli hívások percenként legfeljebb 19 centbe, az SMS-ek hat centbe kerülhetnek 2020-ra megfelelő rádiósávot kell az 5G hálózatok számára biztosítani Kötelező mobiltelefonos vészjelző rendszer (ún. „fordított 112-es” rendszer) A képviselők szerdán jóváhagyták az új távközlési szabályokat az Unión belüli hívások árának korlátozására. A Parlament a szupergyors 5G hálózatok kiépítésének támogatását, és a vészhelyzeti figyelmeztetőrendszer létrehozását is jóváhagyta. A belföldi díjas barangolást biztosító döntéssel 2017-ben megszűntek a roaming-díjak a külföldről belföldre irányuló hívások esetén. Az új jogszabály a belföldről külföldre...

Read more

Az Európai Bizottság nyilatkozata az új uniós távközlési szabályokról tartott európai parlamenti szavazás eredményéről

„Az Európai Parlament ma megszavazta az Európai Elektronikus Hírközlési Kódexnek és az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testületének a létrehozását, amelyre az Európai Bizottság a digitális egységes piacra vonatkozó stratégia részeként 2016 szeptemberében tett javaslatot. Andrus Ansip, a digitális egységes piacért felelős alelnök és Marija Gabriel, a digitális gazdaságért és társadalomért felelős biztos közös nyilatkozatban üdvözölte az eredményt: „Az Európai Parlamentben tartott mai szavazás pozitív és szükséges lépés annak biztosításához, hogy az uniós távközlési ágazat alkalmassá váljon a kitűzött célok elérésére. A szavazás...

Read more

Post-mortem elemzés a digitális személyazonosítási eszközök sérülékenységéről – (Infineon eszközeit használó eID csipkártyák, 2017-ben)

„2017-10-16. A cseh Masaryk University néhány kutatója, 10 hónap türelmi idő után nyilvánosságra hozta tanulmányát egy 2017. januárjában feltárt sérülékenységről, amely az RSA algoritmus Infineon Technologies AG chipeknél alkalmazott megvalósítását érintette. Ez a megvalósítás, amire RSALib névvel hivatkoztak a tanulmányban, megtalálható különböző eszközökben, jellemzően - hagyományos PKI, illetve banki - chipkártyákban, amelyek egyébként átestek pl. Common Criteria EAL 5 - vagyis forráskódot is érintő - terméktanúsításon. Ezen eszközök biztonsági szintje olyan, ami alkalmassá teszi őket banki vagy e-közigazgatási felhasználásra is. És bizony,...

Read more

Észtország nyíltadat-portálja

„Ismert, hogy az utóbbi két évtized fejlesztéseinek eredményeképpen Észtország a világ egyik legfejlettebb digitális társadalma lett. Ezeknek a fejlesztéseknek természetes része a közszféra adatainak szabad újrahasznosítását támogató nyíltadat-portál. Észtország nyíltadat-portálját, újraszervezés után, 2018. november elsején megnyitották meg ismét. A portál lehetővé teszi bárki számára, hogy hozzáférjen a közszektor adataihoz. A nyílt adatok ügyének támogatására blogokat jelentet meg, például ilyen a „Nyílt adatok és az újságírók” című sorozatuk. Jelenleg a portál csak észtül érhető el, de a portál működtetői dolgoznak egy angol nyelvű...

Read more

Washingtonban magyar startupokat és innovatív kisvállalkozásokat segítő központ nyílik

„Magyar startup cégeket és innovatív kisvállalkozásokat segítő központ nyílik Washingtonban a magyar nagykövetségen. Szabó László washingtoni nagykövet a csütörtöki jelképes alapkőletételen elmondta, Magyarország a tudományos felfedezések és újítások hosszú történetével dicsekedhet. Hozzátette, a magyar nagykövetség elsődleges feladatának tekinti a "legjobb és legcsillogóbb elmék amerikai megjelenésének elősegítését". György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára az eseményen Donald Trump amerikai elnök jelszavát idézte: "Amerika az első", majd hozzátette, hogy a magyar kormány 2010 óta azt vallja, hogy számára Magyarország...

Read more

Bővül a Vodafone Magyarország Alapítvány Digitális iskola programja

„A Tanoda program, a Nemzeti Köznevelési Portál és a Lego Education program bevonásával bővül a Vodafone Magyarország Alapítvány Digitális iskola programja. Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján azt hangoztatta, hogy vannak olyan társadalmi ügyek, amelyek nemcsak a kormány vagy a versenyszféra magánügyei, hanem közös ügyek, ilyen például a digitalizáció. A kormány 2016-ban fogadta el a digitális oktatási stratégiát, amellyel elismerték, hogy a 21. századi siker egyik kulcsa a digitális készség és tudás elsajátítása...

Read more
Page 811 of 1876 1 810 811 812 1 876